Miskolci Mac-es Media Markt botrány II.

Anno még 2006-ban robbant ki egy kis mini balhé. Akkoriban sok szó esett róla, és sokan fel voltak háborodva, köztük én is. Egy évre rá már alig lehet fel lelni a dolgot, és a hangfilekat pedig szinte lehetetlen megszerezni. Én úgy érzem ennek igen is fenn kell maradnia és példaértékűnek tükröznie, hogy: „Hülye azért nem vagyok”.
„Miskolci Mac-es Media Markt botrány II.” olvasásának folytatása

Play

Miskolci Mac-es Media Markt botrány I.

Anno még 2006-ban robbant ki egy kis mini balhé. Akkoriban sok szó esett róla, és sokan fel voltak háborodva, köztük én is. Egy évre rá már alig lehet fel lelni a dolgot, és a hangfilekat pedig szinte lehetetlen megszerezni. Én úgy érzem ennek igen is fenn kell maradnia és példaértékűnek tükröznie, hogy: „Hülye azért nem vagyok”.
„Miskolci Mac-es Media Markt botrány I.” olvasásának folytatása

Play

Új vétel: iMac 24”

Első fizetésemből vettem egy iMac 24”-os gépet. Nem újat, de nem is rosszat, összességében jó vételt csináltam vele úgy érzem. Bár az új MacBook Pro 17”-es volt az alap vágy, de úgy döntöttem várok, amíg az is LED kijelzőt kap, és addig is hátha még kerül bele egy-két upgrade vagy újítás (személy szerint GPS vevőnek örülnék nagyon). Akkor viszont kicsit kifejtem mire is fog kelleni nekem a gép, és miért nem tartottam meg inkább a régi iMac G4-emet.
„Új vétel: iMac 24”” olvasásának folytatása

PHPture: Aperture library weben

Az Aperture népszerű Mac-es, fotós utómunkálatokhoz való programot sokan használják. Az itt kezelt képek megosztása viszont többnyire nehézkes, mert különféle exportálással minőségbeli változáss is járhat. A következő alkalmazás segít abban, hogy Aperture-ben kezelt képeinket, egyszerűen webes felületen tudjuk közzétenni.
„PHPture: Aperture library weben” olvasásának folytatása

MacBook Pro: Upgrade és új kijelzők

Az Apple bemutatta az Intel új fejlesztésű Santa Rosa platformra épült MacBook Pro hordozható számítógépeit. A rendszerek Core 2 Duo processzorral vannak felszerelve és újdonságként akár 4GB-nyi memóriát is képesek befogadni. Javult a számítógépek grafikai teljesítménye és kijelzőjük minősége is, ami régebb óta várt LED technológiának köszönhető. Ezen fejlesztések mellett is maradt új MacBook Prok mindössze 1 inch (2,54 cm) vastagsága (vékonysága).
„MacBook Pro: Upgrade és új kijelzők” olvasásának folytatása