Egy álom vált valóra szombaton. Ebben pedig Zsolt barátom önfejű és őrült viselkedése volt az indító momentum. Amióta kint vagyunk téma, hogy kimenjünk egy helyi bajnoki vagy nemzetközi meccsre. Persze mint többnyire ebből mindig csak halogatás lett. Így érkeztünk el a szóban forgó hétvégéhez, ami mint kiderült ittlétünk alatt az utolsó hazai mérkőzés. Így ha ezt kihagyjuk, akkor végleg lemaradtunk erről az eseményről.
„Bayern meccs az Arénában” olvasásának folytatása
Címke: meccs
Történelmet ír a Loki: DVSC – REAC: 4 – 1
Bár sorsdöntő meccsnek is lehetne titulálni ezt a mérkőzést, mégis munkából rohanva semmi izgatottság nem volt bennem. Talán pont azért mert arra koncentráltam, el ne késsek, és „kedvenc” rendőrpajtások által lezárt területre ne tévedjek. Meglepően sok embert vonzott az esemény, a hétfői kora esti időpont ellenére is. A meccs ahogy várható volt nyugottan, taktikusan, és szépen zajlott. Tudta a debreceni csapat, hogy övék a meccs, és örömfocit játszottak nekünk.
„Történelmet ír a Loki: DVSC – REAC: 4 – 1” olvasásának folytatása
DVSC-DVTK 2-2: A kupadöntőben a Loki
Az odavágón 0-1-re majd következő alkalommal a bajnokságban 1-5-re győzedelmeskedett a Diósgyőr otthonában a debreceni együttes. A szerda délutáni meccsen többen gyűltek össze mint az várható volt, de telt házról beszélni se lehetett. Talán az időpont miatt,és a biztosra vett továbbjutás miatt is érthető. Az idő kifogástalan volt, így vártuk, hogy kezdődjön a meccs.
„DVSC-DVTK 2-2: A kupadöntőben a Loki” olvasásának folytatása
DVSC – Vác elsöprő győzelem 4 – 0
Régen volt meccs. Akkor is hétfőn, most is. Itt valaki nem normális! Persze itt nincs vége az agyament dolgoknak. A törzsszurkoló gárdát, a B szektort a meccsről kitiltották, így mindenki akinek oda szólt a bérlete, az átült a vendégszektorba. Szó szerint csak ültek, csendben némán tiltakozva. Előtte persze volt demonstrálás az MLSZ egyenlőtlen bíráskodása ellen. Én nem kívánok belemenni ebbe… Megint a vidék szív ennyi. Most koncentráljunk a meccsre. Furcsa volt. Nagyon más a hangulat ha nem üvöltözik 1000 ember buzdító nótákat. A meccs előtt a fiatalok megkapták hivatalos átadáson az érmüket, majd pedig a felnőttek léptek a pályára, és elkezdődött a mérkőzés.
„DVSC – Vác elsöprő győzelem 4 – 0” olvasásának folytatása
DVSC – Vasas 3-0 – Gyenge kezdés új edzővel
Aki nem látta a meccset, az az eredményből persze azt gondolhatja, hogy hát jött a papírforma és jól lemostuk az NB II.-ből újból felkerülő csapatot. Ez végül is így is van, meg nem is. Furcsa volt látni, hogy megint Kiss Zoli kezd. Ahh… A két csatárunk, Bogi, és Sidibe se volt az egész meccs során formába. Az első gólunkat is Halmosi szerezte. Halmosi az egész meccsen nagyon jól nyomta… Na de nézzük kicsit a történéseket. Az első 10 percben nagyon nekiiramodott a Loki. Meg is lett a sok támadásnak az eredménye, hisz Halmosi góljával 1-0-ra vezettünk. Ezek után stagnálás jött. Kifejezetten pocsék teljesítményt nyújtott a csapatunk. Unalmas volt, elkézelésmentes játékkal. Többnyire Kiss Zoli, aki maga se tudhatja milyen poszton játszik, szóval ő nálla akadtak el a támadások. Aki még kifejezetten átlagon aluli teljesítmény nyújotott szerintünk az Sándor Tamás volt. Talán már tényleg kifele öregszik… :(
„DVSC – Vasas 3-0 – Gyenge kezdés új edzővel” olvasásának folytatása