Út Münchenbe

Bár már pár történettel belecsaptam a közepébe, mégis ezzel a bejegyzéssel a kezdeteket boncolgatnám. Azt a vasárnapi, szeptember 30.-ai napot, amikor elindultunk Zsoltival ketten Debrecenből Münchenbe. Szerencsénkre jött értünk egy busz, ami a lakástól egészen a reptérig vitt, így sok kellemetlenségtől megóvtuk magunkat. Becheckolás előtt sok időnk volt még, és a jó idő miatt készítettünk pár képet a reptéren, majd idővel elindultunk a gépünk felé…
„Út Münchenbe” olvasásának folytatása

Neuschwanstein Castle

Helmut, az egyik kollégánk javasolta, ha tehetjük mindenképp látogassuk meg a kastélyt mert csodálatos. Az ő elmondása szerint csupán 30km-re lehet „körülbelül”. Végül is durván 100km után értük el :) Viszont ne rohanjunk ennyire előre. Külön ki kell térnem Zolira. Zoli egy számomra is új személy volt. Zsolti kollégám gyerekkori jóbarátja. És hogy hogyan került ide Münchenbe? Na igen, ez egy érdekes téma. A véletlen úgy hozta, hogy ő is kiküldetést kapott Németországba (persze másik cég által), és akkor már beugrott hozzánk, és innen kerekedik ki egy jó kis történet.
„Neuschwanstein Castle” olvasásának folytatása

Devil Tuning és Hifi Show 2007

Újra megrendezésre került a címben szereplő rendezvény Debrecenben. A jó idő és mozgáshiány miatt mi is mindenképp tiszteletünket akartuk tenni. A rendezvény maga a állatkerttel szemben lévő eléggé leamortizálódott sportpályán került megrendezésre. Először csak gyalogosan sétáltunk be és tekintettük meg a felhozatalt. Rengeteg embert és rengeteg autót kell elképzelni.
„Devil Tuning és Hifi Show 2007” olvasásának folytatása

Siófoki Nyaralásom és ATB Koncert

Újra itthon vagyok, éjjen. :) Vagy inkább mennénk vissza? Kezdjük az elején. Az egész régre vezethető vissza, körülbelül tavaszra, amikor kiderült, nyáron jön ATB Magyarországra, konkrétan a siófoki Flörtbe zenélni. Már akkor terveztem, hogy elmegyek. Edit, apukája révén szerzett egy kisebb összeget üdülési csekkek formájában, amit úgy gondoltunk, hogy akkor Siófokon, az ATB koncert idején használunk fel. Elkezdtük tervezgetni az utat. Mivel kocsival nem rendelkezünk, és szerintem ha ketten utazunk autókával drága lett volna, így csak a vonat jöhetett számításba. A reggeli 6:20-as járat volt így a perspektíva.
„Siófoki Nyaralásom és ATB Koncert” olvasásának folytatása