Xorp Blog Podcast

Paulo Coelho – Az alkimista

Alkímia. Egy rejtélyes, misztikus csoport, melyek bölcsességük és tudásuknak hála közelebb állnak az ismeretlenhez. A természettudományok ismeretén alapulva “varázslatos” dolgokat tudnak véghezvinni. Az aranycsinálás és bölcsek köve valamint a mindent gyógyító elixír (az örök éle elixír) olyan kiemelt dolgok, amik összefonódtak az Alkímiával, és amiért emberek el akarták sajátítani az alkímia tudományát.

690235_4

Hangoskönyv

A könyvet hangoskönyvként fogyasztottam. A három fejezetből álló előadás összesen 3 óra 25 perces élményt tartogat a hallgató számára. Kulka János felolvasása kifejezetten jó. Nincs benne egyedi hangjáték, amivel a különböző karaktereket formálja meg a felolvasó, viszont ennek ellenére is teljesen élvezethő az előadás.

A történet

Számomra ez a történet egy bibliai példabeszédre emlékeztet. Sok helyen kicsit lapos és közhelyekkel telli, ennek ellenére, ha valaki túl tud ezeken lépni, akkor rengeteg bölcsesség és elgondolkodtató dolog rejlik a sorok között. Hősünk egy pásztor, aki feladja egyszerű és boldog életét valamilyen kincs reményében. Többször megbotlik útja során, de minden kiszolgáltatott helyzetből csak megerősödve tér vissza. Ilyenkor mindig valamilyen új képességet fedez fel magában. A címben szereplő Alkimista a történet végén jelenik meg.

Az biztos, hogy a történetet nem ajánlom mindenkinek. Azok, akik fogékonyak az ezotériára, a vallási élményekre, és a megvilágosodásra, azok egy nagyszerű történetet fognak megismerni. Akik viszont földhözragadtabbak, és a materiális dolgokban hisznek, azoknak egy lapos, abszurd történet lesz csupán.

Hivatalos Ismerető

Az alkimista Coelho fő művének számít. Santiagonak, az andalúz pásztorfiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténetét a kritikusok Saint-Exupéry Kis hercegéhez szokták hasonlítani. Santiago, miután kétszer látja azt az álmot, hogy valahol a piramisok lábánál elásott kincs várja, elindul megkereseni azt. Végigzarándokol Afrika északi, sivatagos részén, szokatlan élményekkel töltekezik, számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja, hogy mindig hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzék beteljesíteni álmait. A filozófikus mese lelki balzsamként hatott azokra a tízmilliókra, akik már eddig elolvasták Coelho alapművét.

Categories: Könyvek

Dialogue: iPhone és OSX összekapcsolása » « Badland

1 Comment

  1. Meg is leptél kissé vele, hogy ezen a könyvön “rágtad át” magad! Ez a könyv és a Zarándoklat (ez utóbbi épp az El Caminorol szól) a két “nagyágyúja” Coelhonak. Engem valahogy nem tudtak megfogni az könyvei -ízlések és pofonok,persze-, egyet kivéve, amit most ide is linkelek Neked: http://www.libri.hu/konyv/veronika-meg-akar-halni.html A címe: Veronika meg akar halni; ennek filmváltozata is van, és szerintem jól is sikerült.

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: