Müncheni Merci Szalon

Ahhoz, hogy a történetbe kezdhessek el kell mesélnem hogyan fedeztük fel ezt a szalont is. Egy este, már teljes sötétben követtük a GPS által kijelölt utat, amikor jobbra ezüstösen tündöklő épületet pillantottunk meg mellettünk a hídon. A szavunk is elakadt. Egy hatalmas plazát kell elképzelni, tiszta üveg falakkal. Az fal mögött pedig Mercedeseket. A látvány annyira lenyűgöző volt, hogy a hihetetlen nagy komplexum csak egy álomnak tűnt.

merci_kint

Persze tudtuk, hogy ezt nekünk meg kell néznünk közelebbről. Hiába München a BMW városa, mégis ez valami olyan volt, amit úgy éreztünk nem lehet kihagyni. Vasárnapi kiruccanásnak terveztük a dolgot, vacsora után megkoronázva a hét végét. Megint sötétben értünk oda, és újra az a szemet kápráztató látvány fogadott minket. Egyszerűen fényképezni is nehéz volt, nem tudtam olyan messzire menni, hogy normálisan beleférjen minden egy képbe. Amennyire tőlem, és a géptől telt megpróbáltam azért értékelhető képeket készíteni. (utólag is hála Zsoltinak az élő állványomnak ;] )

Körbe sétálni se egyszerű az épületet, de amennyire lehet megcsodáltuk amit lehetett. Hihetetlen, de még a szalon előtt a járdán is eladásra kínált gépek álltak. Magyarországon elképzelhetetlennek tartanám. Még 10 autót is lakatt alatt tartanak gyengébb márkákból nálunk, itt pedig kint, „őrizetlenül” álltak százasával a sport autók.

Ami a végső megdöbbenést jelentette számunkra, hogy rá kellett jönnünk a szalon vasárnap este hét órakkor is látogatható. El se akartuk hinni, mert ez a hely olyan volt számunkra mint egy örök és megközelíthetetlen palota. Mi pedig csak úgy bemehettünk. Amit eddig a külsejéről áradoztam, az semmi ahhoz képest mint amit bent láttunk és éreztünk. Bent ezresével voltak a SPORT autók. Mint egy kiállító teremben, hihetetlen eleganciával tálalva a luxust.

DSC06083.JPG

Hiába mondanám hogy három szinten csak autók álltak, hogy három szint továbbá csak eladással foglalkozik, hogy bármelyik autóba beülhettünk kíséret nélkül vasárnap este hét óra után, ezzel nem mondanék még mindig semmit.

Ha valaki erre jár és szereti a szép autókat az mindenképp keresse fel Münchenben ezt a szalont. Cím: 80636 München, Germany Arnulfstr. 61, telefon: +49 89 1206 – 0

Továbbá ajánlom mindenkinek nézze meg a képeket a galériában itt.

Müncheni Merci Szalon” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. gondolom munchenben, a bmw „varosaban” oda kell tenni valamit.

    persze nyilvan csak az en kepzeleteimben el a dolog ugy, hogy munchenben bmw-vel, stuttgartban mercivel, ingolstadtban meg opellel jarnak az emberek 95%-ban.

    egyszer, anno, mikor a bw muzeum zarasa utan 1 perccel ertem be a varosba, volt szerencsem egy eldugott kis helyen egy bmw szalonhoz, olyan sok autos, spiral alakban futo vonallal, stb. stb…

    na jo, az nem volt ekkora. de bmw volt :-)

    egyebkent a bmw muzeum kornyeken vagy egy jopofa keresztezodes: a kant strasse es a schopenhauer strase keresztezi a nietzsche strasset.

  2. Az első sorod nemertem :) Hogy hova es mit kene tenni…

    De amugy igen, 90% bmwvel kozlekedik termeszetesen, maradek 5% pedig egyeb marka szuperautoi… A maradek meg minden fele kozepkategorias gep.

    Az Olimpia Park mellett most egy hatalmas BMW bemutato termet csinaltak, azt is meglatogatjuk, de errol kulon irnom kellett… Mert ez a Merci szalon nagyon ott volt szamomra. :)

  3. Nagyon tettszett a „Mercis” beszámolód!
    Végig néztem a fotókat is, az is rendben van. Kifejezetten jól áll nektek ez a márka. Kíváncsi vagyok a BMW-re is! Pussz!

Hozzászólás a(z) dvorcsak bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük