Leállamvizsgáztam: Véget ért egy hosszú korszak

Amióta az „eszemet tudom” iskolába jártam. Reggeli kelések, nehéz táskák, állandó félsz, és rabságos életérzés. Ez jut szerintem hazánkban a tanulni vágyóknak. Vissza gondolva életem 17 évét töltöttem iskola padban. A mostani esemény azért különleges számomra, mert talán véget ér életem eddig meghatározó intézményének látogatása.

Elég kusza és szövevényes iskolai éveim voltak, már az általános iskolától kezdve szövevényes, de a történet a felsőoktatási intézményekben teljesedik ki. Annyi gátoló tényezőt és embert amivel én a Debreceni Egyetem falai között találkoztam el képzelni se lehet. Ha nem a tanár támaszt elém leküzdhetetlen falakat, akkor a tanulmányi osztály és a bürokrácia. Amennyit nekem csüggedve várakoznom, és ácsingóznom kellett sokszor a „semmiért”, az emberi ésszel fel sem fogható.

Persze a rengeteg és folyamatos rossz tapasztalat mellett, meg kell említenem, hogy sokan próbáltak segíteni, vagy igazából inkább nem akadályozni a továbbjutásban. Nekik hálás leszek életem végéig, de az iskolának nem.

Azt kell hogy mondjam több iskolát és szakot megjárva se tanultam a felsőoktatási intézményben semmi hasznosat. Persze rengeteg elmélet, ilyen olyan tanítások, ismeretek, de bármi olyan ami a „pénzkeresés” rögös útján indíthatott el, na olyan nem akadt. Amivel több éve keresem a „kenyerem” az mind mind önszorgalomból tanult ismeret és tudás.

Persze felmerül a kérdés: Rosszul választottam?? Nem, egyszerűen ez van. Oktatásügyileg annyira kiforratlan az informatikai réteg, hogy bár igény és követelmény által meghatározó a felsőoktatási oklevél/diploma, mégis csak beugró lehet, más nem.

Rég tudja mindenki, hogy aki csak egy iskolája, pappírja van, az egyáltalán nem jelenti a megfelelő tudást is birtokolja. A rendszer értelemszerűen rossz. Én megszenvedtem, és nem egyszer romboltam volna porig, és hintettem volna be sóval az egész mindenséget.

A jövőben továbbra se zárkózok el a tanulástól sőt, a folyamatos tanulás és tájékozódás nagyon fontos az életemben. Sőt még állami felsőfokú továbbtanulást se vetek el, de az biztos, most egy jó ideig látni-hallani se akarok róla.
Akkor viszont a kellemetlenebb dolgok után nézzük az érem szebb oldalát is.

Sobee barátommal együtt szenvedtük végig ezt a hosszú időt a kezdetektől. Sokszor gondoltuk, hogy az egész értelmetlen, és sose tudunk végezni. Sok átveszekedett és áttanult nappal és éjszaka van mögöttünk, de együtt csináltuk meg, és ezért neki főleg hálás vagyok.

A diplomaosztó előtt kis kerti ünnepséget szerveztek Sobee-ék, azokat a képeket itt, a hivatalos diploma osztó képeit itt lehet megnézni.