Ideje némi személyes bejegyzést tenni, és megemlékezni a 29. születésnapomról is. Barátokkal, és családommal is megünnepeltem, a legnagyobb meglepetés viszont a barátnőmtől származott, aki egy három napos teljes körű gyulai kirándulást szervezett.
„29. Születésnap Gyulán” olvasásának folytatása
Képregény: Avengers vs. X-Men
Az elmúlt hetekben, nem igazán volt időm sem, kedvem sem hosszú olvasmányokba bonyolódni. Olyan rövidebb könyvet, ami felkeltette volna az érdeklődésemet, nem találtam. Ekkor akadtam rá az elektronikus képregényezésre. Technikai részről írtam is már róla, itt. Az egyik első képregény, amiből iPad-en alkalmas verziót készítettem az a Avengers vs. X-Men volt.
„Képregény: Avengers vs. X-Men” olvasásának folytatása
Wordfeud – egy online logikai játék – multiplatformon
Miután több, mint egy fél éve ezzel a játékkal megyünk egymás idegeire a bloggazdával, és a mai nap szóvá is tett egy erről szóló cikket, úgy döntöttem: engedek a kívánságának és írok egy pár szót róla. A kedves olvasó biztosan ismeri a Scrabble nevű szókirakó társasjátékot, ha máshonnan nem, néhány hollywoodi filmben már találkozhatott vele, ahogy a szereplők ebben osztják egymást. Ez a játék – más néven – elérhető iPhone-ra, Android-ra és Windows Phone-ra is. A játék neve: Wordfeud. Erről következzen egy villám-poszt!
„Wordfeud – egy online logikai játék – multiplatformon” olvasásának folytatása
Cluster és High Availability kezdőknek
A következő írásommal megint csak kezdő, illetve informatikában képzetlenebb emberekhez szeretnék szólni. Olyan sokszor esik szó a Cluster és High Availability rendszerekről, hogy egy részletes írásban be kívántam mutatni, mi is ez. Az iromány nagyon bagatell és egyszerű módon kíván fogalmazni, így kicsit is gyakorlott informatikusok számára zavaró is lehet. Bízom benne, többen hasznos olvasmányra lelnek benne.
„Cluster és High Availability kezdőknek” olvasásának folytatása
Képregény PDF to CBR, CBZ konvertálása
Az előző cikkben már írtam róla, hogy elkezdtem érdeklődni a képregények iránt. Mostanában nincs olyan ambícióm, illetve annyi időm, hogy normális olvasmányokban merülhessek el. Így a képregények egy megfelelő hosszúságú, és izgalmas lehetőséget adtak ennek pótlására. Természetesen elhanyagolható mennyiségű képregény érhető el ebben a formátumban, és még kevesebb magyar képregény. Így nem volt mese, ki kellett találnom, hogy a legelterjedtebb PDF formátumból, hogyan tudok CBR vagy CBZ-t varázsolni.
„Képregény PDF to CBR, CBZ konvertálása” olvasásának folytatása