DVSC – Vác elsöprő győzelem 4 – 0

Régen volt meccs. Akkor is hétfőn, most is. Itt valaki nem normális! Persze itt nincs vége az agyament dolgoknak. A törzsszurkoló gárdát, a B szektort a meccsről kitiltották, így mindenki akinek oda szólt a bérlete, az átült a vendégszektorba. Szó szerint csak ültek, csendben némán tiltakozva. Előtte persze volt demonstrálás az MLSZ egyenlőtlen bíráskodása ellen. Én nem kívánok belemenni ebbe… Megint a vidék szív ennyi. Most koncentráljunk a meccsre. Furcsa volt. Nagyon más a hangulat ha nem üvöltözik 1000 ember buzdító nótákat. A meccs előtt a fiatalok megkapták hivatalos átadáson az érmüket, majd pedig a felnőttek léptek a pályára, és elkezdődött a mérkőzés.
„DVSC – Vác elsöprő győzelem 4 – 0” olvasásának folytatása

DVSC – Vasas 3-0 – Gyenge kezdés új edzővel

Aki nem látta a meccset, az az eredményből persze azt gondolhatja, hogy hát jött a papírforma és jól lemostuk az NB II.-ből újból felkerülő csapatot. Ez végül is így is van, meg nem is. Furcsa volt látni, hogy megint Kiss Zoli kezd. Ahh… A két csatárunk, Bogi, és Sidibe se volt az egész meccs során formába. Az első gólunkat is Halmosi szerezte. Halmosi az egész meccsen nagyon jól nyomta… Na de nézzük kicsit a történéseket. Az első 10 percben nagyon nekiiramodott a Loki. Meg is lett a sok támadásnak az eredménye, hisz Halmosi góljával 1-0-ra vezettünk. Ezek után stagnálás jött. Kifejezetten pocsék teljesítményt nyújtott a csapatunk. Unalmas volt, elkézelésmentes játékkal. Többnyire Kiss Zoli, aki maga se tudhatja milyen poszton játszik, szóval ő nálla akadtak el a támadások. Aki még kifejezetten átlagon aluli teljesítmény nyújotott szerintünk az Sándor Tamás volt. Talán már tényleg kifele öregszik… :(
„DVSC – Vasas 3-0 – Gyenge kezdés új edzővel” olvasásának folytatása

Debrecen – Rabotnicski : 1 – 1

Akkor kezdeném az elején. Először is kezdődött azzal, hogy az eddig mindig élvonalban induló, de már régóta belső, és anyagi problémákkal küzdő Ferencváros focicsapatát kizárták az NB 1-ből. Ennek ki nagyon örül, ki nagyon sajnálja, és van akit teljesen hidegen hagy. :) Igazából egyik szemem sír, másik nagyon nevet. :) Azért hiányozni fognak a Fradival azok a nevezetes összecsapások, amit igazi rangadóknak lehetett nevezni, hisz a budapesti zöld sasokon minden vidéki csapat szeretett elégtételt venni a pályán …
„Debrecen – Rabotnicski : 1 – 1” olvasásának folytatása

DVSC – Pápa 4-1 és újra bajnok a Loki

Eljött az idő. Utolsó mérkőzés a bajnokságban. Az Újpesttel együtt holt versenyben vezeti a tabellát a Loki. Kimentünk a meccsre, és már éreztük, hogy jön a vihar. Laci kollégám is velem tartott, és így olyan izgalmas meccsnek lehetett szemtanúja, amit méltán emlegethetünk. Az első jó hír az volt, hogy a loki vezetést szerzett, és a másik meccsen az Újpestből a gólkirályt kiállították. Sajnos a mi meccsünkön a pápa egyenlíteni tudott, de gyorsan megfogtuk a játékot, és ezek után csak a hazai csapat hajtott. Az eső szüntelenül esett. Teljesen elmosta a több ezer szurkolót.
„DVSC – Pápa 4-1 és újra bajnok a Loki” olvasásának folytatása

DVSC – FTC Debrecenbe sz**ni jar a Ferencváros

Mai meccs, nagyon fontos volt. Az Újpest együttese kikapott, így ha ma nyerünk, fej  mellett állnánk az első helyen. A ferencvárosi együttest mindig nagyon "szívesen" latjak itt Debrecenben, hisz annál nagyobb elégtételt nem érezhet egy Loki drukker mint ha "nagy" zöld sasokat legyőzi a vidéki lokomotív együttes. A meccs jól kezdődött. Majdnem telt ház, a FTC együttesétől is sok-sok drukker jött. A hazai csapat nagyon nyomta a meccs elejét.

„DVSC – FTC Debrecenbe sz**ni jar a Ferencváros” olvasásának folytatása