Gyerekkoromban emlékszem, mennyire meghatározó volt, amikor édesapám megjelent az első VHS videó magnónkkal. Jártunk kölcsönzőbe, ahol polcokon sorakozva vártak ránk a filmek. Minden kazetta dobozán egy borító kép, a hátulján pedig rövid leírás. Középiskolás lehettem, amikor betört a digitális film az informatika világába. A VHS kazettákat felváltotta a CD később DVD. Persze ugyan úgy, ahogy a VHS kazetta másolás, ugyan úgy a CD/DVD másolásnak is nagy népszerűsége volt. Itt is voltak tokok, bár vékonyabbak, és a nyomtató technológia fejlődésének hála otthon nyomtathatott magának tokokat az ember hozzá. Ezáltal szinte kész termékeket állíthatott elő.
„iFlicks 2 – Filmek rendezése” olvasásának folytatása
Címke: apple tv
Új vétel: Apple TV 1080p
Hétvégén elugrottunk Andrissal az egyik nagy bevásárló központba és meglátogattuk a Media Mark-ot. Millió ember, egymást taposva, és főleg a telefonok körül tülekedve. Miközben nézelődtünk megpillantottam egy kis piramist formát, amiket Apple TV dobozokból raktak ki. Kiárusításnak szánhatták, és a körülbelül 10 dobozka 15%-al le volt értékelve. Nem tudtam ott hagyni, és vásároltam egyet.
„Új vétel: Apple TV 1080p” olvasásának folytatása
TV-Telefon?
Gondolom sokan olvastátok már a „Honnan tudod, hogy a 21. században élsz” című körlevelet. Azt hiszem mindenképpen érdemes lenne felvenni arra a listára a „TV-ről telefonálok bejegyzést”. Hogyan?
„TV-Telefon?” olvasásának folytatása
Új Apple TV és filmkölcsönzés
Korunk egyik legnagyobb méreteket öltő bűnözési formája, amit állítólag minden egyes számítógép tulajdonos elkövet az az illegális adatokkal való visszaélés. Az Apple az iPod és az iTunes Music Store (ITMS) megalkotásával már a zene ipart megreformálta, és azóta is a legtöbb legális zenét elektronikusan ezen a rendszeren értékesítik, a zenekiadók minden akadályozása ellenére is. Már régebben megjelentek filmek és sorozatok az ITMS kínálatában, de most mégnagyobb előrelépés történt, méghozzá a filmkölcsönzés elektronikus megvalósítása.
„Új Apple TV és filmkölcsönzés” olvasásának folytatása