Aláírások kezelése OSX-ben

Aki hivatali ügyeket kényszerű intézni, az nagyon jól tudja, hogy a formanyomtatványokat ki kell nyomtatni, szépen kézzel kitölteni, majd vissza scan-elni, és visszaküldeni. Mert úgy a hiteles. Minden egyes esetben fáj a szívem a kinyomtatott papírokért, hogy az elektronikus dokumentumból csinálok egy nyomtatott dolgot, csak azért, hogy utána újra elektronikus adatot csináljak belőle, és az egész után 5 perccel ledaráljam a megsemmisítőben. Egész eddig nem is tudtam, hogy erre már létezik technológia. Az OSX rendszerünkben pedig pofon egyszerűen kezelhetjük is ezeket.
„Aláírások kezelése OSX-ben” olvasásának folytatása

Richard A. Knaak – A vér szava (DIABLO)

Elkezdtem beszerezni néhány számítógépes játék könyv adaptációját, vagy legalábbis olyan kiadványt, ami a számítógépes játékok világában játszódik. Már jó ideje nem olvastam szöveges könyvet, csak hangoskönyveket hallgattam, úgyhogy ez a fantasy történet igazi kuriózumnak mondható a számomra.
„Richard A. Knaak – A vér szava (DIABLO)” olvasásának folytatása

Speyeri kirándulás és Technical Museum

Régóta nem voltunk kirándulni a kollégákkal. A mostani kezdeményezés is a Lévai családtól származott. Ők vállalták a szállásfoglalást, én pedig az oda és vissza út szervezését. András pedig vállalta, hogy fel fog kelni időben. :-) Egy elég kemény és fárasztó hét útán indultunk neki az útnak, a 7:50 perckor induló vonattal.
„Speyeri kirándulás és Technical Museum” olvasásának folytatása

Képregény: túra a rádió toronyhoz

Frankfurt látképéhez hozzátartozik a központtól kicsit félreeső jellegzetes alakú rádiótorny. Egy keskeny torony tetején egy UFO-hoz hasonló csészealj. A központban több toronyház tetején is voltunk már, pont ezért tűnt érdekesnek egy másik magas épületet is meglátogatni. Persze ez a kaland nem úgy sült el, ahogy arra számoltunk…
„Képregény: túra a rádió toronyhoz” olvasásának folytatása

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

Nagyon sok Rejtő regényt olvastam / hallgattam már. A jellegzetes humora, és történetvezetése, ami az egyszerű emberek életét mutatja be, nagyon megragadja az olvasót. Engem a Bud Spencer és Terence Hill féle hangulatra emlékeztetnek. Ugyan azt a hangulatot, újra és újra eladják nekem, én pedig ugyan úgy nevetek rajta minden áldott esetben.
„Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány” olvasásának folytatása