29. Születésnap Gyulán

Ideje némi személyes bejegyzést tenni, és megemlékezni a 29. születésnapomról is. Barátokkal, és családommal is megünnepeltem, a legnagyobb meglepetés viszont a barátnőmtől származott, aki egy három napos teljes körű gyulai kirándulást szervezett.

Bámulatos módon az út a legapróbb mozzanatig le volt szervezve. Maga sem tudta, hogyha azt mondom, hogy pénteken nem érek rá, akkor mit fog kezdeni, de biztosra ment, és a kollégákkal és barátokkal is közölte, hogy Misinek ne szervezzenek semmit.

Elindultunk hát a jó öreg Ildi-vel (Opel Astra kombi), hogy a 47-es út mentén ráleljünk erre a kedves helyre. Utunk viszonylag kellemesen telt. A hűvös, de napsütéses délután a kietlen utakon, az iPhone-omon futó iGo mutatta az utat. Nem tévedtünk el, nagyon jó tempóban érkeztünk a szállásra.

A szállásunk egy békés park és egy kis folyó között terült el. Ez az egész városra igaz, hogy mindenhol nagyon kedves és közvetlen emberek fogadtak minket, akik hatalmas mosolyok mellett a leghülyébb kérdésünkre is türelmesen válaszoltak. Sokszor olyan dolgokat is megtudtunk hosszú mondókájukból, amire csak később jöttünk rá, hogy milyen fontos is volt.

Az egész kalandból kiemelnék három főbb dolgot:

A város

Gyula páratlanul szép. Még pénteken bejártuk a várost, és kellemes csalódásként ért minket, hogy hihetetlen részletességgel és ötletességgel teli település. Megszámlálhatatlan vízesés tarkítja, az amúgy is folyó vízben bővelkedő tereket. Minden étterem és kis bolt nagyon igényes, és szívélyesen fogadtak minket akárhova is tértünk be. A vendéglátáson kívül, látszott hogy a helyi ízekre, ételekre és italokra is nagy figyelmet fordítanak. Nagyon sok bor illetve pálinka házat láttunk.

A hidak, utak, terek, és épületek is kiváló állapotban vannak. Öröm volt ott sétálni. Nem láttam egyetlen dülöngélő, vagy romos épületet sem. Amennyiben a turistaként bejárható részen túl mentem volna, lehet más dolgokat látok, de Edinával kettesben hatalmas részt sétáltunk be, és nem érhette szó egyik részt sem. Annál többet hagyta el a szánkat a: „Ez milyen ötletes”, „Milyen szép”, „Itt is csináljunk egy képet” mondatok.

Le a kalappal Gyula.

Várfürdő

A Várfürdőt sokan istenítették, és a turisztika is erős szimbiózissal él ezzel a stand-termél-wellness központtal.

Meg kell hagyni, nagyon szép területen található, és olyan fajta szimbiózisba került a mesterséges pancsikáló lehetőség a természettel, hogy az ember csak ha nézi is megnyugszik. Hát ha még el kezdi használni.

Néhány kinti, meleg vizes területet mi is tudtunk használni, de főleg bent voltunk. Annak ellenére, hogy hihetetlen kellemes volt a hely, illetve a jegyünk korlátlan be, illetve kilépésre jogosított fel, számomra a legtöbb kellemetlen élmény a fürdőben történt meg. A kedves és figyelmes személyzet persze itt is, amit lehetett palástolni próbált. Ez van, ennek ellenére szerintem bármikor tudnék még egy napot ellazulni a kénes vizükben. Illetve érdemes lenne megnézni a nyári forgatagban is.

A vár

Kicsit sem gondoltam, hogy annyi magyar, romos vár mellett érdekelni fog a gyulai vár. Mégis a leginkább ez maradt meg az emlékezetemben. Hihetetlen módon rekonstruálták, gyakorlatilag újjá, és lakhatóvá varázsolták az épületet. Nincs életveszélyes része, mindenhol korhű, de modern fal, talpazat, és a helyiségeket is a történelmi feljegyzések szerint rekonstruálták. A helyiségeket ezek után olyan tárgyakkal töltötték meg, ami igazán vár hangulatot idéz. Nagyon sok tárgyat meg lehet fogni, vagy ha nem is, akkor centiméterekre megközelíteni.

A vár falaira akárki felmászhat, és gyönyörködhet a kilátásban, ami jó idő esetén egész messzi tájakat is enged megszemlélni.

A vár maga nagyon impozáns területen fekszik. A park és kisebb tavacska szinte kiált azért, hogy ott tömegek jelenjenek meg, zenéljenek, piknikezzenek. Maga a vár, amúgy színvonalas kávézóval, színpaddal, és ötletes rendezvényekkel várja az embereket.

Amennyiben nem lett volna az 1500 HuF, számomra kicsit borsos belépő díj, azt mondtam volna, hogy ide még egyszer érdemes eljönni nyáron is.

Összesítés

Gyula páratlanul szép hely a lazítani vágyók számára. Debrecentől, a mi háztól-házig mérésünk 125km-t mutatott. A város gyönyörű, aki programot, vagy szállást keres annak nem lesz nehéz dolga. Minden és mindenki az idegenforgalomra van kihegyezve.

A szépségnek persze ára is van. Nem kell semmi extravagáns dologra gondolni, de ennek a környéknek, a páratlan ételeknek, és szolgáltatásoknak meg kell fizetni az árát. Semmi olyan összegről nincs szó, ami nagyon irreális lenne. Viszont aki Gyulára akar menni, mondván egy kisebb település, itt biztos akkor minden olcsóbb is, az meg fog lepődni.

Gyula. Mi megszerettünk. Ha ti nem jöttök meglátogatni minket, szerintem megint nekünk kell jönnünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük