Új vétel: iMac 24”

Első fizetésemből vettem egy iMac 24”-os gépet. Nem újat, de nem is rosszat, összességében jó vételt csináltam vele úgy érzem. Bár az új MacBook Pro 17”-es volt az alap vágy, de úgy döntöttem várok, amíg az is LED kijelzőt kap, és addig is hátha még kerül bele egy-két upgrade vagy újítás (személy szerint GPS vevőnek örülnék nagyon). Akkor viszont kicsit kifejtem mire is fog kelleni nekem a gép, és miért nem tartottam meg inkább a régi iMac G4-emet.

Az alap feladat amit a jövőben szántam volna az asztali gépemnek az csak egyszerű server feladatok kiszolgálása. Mivel ez még terv, és majd részletesen írni akarok a megvalósítás után róla, maradjunk annyiban a Mac Os X Server verziója tökélesen kiszolgálja minden otthoni igényemet majd.

imac24_1

Azon túl hogy kiszolgáló feladatokat kell majd ellátnia ez lenne a család „tároló” eszköze is. Tehát alapvetően sok-sok GB-nyi adat tárolására van szükség. A server funkciók miatt előbb vagy utóbb leváltja majd a mostani Linksys WRT54GL routeremet is (megint jó pár kábellel fogy a készlet, szerencsére), így tudnia kell minél gyorsabb Wireless technológiát is. A szerver funkciókon túl viszont ez az én otthoni „TV”-m is.

Tudom sokan röhögnek. Bár volt nekem már minden féle drága, hipermodern gépem, életem nagy részében 15”-os monitorokon néztem filmeket. Igen tudom, röhej, sőt a semmilyen monitor se film nézésre való, de nekem most ez van, és őszintén sose zavart annyira amennyire egyesek hangoztatják mennyire rontja az élvezetet. ( A tényleges televíziómat meg se említem, egy 30 centis kis mini TV van a szobámban, de híradó és rajzfilm nézésre mindig is kiváló volt. :D )

Tehát mivel ez (és ez is marad) az elsődleges „mozivásznam” fontos, hogy minél nagyobb, és szép képe is legyen a gépnek. Az se hátrány ha van videó kimenete, amin esetleg a későbbiekben egy tényleg filmnézésre való nagy felbontású HD TV-t szolgálna ki.

imac24_aperture.jpg

Proci és RAM szempontjából ideális volt erre a feladatra a 700MHz-es iMac G4 is (bár HD dolgokkal már nem birkózott meg). Sajnos minden másban alul maradt. A monitora kicsi, Wireless adapter nincs benne (és arany áron is csak egy 802.11b szabványú kártya illeszthető bele). Maximálisan is csak FireWire400-as külső storage kapcsolható hozzá.
Ilyen gondolatokkal, és a 24”-os iMac bűvöletében döntöttem a vásárlás mellett. Az összes fent felsorolt igényemet kielégíti igazából. A Core2-es többmagos processzor pedig az összes általam futtatni kívánt alkalmazással könnyedén megbirkózik, az alapból 1GB Ram (azóta 2GB-ra bővített) is simán elég lesz minden féle tevékenységre, ami a kiszolgáló működéséhez kellhet. Található rajta FireWire800-as port ( 800Mbit/s ), ami lehetővé teszi külső akár RAID megoldások teljes sebességű elérést. A Gigabites LAN port és a Wireless 802.11n-es adapter minden féle otthoni hálózati kiszolgálásnak eleget tesz, és általa simán kiválható a routerem is. A beépített bluetooth adapter a telefonos vezérlés és szinkronizáció mellett lehetőséget biztosít a vezeték nélküli egér és billentyűzetek használására is (még több kábel tűnik el). A vékony, és kompakt kivitele helytakarékos és azért ismerjük el: Gyönyörű!

A végére hagytam a 24”-os kijelzőt. Egyszerűen hihetetlenül nagy és csodálatos képe van. Fényereje hihetetlen, én éjjel nappal legalacsonyabb fényerő szinten használom, mert már égetné a szemem. Az ágyamból is csodásan tudom nézni a filmeket, és az 1920×1200-as felbontás, a mellett, hogy minden féle ablak elfér kényelmesen, lehetőséget ad a natív High HD mozik nézésére is.

imac24_ichat

Ezek az én érveim a vásárlás mellett. És bátran állíthatom nem bántam meg. Minden olyan amilyennek lennie kell. Számomra az iMac 24”-os verziója a tökéletes megoldás hosszabb távra is.

Néhány kép a gépről megtekinthető itt, vagy az alap gép paraméterei itt a MacTár oldalán.

Új vétel: iMac 24”” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Meg anno majusba vettem, es akkor is mar netto ar alatt joval, ugy hogy meg garos! :) Oszinten kicsit se bantam meg… Ha most vennek persze mar en is ujat vennek, de semmi olyan dolog nincs az ujba ami hianyozna a mostaniban!

    A csillogos kepernyotol meg fraszt kapnek! :)

  2. Én is őt vettem volna! Az új iMac designa nem bejövős nálam, na de ízlések és pofonok. Szerintem jól jártál vele :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük