Xorp Blog Podcast

Jegyzetek a stoppolásról avagy hitchhiker’s guide á la Tamás

Jó barátommal, Misivel, a bloggazdával sokszor nekiállunk egymásnak sztorizgatni, és ilyenkor véget nem érő story-tellingbe tudunk csúszni, amelyet természetesen jóízű röhögések kísérnek. Az egyik ilyen alkalommal, mikor én voltam éppen a „mesélős”, tinédzser- és 20-as éveim korombeli utazgatós élményeimről mesélgettem neki, melyeknél túlnyomó többségben a stoppolás volt a „transzport-közeg”. Saját elmondása szerint ezek nagyon tetszettek neki,s mikor egyszer megemlítettem, hogy egy időben volt eszemben, hogy ezeket össze lehetne jegyzetek formájában foglalni, felcsillant a szeme.

hitchhiker2

Én magam nem hittem benne, hogy ezek a sztorik mások számára is érdekesek lehetnek, hiszen, annak ellenére, hogy sok, talán más számára is hasznos dolgot le lehet vonni belőlük, mindenképp személyesek, és az én élményeimen alapulnak. Ennek ellenére magam is elgondolkodtam azon, hogyha valaki stoppolni szeretne, és ne adj’ engem kérdezne arról, hogy hogyan tehetné ezt hatékonyan, mit tudnék neki mondani? Végül arra jöttem rá, hogy talán nem is olyan keveset, mint elsőre hittem. Figyelembe veendő az is, hogy bár sokat stoppoltam az út szélén, az elmúlt 15 évem jó része viszont a másik oldalon, az autóban telt, tehát azt hiszem,  tárgyilagosan látom a stoppos és az autós helyzetét itt. Az is egy sarkalatos pontja ennek a jegyzetnek, hogy ennek aktualitása már elmúlt…2013-at írunk, ezek pedig jó 15 éves élmények.

16 és 23 éves korom  (ez a kb.  1993 és 2001 közé eső időszak) között több nyáron (pár alkalommal télen is)választottam közlekedési eszközül a stoppolást,  jó néhány ezer kilométert stoppoltam Magyarországon A-ból B-be, sokszor C,D, akár E vagy F érintésével. Ez idő alatt letisztult pár, empirikus,  de facto  jellegű szabály számomra, amelyek egy idő után tudatosan alkalmazva jó közelítéssel jósolhatóvá tették egy-egy utazásom kimenetelét – már ami a stoppolást illeti. Akkor csapjunk a lecsóba!

Vélhetően mindenki számára nyilvánvaló, de azért a miheztartás végett tisztázzuk gyorsan a címben szereplő fogalmat: mi a stoppolás? Ez alatt szoktuk azt érteni, mikor valaki kiáll az országút szélére, és valamilyen, általában nemzetközileg is ismert jelzéssel jelzi az elhaladó járművezetőknek, hogy ő bizony átmenetileg és lehetőség szerint (anyagi) ellenszolgáltatás nélkül szeretne útitársa lenni a közúti járművet vezetőnek.  Azért fogalmazok ilyen óvatosan, és szándékosan nem említek személygépkocsit, mert bár ez a legelterjedtebb, de azért én magam is utaztam járművek széles skáláján, szép számmal.  Hangsúlyozom, a következőkben leírtak a fent említett időszakból származnak, úgyis, mint történetek, úgyis, mint tapasztalatok.

1., Hogyan kezdjünk hozzá?

Azt gondolhatjuk, ez egyszerű :kiállunk az út szélére, a filmekből ismert vagány pózban, kezünk kinn, hüvelykujj felfelé, és várunk, hogy felvegyenek minket. Egy mondatban összefoglalva talán valóban ennyi…mi az, ami miatt valószínűleg mégsem fognak felvenni minket eleinte az esetek 50%-ban? Ennek megválaszolásához gondoljuk magunkat az arra haladó sofőr helyébe! Országúton vagyunk, ha tartja a KRESZ-t, akkor jön 90km/h-val, ez 25m/mp, ugye. Észlel minket, mire olyan távolságba ér, hogy jobban szemügyre vehessen, akkor marad kb. 2-3 másodperce eldönteni, hogy fölvegyen-e vagy sem, és már el is húzott mellettünk. Esetleg jönnek is mögötte, nem fog tőféket vágni egy ismeretlen miatt.
Mi az, amivel mégis kedvezőbb irányba tudnánk befolyásolni, esetleg több időt adhatunk neki dönteni?

a., Legelső, a külső! Ruházat!!! Ha egy szakadt, koszos nadrágban és fekete Neo-style bokáig érő kabátban állsz ki, ne várd, hogy sorban állnak majd a járművek, hogy felvegyenek. Érdemes lehetőleg világos, laza, de jól láthatóan tiszta öltözékben kiállni az út szélére.

„egy cimborámmal egyszer Szegedre akartunk stoppal menni (lesz szó a társas stopról). Ő egy térdig érő fekete bőrkabátban; az enyém csak fenékig ért, viszont egy szép karimás fekete kalap volt a fejemen, a szemembe húzva….mikor ránksötétedett, feladtuk, és hazamentünk. Útközben találkoztunk egy harmadik, rutinos stoppos cimborámmal, aki megkérdezte merre voltunk. Mikor elmondtuk neki, csak végignézett rajtunk, és mikor befejezte a röhögést, annyit kérdezett: ’Így????’ No comment :) „

8wpw4-hitchhiker

b., Hogyan érdemes megállni? Ez a kicsit suta kérdés a testtartásra vonatkozik, ugyanis ha pl. guggolsz, és éppen a földre rajzolgatod unalmadban a naprendszer sémás rajzát, szintén ne remélj sokat. Azt talán mondani sem kell, hogy ne mászkálj inkább stoppolás közben ,főleg ne háttal sétálj az autósornak; udvariatlan.

„egy alkalommal Hortobágyra stoppoltam csak, ha jól emlékszem, a Lovas napokra, vmikor ’99 körül, egy szép napsütéses napon. Hortobágy nincs messze, kb. 35km. Miközben sétáltam ki a városhatárhoz (erről még lesz szó), az út oldalán egy srácot láttam stoppolni. Engem hamar felvettek, és pár órával később visszafele jöttem már, mikor ő még mindig ott állt. Aki engem vitt ,sofőrnek, meg is említettem a dolgot, mire így reagált: ’- nézd meg, zsebre dugott kézzel áll ott…honnan tudjam, hogy nem kést markol-e éppen? semmit nem vesztek, ha nem veszem fel, viszont kockáztatok, ha igen..’ ez azért elgondolkoztatott arról, hogy hogyan álljak meg”

c., Cuccok, amiket viszel esetleg magaddal. Ne legyen sok és főleg ne legyen nagy. A sofőr sok esetben kicsit szabálytalanul áll meg, hogy felvegyen téged, nem lesz olyan nagylelkű, ha már 200 méterről látja, hogy ki kell szállnia és a csomagtartóba segíteni bepakolni a cuccodat. Ha viszont egy könnyű kis hátizsák van nálad, amivel azonnal látszik, hogy elfér az öledben és egy mozdulattal tudsz vele beszállni, biztatóbb. Ugyanez vonatkozik italra pl., ha benzinkútnál stoppoltál (erről is lesz még szó), és történetesen akkor vettél egy kávét magadnak. A sofőr nem lesz euforikus örömben, ha az jut eszébe, hogy ezt esetleg a következő 3 percben fogod a kocsija kárpitjára önteni fékezéskor.

„többen mesélték, hogy amíg az említett hátizsák a hátukon volt, vagy a lábfejükre támasztva, addig nehezebben akaródzott megállni nekik a járművek, viszont, mikor (más ötletük már nem volt) a hátizsákot maguk mellé tették fél méterre, könnyebben ment a dolog…gondolom, a vezető nem azt látta, hogy a hátizsák, ha csak térdig is, de takarja a stoppost”

d., A távolság és az úticél. Nos, ennek nincsenek határai, ami a stoppolást illeti. Az viszont nem mind1, hogy csak te tudod milyen messzire (hova) mész vagy idejekorán tudatod az arra jövő sofőrrel is. Sok esetben már a járműről is következtetni lehet arra, hogy mire számíthatsz, meddig fog (tud) elvinni, ha fel is vesz. Engem jónéhányszor vett föl traktor vagy lovaskocsi (némi utánérzéssel: ha ló nincs, a szamár is jó? ), de nem kell Einstein logikája, hogy rájöjjön az ember, hogy mezőgazdasággal kapcsolatos jármű (kivéve haegy gabona értékesítő területi képviselőjének 0 km-es Ford Focusa lenne ez) nem valószínű, hogy egy, de maximum két-három falunál tovább vinne. Szóval, ha úgy látjuk, hogy nekünk ez nagyon lassú, akkor arra pár másodpercre nyugodtan vegyük le a kezünket (ha pedig még így is megállna, akkor nagyon udvariasan köszönjük meg és utasítsuk vissza!!!) Erről is lesz még szó. Ha nagyon messzire indulunk, meg lehet próbálni a talán filmben már szintén látott „A4-es méretű kartonra felírt városnév” című történetet, de ez kétélű…előfrodul, hogy félreérti a sofőr, és lehet, hogy a tervezett 500km-es utunkból el tudna vinni 400km-re, de azért nem áll meg, mert azt hiszi, hogy nekünk kizárólag az úticél felel meg, mint végállomás.

e., Mikor? I. Évszak. Itt némileg azt mondanám, végletek vannak. Sőt, itt már azért veszélyek is. Értem ezalatt azt, hogy mi van, ha olyan peches a csillagaink együttállása, hogy sehogy nem vesznek fel minket? Júliusban, bárhol vagyunk is, ez nem ügy. Éjszaka sem nagyon van +18-20 fok alatt a hőmérséklet, tehát a legrosszabb, ami megtörténhet, hogy vagy úton alszunk, vagy sétálunk egész éjszaka. Gondoljuk el ugyanezt január közepén…..megvan? akkor sokat nem ragozom: ha senki sem vesz fel, és sehogy nem jutunk fedél alá, az már komoly fizikai veszélyt is rejt magában. Szóval, ha a téli stoppot semmiképp sem tudjuk vagy akarjuk elkerülni, akkor maximum olyan távra induljunk el, ami, ha 5x annyi idő alatt is, de még sötétedés előtt, és gyalog is megtehető.

hitchhiker1

„egy télen, ’94 környékén egy hajdúböszörményi cimborámhoz stoppoltam, február végén, hóolvadáskor. Böszörmény mindössze 17km, de két és fél órát vártam az út szélén, mire megszánt egy sofőr és felvett, azonban mikor beszálltam, előtte a bakancsomat le kellett takarítanom, hogy ne vigyem be a hólevet az autójába is (ekkor esett le, hogy miért álltam addig ott).”

f., Mikor? II. Napszak. Nyilvánvaló, hogy nappal, jó látási viszonyok között nagyságrendekkel nagyobb az esély a sikeres stopra, mint éjszaka. Ám, különösen nyáron, jó időben, jó hangulatban, hamar elnézi az időt is az ember, éjszakába nyúlik az idő, és a stoppos még csak fél úton jár. Viszont szeretne az úticélhoz érni. Hogyan tovább? Nem túl rózsás a helyzet, ha az utolsó stopja két település közöttig tudta vinni, ahol a nyílt út van, és nincs közvilágítás sem. Nem mondom, hogy lehetetlen, de irdatlan szerencse kell ahhoz, hogy egy autós a sötétben: 1., idejében észrevegye, 2., ne tanyasi részegnek nézze, 3., még meg is akarjon állni, hogy felvegye

„egyszer Békés és Mezőberény között ért az este az úton, ráadásul október végén, még eső is esett nemsokkal előtte. Nem hittem benne, hogy hazaérek, kétségbeesésemben már azon filóztam, hogy valahova bekopogok szállást kérni, mint Mátyás király idejében ? A kezem már nagyon fázott, csak karbatett kézzel bírtam menni, hogy magamat melegítsem. Este 11 óra, vasárnap. Autót alig láttam arra menni. A mai napig nem értem, hogy az az egyetlen egy piros 1500-ös LADA miért állt meg és kérdezte meg a sofőr, hogy elvihet-e. Mikor beszálltam, persze, kiderült a beszélgetéskor, hogy ő is stoppolt hasonló korában, levette, hogy mi a helyzet. De ez egy törtszázaléknyi kivétel, nem érdemes erre játszani”

Ám ha már mégis éjszakai stoppolás: ha úton vagyunk, próbáljunk a legközelebbi, közvilágítással is rendelkező településig elsétálni. Ott menjünk el arra a végére a városhatárnak, amerre folytatni szeretnénk az utunkat. A legfontosabb most jön: az utolsó utcai lámpánál álljunk meg, DE ÚGY, hogy a lámpa ELŐTTÜNK legyen!! Miért? Ha a lámpa a hátunk mögött lesz, az arcunkat nem világítja meg, és az arra haladó autó leginkább egy sötét sziluettet fog látni belőlünk. Nem lesz neki biztató. Ha a lámpa előttünk van, az arcunk is meg lesz világítva. Ilyenkor fokozottan arra is figyeljünk, hogy a kezünk véletlen se legyen takarva. Sokat persze nem segít ezen, ha egy árva autó nem jön arra. Egy szó, mint száz, tervezetten ne stoppoljunk éjszaka! Kivételt képezhet fő szezonban a felkapottabb üdülőhelyeket összekötő főút (Balaton, Velencei-tó környéke), az útszakaszok nagy forgalma, és rövidsége miatt.

g., Hol? Úgy értem, hova álljunk ki stoppolni?
– Legalapvetőbb: városhatár végét jelző tábla. Vagy közvetlen elé, vagy néhány tíz méterrel mögé. Az elé egyértelmű, a nem-közvetlen mögé pedig azért, mert a városhatár végét jelző táblák általában alacsonyabbak, és a tábla pont frankón kitakarja a magasabb stoppos fejét.
– Benzinkút: sanszos lehet, az elmenő oldalon (talán szájbarágós, de csak leírom, ha már eszembe jutott), NE a bejövő oldalon álljunk meg. A sofőr még akkor megy tankolni, és mivel nem ismer minket, az is feszélyezni fogja, ha várjuk, hogy kijöjjön fizetés után. Szóval, benzinkútnál a kihajtó.
– autópálya: ez nemcsak veszélyes és tilos, de szinte esélytelen is, HACSAK nem le- vagy felhajtó után néhány tíz méterre próbáljuk meg, ahol még nem gyorsult fel nagyon a jármű és helye is lesz megállni.
– földút: meg lehet próbálni, de kétesélyes, mert bizonyossággal határosan műútba fog torkollni, ahonnan vagy jobbra vagy balra megy az autó, és Murphy törvénye, hogy ellentétes irányba fog, mint amelybe mi szeretnénk menni.
– körforgalom: gondolom nem kell magyarázni, hogy esélytelen
– településen belül: valóban, néha nem elvetélt ötlet. Vannak kis országunkban olyan városok, pl. Hódmezővásárhely, TörökszentMiklós, stb., amiken ÁTHALAD a főút, de még elég sokára rakták ki a városvége táblát. Itt meg lehet próbálkozni városon belül is stoppolni (éjszaka is jobbak lehetnek az esélyeink), de az is gyakori, hogy a sofőr lefordulna párszáz méter múlva. Ha ilyenkor azt látjuk, hogy az autós a szélvédő mögül a motorház tetőre mutat merőlegesen, és megy tovább, akkor ne azt tételezzük fel, hogy felforrt a hűtővize, hanem tudjuk, hogy legalább észrevett minket és udvariasan azt jelzi, hogy helyben van az úticélja.

hitchhiker3

h., Egyedül? Társsal? Ez mindig kényes kérdés. Vannak kombinációk amelyeknél javul az esély és van, ahol ez romlik, sőt, ellehetetleníti a stoppolást. Vegyük hát ezeket sorra!
1., férfi stoppos – férfi sofőr: ez a nagy átlag, az esélyeink is átlagosak
2., férfi stoppos – női sofőr: nem túl szerencsés, az átlagos képest 30-40%-kal rosszabbak az esélyek
3., férfi stoppos – házaspár az autóban: ha kényelmesen van helyük, akkor ez is átlagos sikerrel kecsegtet
4., női stoppos – férfi autós: ha amúgy a stoppos leányzó nem túl kihívóan öltözött, de csinos, akkor itt jók az esélyek, viszont ha stoppos lánynak benézve az ablakon rossz érzése lesz, akkor hallgasson rájuk, inkább ne szálljon be
5., női stoppos – női sofőr: ez sokszor szerencsés páros, a női szolidaritás azért még működik sok esetben
6., női stoppos – házaspár az autóban: próba, szerencse, ha a hölgyutas úgy ítéli meg, hogy a stoppos hölgy csinosabb, mint ő maga, akkor a férjet, párt arra fogja biztatni, hogy haladjon tovább (ezt sem magamtól találtam ki, több beszélgetésre alapozom nő stopposokkal)
7., stoppos pár (fiú-lány) – férfi sofőr: az átlagoshoz közeli esélyek
8., stoppos pár (barátnők) – férfi sofőr: ha láthatóan nem ledér hölgyek a stopposok, akkor tuti befutó, felveszi őket a sofőr
9., stoppos pár (fiú-lány) – női sofőr: kicsi esélye lesz, hogy megáll
10., stoppos pár (barátnők) – női sofőr: hasonló a 8. ponthoz
11., stoppos pár (fiú-lány) – házaspár az autóban: ha van hely az autóban, akkor átlagos esélyek
12., stoppos pár (barátnők) – házaspár az autóban: átlagos esélyek
13., 2-nél több stoppos – bármilyen más kombináció: ritka, és nem is túl esélyes, már csak a helyszűke miatt sem, de vannak kivételek, pl. mikrobuszban sok üres hely
14., stoppos férfi – két férfi az autóban: sanszos, hogy felvesznek, itt mi legyünk óvatosan, nézzük meg kihez ülünk be
15., stoppos nő – két férfi az autóban: ha nő lennék, én nem biztos, hogy nyugodtan szállnék be

i., A “spirit”. Higgy benne, hogy felvesznek. Nem akarok itt semmi spirituális témát belevinni egy amúgy nagyon is gyakorlati történetbe, de ez is tapasztalat: ha nem hiszel benne, hogy felvesznek, nem is fognak. Valahogy messziről sugárzik az emberből, hogy optimista hangulatában állt ki, vagy csak kelletlenségből. Szóval pozitív kisugárzás és légy biztos benne, hogy felvesznek!

2., Ha már beszálltunk az autóba.

Ez, ugye már fél siker, hiszen ez volt a célunk egy része…a másik, hogy eljussunk az úticélig. De hogy is megy ez? Tegyük fel, megáll nekünk az autó, sofőr kérdez: merre?, vagy ha nem, akkor KÖSZÖNSZ udvariasan, és csak annyit mondasz, mondjuk, Pécsre megyek. Sofőr erre megmondja meddig tud elvinni. Itt jön a döntés: jó lesz-e ez neked? Alap: ha nem rosszabb helyen rak ki stoppolás szempontjából, mint ahol most vagy (és a sofőrnek sincs Ted Bundy kinézete), akkor érdemes beszállni és vele menni, amíg visz. Beültél az autóba. Megköszönöd, hogy felvett (lehet, hogy kicsit szájbarágós ez így, hiszen alap jólneveltségről beszélünk). És kicsit csendben is maradhatsz. Az esetek 95%-ban nem marad ez így; a sofőr kérdezni fog, valószínűleg sablon dolgokat: merről jössz, mióta vagy úton, hányan vettek fel eddig. Lényeg: valószínűleg ő sem teszi, Te pedig főleg ne tedd: semmi személyes. Ideiglenes útitársak vagytok, Te pedig erre az időre vendég vagy az autójában. Mindkettőtök érdeke (de főleg a tied), hogy jó szájízzel váljatok el egymástól. Ennek zálogai a következők lehetnek:

– no politika (ha ő hozza fel, nem érdemes ilyen vitákba belemenni, ahogy egyébként sem)
– az autóját meg lehet dícsérni, azt minden sofőr díjazni fogja (ha nem nagyon kamuszagú)

„stoppoltam Paksra, ’97 júniusa. Felvett egy Trabant, akkoriban a keleti csodákből nagyságrendekkel több futott, mint most. Sofőr fiatal srác, max 5-6 évvel volt nálam öregebb. Trabantot dícsérni még a gazdája sem szokott, úgyhogy egyelőre én is inkább hallgattam. Arra figyeltem fel, hogy a sebváltót váltás után sem engedi el, sőt, nemhogy tartja, hanem szinte mereven nyomja 4. sebességben. Egy idő után nem álltam meg, rákérdeztem, hogy ennek mi az oka? ’- ha nem fogom, kiesik a váltókar’ –volt a felelet. Kicsit izgultam, míg el nem vitt, ameddig tudott, és ki nem szálltam ?. Ezt az autót nem dícsértem én sem.”

– anyagi helyzetről nem beszélünk, gondolom ez is tiszta
– ha elvitt, ameddig el tudott vinni, megkérdezhetjük, hogy mivel tartozunk (nem kell aggódni, nem fogja elfogadni, azt fogja mondani, hogy semmivel és jó utat kíván viszont kedves gesztus részünkről)
– számító dolog, de attól még tény marad, és nálam is és más stoppos ismerőseimnél bevált akkoriban: ha szeretnénk inni egy kávét (hangsúlyozom, nem mást és nem többet), de nincs nálunk egy fillér sem, akkor nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy akar-e megállni inni egy kávét? Ha azt mondja igen, és megáll, nem kell aggódni, magától értetődően ő akar majd fizetni. Ezt el lehet fogadni (nem hívtad meg, csak kérdeztél). Hihetetlen, de ez 20-ból 19-szer így van.

„a maradék egybe egyszer beleestem, de ez is humoros volt. Tényleg nem volt nálam egy fillér sem, viszont majd elaludtam. A fenti megoldással próbálkoztam, minden ment is, a leírtak szerint. Nem így a fizetésnél :) Nem hagyott ott, csak állt és mosolygott rám, de valami nagyon kedvesen. A pultos is várt :) Kérdezte, hogy ki fizet. Igazi sakk-matt volt :) Itt már más nem segített, csak az, hogy töviről-hegyire elmondtam neki, amit itt fentebb leírtam. Széles vigyorral közölte, hogy pontosan tudta, mert ő is stoppolt sokat, de kíváncsi volt, hogy ebből hogy vágom ki magam. Hát, mondtam kényszeredett vigyorral, így :) a kávét azért nagyon megköszöntem neki”

hitchhikers-two2

– ha megengedheted magadnak, akkor viszont bátran hívd meg kávéra, üdítőre, esetleg szendvicsre, ez is jól fog esni neki
– előfordul, hogy a sofőr kínál fel párszáz forintot. Én ezt nem fogadtam el sosem.
– ha női sofőr vesz fel, és te férfi vagy, még ha még olyan kihívó is, tartózkodj bármiféle közeledéstől (max. nagyon általánosságban, ha kiszúrja a szemed pl. hogy a fodrásztól jön éppen, akkor egy nagyon lájtos bók belefér…nagyon lájtos)
– a sofőr alapból ott rak ki, ahol neki kényelmes, tehát az Ő úticélja közelében…ám ha mondjuk meghívtad valamire vagy megkínáltad valamivel az úton, esetleg a rövid idő ellenére is sikerült egy jó hangulatnak kialakulnia, akkor nagyon-nagyon finoman meg lehet kérni, hogy kivinne-e a város végéig, de:
1., ezt nem tesszük meg; ha mondjuk ő Újpalotán tenne ki, te pedig a Balatonra mész..ilyenkor nem kéred meg, hogy vigyen el a BAH csomópontig (ez már aránytalan egy Budapest méretű városban)
2., ugyanez viszont simán beleférhet mondjuk Nyírbátorban, mert ott egy kilométerrel fog kb. arrébb vinni
– előfordul olyan, hogy ugyanoda megy, ahova te, és ugyanakkor jön vissza, mint te: ha időben ez szinkronban van, akkor igazi win-win business lehet, ha jól volt a hangulat, akár vissza is hoz
– nehéz aranytanácsokat adni, de próbálj meg ráérezni, hogy miről szeretne beszélgetni, egyáltalán szeretne-e

„itt is Paksra stoppoltam, ’98 nyara. Cegléd és Nagykőrös között vett fel egy Pepsi Cola-szállító teherautó, Kecskemétig tudott vinni. Próbáltam beszédbe elegyedni a sofőrrel, fiatal srác volt. Nem lehetett. A legkifejtendőbb kérdésemre is kétszavas válaszai voltak. Feladtam egy idő után. A mellettem levő ablak le volt húzva, én pedig ebben kapaszkodtam. Egyszer valami irdatlan fájdalom, a sofőr az elektromos ablakemelővel ráhúzta vagy négy ujjamra az ablakot. Én persze visítottm, mint a vett malac, a sofőr meg ahelyett, hogy bocsika, fetrengett a röhögéstől. Én nem annyir;, rászóltam, bár nem túl mérgesen, hogy mi a f…t röhög, de akkor már én is röhögtem. Ez az egy kis szösszenet annyira hatott, hogy onnantól végigdumáltuk az utat…”

– ez főleg rám és „fajtársaimra” vonatkozik: nincs dohányzás más autójában, az egyetlen kivétel, ha ő is dohányzik és esetleg ő maga ajánlja fel. Bármilyen egyéb esetben illetlenség is ezt forszírozni. Valahogy ki kell bírni, fogd fel ezt viteldíjnak!
– ha megáll, és beszállnál, de már az ajtóból piaszag érződik a kocsiból, a saját jól felfogott érdekedben NE szállj be!
– ha beszélgettek, tudom, néha nem könnyű, de próbálj meg oda is figyelni, mert néha nagyon unalmas is lehet a másik témája, de ne legyen látványos, hogy majd elalszol
– végül pedig, ha bármilyen okból előbb kiszállnál, mint akartál menni, akkor az indok semleges legyen (otthon hagytam a személyimet, hasonló, véletlen se az, hogy majd beszarsz, úgy vezet, vagy ilyesmi…semmi személyes).

3., Stoppos illemtan.

Rövid téma, de azért van létjogosultsága. Előfordulhat, hogy olyan helyről indulsz vagy indulsz tovább, ahol már áll vagy állnak stoppos vagy stopposok. Mi az illendő dolog ilyenkor? Elsétálsz előttük, mikor melléjük érsz, köszönsz, és mielőbbi sikeres stoppot és jó utat kívánsz. Ha nem rohansz, és olyan fizimiskája is, hogy belefér, akkor nyugodtan válthatsz pár szót vele, annyit, hogy merre és mióta. Bemutatkozni nem szükséges. Szóval elsétálsz mellette, és kb. 50-100 méterrel odébb állsz meg stoppolni. Egyfelől így neki teszed egyértelművé, hogy mivel ő volt ott előbb, őt illeti az első megálló autó. Másrészt az autós számára is egyértelművé teszed, hogy ti nem együtt stoppoltok, és így könnyebben felvesz (lásd: együtt vagy társsal). Végül pedig az 50-100 méter az autósnak is elég lesz kényelmesen megállni. Ha előfordul olyan nagy véletlen (márpedig igen ritkán, de előfordul), hogy a sofőr több, egymástól független stoppost is felvesz, akkor be lehet mutatkozni, de itt is elég egyelőre a keresztnév.

„stop Paksra, bluesfesztivál ’97, nem lehetett kihagyni…elindultam reggel 8-kor otthonról…délután kettőig(!!!!), mire Kecskemétre gyakorlatilag megállás nélkül esett az eső, és mire Kecskemétig eljutottam (közben el is néztem az utam, a 442-esen mentem a 441-es helyett, ami jobb lett volna),  addigra nagyjából meg voltam győződve, hogy még egy ilyen hülye nincs az országban, mint én, hogy esőben, blindre elindul 400km-re. Kecskemétre érve, a város túlvégén, az 52-es főút induló szakaszánál, a városhatár tábla után 7-8 pár stoppos várt „sorára”. Míg elsétáltam az utolsó helyre, végigkínáltuk egymást cigivel-kólával-sörrel-csipsszel…mindőjük Paksra jött…akkor úgy éreztem, megérte elindulnom”

The-Hitchhiker

„stop Pécsre, ’99 nyara.Az a fajta hirtelen, de szakadó nyári zápor kapott el Dunaföldvárnál, a 6-os főút ottani szakaszán, amely 10 perc alatt rommá áztatja az embert. Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy most fognak felvenni, de mivel az idő amúgy meleg volt, nem érdekelt, úgy voltam vele, hogy kisüt a nap, megszáradok, megyek tovább. Brit rendszámú, jobbkormányos mikrobusz vett fel, angol a pilóta is. Hátraültem a raktérbe, ahol meglepetésemre már hat , csuromvizes stoppos zsugázott ? Eszméletlen feeling volt, fantasztikus hangulat, járt körbe a kannásbor és a cigi; egyikőjükkel jó haverok lettünk, még jó pár hónapig írogattunk egymásnak, lévén, hogy Pécsen is buliztunk utána együtt”

4., Ha megérkeztél.

Ezen sokat nem lehet ragozni. Megköszönöd, hogy elhozott, és további szerencsés utat kívánsz; ha úgy érzed, mondhatod, hogy örülsz, hogy megismerted.

5., Autós szemmel

Ami nagy hirtelen eszembe jutott, beleértve az említésre méltó saját tapasztalatokat, leírtam –stoppos szemmel nézve. De mit lát mindebből az az illető, aki járművel megáll, és ha kicsiben is, de időveszteséggel számolhat? A stoppos azért, lássuk be, leginkább a fiatal, bohó nemzedék „sportja” volt. Az autós is tudja ezt. Ezért, sok esetben, aki felvesz, abban van egy kedves elnéző attitűd a stoppos irányába. Uram bocsá’ ő maga is stoppolt. A 60-70-80-as években ez nagy divat volt azért, és még a 90-es évekre is jutott belőle, ahogy magam is megtapasztaltam. Nagyon sokféle autós véleményt hallottam erről. Volt, aki mereven elzárkózott, különféle okokból (a félelem is közrejátszhat, tudomásom szerint stopposok gyilkoltak meg sofőrt Magyarországon, a 70-es években), volt aki kiskatonát mindig felvett, mást nem, és olyanok is, akik a kötelező óvatosságot figyelembe véve általában vettek fel stopposokat. Fontos, amit már az elején is említettem: az autósnak másodpercei vannak dönteni, hogy fölvesz-e vkit, aki az ő szemében az út szélén áll, és integet. Ez kicsit mindig szerencse is ezért a stopposnak, viszont, a szerencse, tudjuk, tervezés dolga is, nemcsak puszta lutri. Ezért akit megismertem, ismerős, haver, barát, és erről beszélgettünk, mindig tudatosítottuk egymásban, hogy mennyire fontos, hogy a sofőr ugyanolyan jó érzéssel haladjon tovább, mint ahogy mi kiszálltunk a járművéből. Jóideje már én magam is inkább autós vagyok, semmint stoppos, de nem felejtettem el, hogy mennyit utaztam idegen emberek autójában, akik a semmire előlegezték meg a bizalmat nekem, és mielőtt elhúznék egy (amúgy egyre ritkábban látható) stoppos mellett, ezek mindig eszembe jutnak.

6., Amikre még emlékszem

Ide, a teljesség igénye nélkül, néhány mondatban leírom pár emlékezetes vagy valamiért különleges stoppomat.

„Szegedről haza Debrecenbe, ’99 kora ősze, még szép napos idő. Orosháza környékén mutat a hüvelykujjam a levegőbe. Autó megáll (ha jól emlékszem egy bordó VW Vento), szigorú arcú úriember int, üljek be. Így is történt. Az első ami a szemembe ötlött, a sebességváltó volt. Nem fogója vagy váltógombja volt, hanem egy nagyobb teáscsészéhez hasonló valami volt a tetejére eszkábálva. Egyszerűen nem értettem. Rögtön világos lett a dolog, mikor egyesbe tette a sofőr, és indított. A jobb keze az alkarja közepétől amputálva volt. Nem volt neki mivel megfogni a sebváltót, ezért a csonkot dugta mindig ebbe a „teáscsészébe”, és így váltott sebességet.”

the-hitchhiker3

„stop Telekgerendás és Békéscsaba között, szintén hazafelé. Akkoriban egy tűzpiros Honda Prelude 1.8 felhívta magára a figyelmet rendesen. A sofőr, aki felvett, ilyen autóval volt. Mikor beültem, egy ősz hajú, kb. 65-70 közötti, idős, ámbár jó tartású bácsi ült. Az autó rádió-magnójában (hol volt még cd), Mozart szólt (legalábbis azt hiszem, a komolyzenei műveltségem elhanyagolható). Szép autó ide vagy oda, rákészültem, hogy heti 5km/h-val fogunk utazni. Szép meglepetés volt. A nyugodt idős bácsi Mozartot dúdolt, miközben 140km/h alá még városban sem engedte a sebességet; úton még egy 50-est hozzá lehetett tenni…mit ne mondjak, kapkodtam a levegőt”

„Orosháza és Hódmezővásárhely között stop. Narancsszínű kispolski. Beültem, mikor jobban megnéztem a sofőrt, elakadt a hangom. Szerintem egy mai Kovi által felfedezett pornósztárnak is becsületére válna az a bőrcucc, amiben a fiatal menyecske feszített….kb. 30 km-t vitt, de nem mondhatnám, hogy oldott és laza hangulatban beszélgettem vele…azt hiszem az „ööö”-zős nyögvenyelős találóbb lenne :)”

„ugyancsak ’99 kora ősze, talán október eleje. Berettyóújfalunál stoppoltam, Szegedre igyekeztem. Felvett egy 1200-es LADA, és hihetetlen mázlimra közölte, hogy ő is Szegedre megy…ekkora mák, két autóval Szegedig….le is vitt, annak rendje s módja szerint. Útközben is nagyon kedélyes volt a hangulat, annyi furcsaság volt a dologban, hogy a csomagtartóból folyamatos dübögés hallatszott és a kocsi is kicsit ringott ilyenkor. Ez még kicsit az olajszőkítős időszakba csúszott és reméltem, hogy nem egy delikvens van a csomagtartóban, aki sokat beszélt ? Szegeden megálltunk…nem álltam meg, megkérdeztem, hogy mi dübög hátul. Válasz: – biztos látni szeretném? – hát,öööö, nem tudom ? Oké, kinyitja a csomagtartót, de álljak félrébb…úristen, gondoltam magamban, ez Dzsinnyt akarja a csodalámpából kiengedni, vagy mi az isten. Kinyitotta a csomagtartót…egy akkora farkaskutya ugrott rám, és amúgy minden rossz szándék nélkül, akkor engem már leteperve, nyalt képen, hogy szerintem több helyen lónak is el lehetett volna adni. A gazdija jól szórakozott rajtam :)”

„Balatonról haza stop, utolsó szakasz, 4-es főút, Püspökladány. Döglesztő meleg, vizem semmi, de kitartás, már csak 50km hazáig. Piros 1300-as LADA csikorgó fékekkel megáll, üljek be. Benézek…nos nem vagyok rasszista kicsit sem, de az autóban négy…ööö…szóval kétajtós szekrény és eléggé barna bőrű gentleman. ’Öcsi, űjjé be, ha má’ megállítottá’, he….’ beültem. Míg Szoboszlóig értünk, mindegyikről megtudtam, milyen utat járt be a börtönben, és ha ez nem lett volna elég, hogy majd összeszarjam magam, még a kocsit is úgy hajtották, hogy majd szétesett….kevés olyan megkönnyebbülést éreztem, mint akkor, mikor kiszálltam”

0eqw234da

„másik stop, ismét Balcsiról haza…Püspökladánynál ismét, az istennek nem vettek fel. Még volt nálam kivételesen vagy 200 forint, ez ’98-ban még ért vmit. Meguntam a meleget, fáradt is voltam, besétáltam a városba. Szerettem volna elcsípni a legközelebbi vonatot, egy helybeli srácot, aki Babettával motorozott, kérdeztem meg, mikor indul a vonat. Azt mondta, negyed óra. Kérdezem, gyalog odaérek? Azt mondja, kizárt. Hm…gáz. Ránéztem a Babettára, majd: és ha elviszel a csomagtartón ? Felröhögött; gyere :) Elértem a vonatot”

„és egy utolsó: stop a régi 3-as főúton Pestre. Arra jön egy teherautó, tartálykocsi. Kirakom a kezem. Sofőr lát, mutogat, hogy nem megy a dolog. Mikor elhúzott előttem, akkor láttam, hogy ADR bárca van az szerelvényen (gyk. veszélyes anyagot szállító jármű). Ezeknél az autóknál nem ülhet akárki az fülkében, csak a sofőr vagy sofőrök, és nekik is pontosan felvezetve az adataikat a kísérőlapra. Nem is haragudtam a sofőrre. Felvett másik autó, személykocsi, megelőztük az ADR-st, még integettem is neki. Autós kirakott, stoppolok újra, ADR-s kocsi utolért, ismét nem tudott felvenni, a már mondott ok miatt. Megint személyautó, megint előzés, megint kezem a levegőben, ADR-es megint jön. Ez hatszor ismélődőtt meg, a sofőr a fülkében már a kormányt csapkodta a röhögéstől, de én is fetrengtem :). A vége egy közös kávézás lett egy parkolóban, ahol engem is kiraktak és ő is megállt :)”

Nem konkrét sztori, de vett fel:

– Orosházánál egy nagyon jófej határőrségi nyomozócsoport vezető
– kórboncnok, úgy, hogy hátul a tündéri ikergyerkőcei aludtak, Csorvásnál
– rendőrök
– kisközért tulajdonosa, egy kedves néni egy szép nagy mikrobusszal Békésen
– két közéleti híresség (itt nevet nem írok ki, akit érdekel, annak elmondom)
– a paksi Jazz-Blues-Rock és Gasztronómiai fesztiválra egy 20km-es szakaszon a Paksi Atomerőmű Rt. (akkor PART) akkori vezérigazgatója, aki a rövid együtt-utazás alatt, mikor megtudta, hogy hegesztő vagyok, még állást is kínált (mellesleg ő volt a fesztivál főszervezője is)

vittek:

– traktorral (MTZ 50 és MTZ 80)
– lovaskocsival, 30km, itt még aludtam is
– egyszer motorral (Babetta)
– legtöbbször személyautóval (beleértve a rendőrautót, becsületükre mondva, oda vittek, ahova szerettem volna, nem az őrszobára)
– sokszor teherautóval (IFA-tól az MAN-ig)
– néhányszor busszal, melynek a sofőrje már hazafele tartott

és végül, egyszer annyira nem jött össze egy stoppom a Bükkbe, hogy rám esteledett és a Muhi emlékműben voltam kénytelen tölteni az éjszakát :) szerencsére ez is nyár volt…

Utószó

A stoppolás, ahogy én tapasztalom, itt Magyarországon elég halott dolog lett napjainkra. Én nagyon örülök, hogy még a végét sikerült elcsípnem annak a korszaknak, amikor még ez megszokott dolog volt. Aki kételkedni szeretne, szíve joga, de sztorik egytől egyik valósak, és nekem elég is, ha én tudom, hogy azok. Talán több is eszembe jutott volna, ha azóta nem telik el 13-16 év. Az érzés azonban megmaradt, azok a konzekvenciák pedig, melyeket sikerült levonnom, legalábbis abban az időben, működtek. Nehéz elképzelni, hogy ezek a sztorik és „tips and tricks” része rajtam kívűl másoknak is érdekesek, ám bloggazda cimborám érdeklődése ma őszintének tűnt, ezért vetettem „monitorra” ezeket a szösszeneteket. Szóval, azt is mondhatnám, hogy akinek tetszettek e sorok, neki köszönje, ne nekem :)

AUT_2501

A magyar Route 66 :) A kép kicsit fake, itt már saját autóval voltam, csak megálltam a fotó kedvéért (2003)

 

PS: akinek vannak hasonló élményei, netán másképp látja a dolgokat, méginkább kiegészítené (pl. külföldi élményekkel), hajrá, szabad hozzászólni :)

Categories: Általános

Terminál – Command line játékok » « Lion DiskMaker – OSX usb installer

1 Comment

  1. Tamás! Ez baromi jó lett! Le a kalappal! Nagyon kalassz írás, és nagyon kedves vagy, hogy a blogon publikáltad!

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: