StarCraft és BroodWar

Ha már megemlítettem a StarCraft-ról akkor ismerjük meg részletesebben is mi ez a játék, honnan jött, mit tud, és mivé lett napjainkra.

A StarCraft egy valós idejű stratégia (RTS, real time strategy) típusú számítógépes játék, melyet a Blizzard Entertainment adott ki. 1998-ban mutatták be, ez volt a legtöbbet eladott számítógépes játék abban az évben. A Blizzard becslése szerint 2005-ig 9 millió példányt adtak el a StarCraft-ból és annak kiegészítőjéből, a StarCraft: Brood War-ból, ráadásul nemzetközi kultuszszimbólummá vált a számítógépes játékok világában.
Bár tudományos fantasztikus beállítottságú, a StarCraft sokban hasonlít a Blizzard másik népszerű játékára, a WarCraft II-re. A fejlesztők megpróbálták elérni azt, hogy az új játékot ne úgy ismerjék, mint „Warcraft az űrben,” ezért az egész játékmotort újraírták. A játék eredetileg Apple és Windows platformokra lett kiadva, de megjelent a Nintendo 64-es változat is.

starcraft 1

Játékmenet

A játékmenet az erőforrások megszerzésére és felügyeletére központosul, amelyek elengedhetetlenek épületek és harci egységek építéséhez. Kétfajta erőforrás jelenik meg a játékban: Ásványok (majdnem minden egységhez kell) és a Vespene gáz (nagyobb egységekhez és a fejlesztésekhez kell). Az ásványok kék színű kristályos képződmények, és a dolgozó egységek gyűjtik össze. A Vespene gáz gejzírként jelenik meg zöld kitörő gázfelhőkkel, egy finomítót kell építeni rá, mielőtt az SCV-k, Dolgozók vagy Szondák bányászhatnának belőle. Ezenfelül a játékos csak meghatározott számú egységet készíthet: minden egységnek van eltartás értéke, az erősebb egységeknek több helyre van szükség. Ezért szükség van ellátó épületek építésére (Ellátó Központ a Terranoknál, Pylon a Protossoknál), vagy Zergeknél Fenntartó (Overlord) mutálására. Egy épület általában több célt is szolgál, a Protoss épületeket csak Pylonok környezetébe építhetjük, a Zergek Overlordja pedig mozgatható egység, az ellátás mellett egységszállítóként és felderítőként is használhatjuk. Egy játékos maximum 200 egységnyi eltartással rendelkezhet, ez az úgynevezett limit.

Minden fajnak meg vannak a jellemvonásai, például a Terran épületek képesek a levegőbe emelkedni és helyet változtatni, valamint megjavítani a házaikat. Eltérnek az építési folyamataik, a Zerg épületek olcsóbbak, viszont csak egy kúszó nyálkán (creepen) keresztül tudnak terjedni. A harci egységeknél mindenki más tulajdonságokkal bír, a Protoss Zelóták 3x-4x olyan erősek, mint a Terran Tengerészgyalogosok, viszont drágábbak, lassabban készülnek el, közelharcra specializálódtak és nem támadnak levegőbe.

starcraft 2

Egyjátékos mód

Az egyjátékos módban (Single Player) az alábbi lehetőségek közül választhatunk:

Hadjáratok

Játszd végig a játékhoz tartozó hadjáratokat! Harminc küldetésen át verekedheted át magad, miközben kibontakozik a játék története. Megértéséhez legalább középfokú angoltudásra van szükség, habár már két magyarítása is elkészült, ráadásul a HunCraft Interactive által készített változat még szinkronizált is. A StarCraftban három hadjárat található, a hadjáratok időrendi sorrendben vannak, tehát célszerű az első résszel kezdeni, különben nem értjük meg a történetet. Egyes pályák között átvezető videókat is találhatunk, valamint a hadjáratok végén is van egy bejátszás.

Load Saved Game

Lehetőségünk van játék közben állást menteni, és visszatölteni azokat.

Play Custom

Ebben a menüben a számítógéppel mérhetjük össze erejünket. A játék típusa itt három féle lehet. Vannak előre elkészített forgatókönyvű pályák (Use Map Settings), van lehetőség mindenki-mindenki ellen típusú játékra (Free For All), és olyan játékra is, ahol gépek szövetségben vannak a játékos ellen (Melee).

starcraft 2

Ez utóbbi két módban a gép ugyanazokkal az adottságokkal kezd, mint mi. Azaz: egy főépülettel, 4 dolgozóval, 50 nyersanyaggal és Zerg játékos esetén pedig egy plusz Overlorddal. A győzelmi cél ilyenkor a gép összes épületének elpusztítása.

View Replay

Lehetőség van a játékok felvételének visszajátszására (Load Replay). Ez a funkció később került bele a játékba, egy ún. patch keretében. Itt a Multiplayer és a gép elleni Play Custom játékokat nézhetjük vissza, miután a játszma végén elmentettük azokat a Save Replay funkcióval. A replayek hibásan játszódnak le ha eltérő verzióval, vagy más segédprogrammal lettek elmentve, esetleg cheat kódokat használtak benne

Többjátékos mód

A StarCraft sokféle lehetőséget biztosít a hálózatban való játékra. Lehet TCP/IP-n, IPX protokollal, modemen keresztül és közvetlen kapcsolattal is játszani, de a legnépszerűbb a Battle.neten való játék, amely egy központi szervert biztosít a játékosok számára. Ezzel akár 8 játékos is játszhat egyszerre az interneten, emellett létezik minden országnak saját chat szobája, ahol beszélgethetünk a többi játékossal.

Az első különbség amit észrevehetünk a Multiplayer játék során, hogy a játék sebességét az elején kell megadnunk, ezután játék közben nem változtatható. A másik a két új menü játék közben a térkép felett. Az egyik a Diplomacy, ahol a szövetségeket állíthatjuk be, a másik a Messaging, amiben azt dönthetjük el hogy kik láthassák az üzeneteink.

Többjátékos módban az egyjátékos mód három játéktípusa mellett megtalálható számos új lehetőség. A legtöbb játékmódban akkor győzünk, ha elpusztítjuk az ellenség összes épületét. Ha velünk teszik ezt vesztettünk, és nem nézhetjük tovább a játékot. Kivétel ezalól az Use Map Settings mód, ahol a pályaszerkesztő programban kitörölhetjük a régi győzelmi célokat és újakat csinálhatunk. Nézzük először a Battle.neten is népszerűbb játéktípusokat:

starcraft 4

    Top vs Bottom: Két csapat játszhat egymás ellen, a csapattagokat a fajválasztáskor rendezhetjük el, és kezdésből szövetségben vagyunk velük.

    Melee: Ez a Single Playerből már ismerős játékmód, ilyenkor kezdetben mindenki mindenki ellen van, de szabadon szövetkezhetünk bárkivel a játék folyamán. Az esetleges Computer játékosok ez esetben mind a játékosok ellen vannak szövetségben.

    Free For All (FFA): Mindenki mindenki ellen, szövetkezni nem lehet játék közben.
    One on One: Egy az egy ellen, két játékosnak van férőhely.

    Use Map Settings (UMS): Ez esetben nem a megszokott főépülettel és négy dolgozóval indulunk, hanem a játékhoz tartozó pályaszerkesztőben beállított tulajdonságokkal. A játék a hadjáratokból már megszokott eligazítással kezdődik, amit szintén a pályatervezőben készíthetünk el. Gépi játékosokat is a pályaszerkesztőn belül kell beletenni.

    Ritkábban használt játéktípusok:
    Capture The Flag (Zászlószerzés): Az alapvető egységek mellé kapunk egy jelzést (beacon), amit elhelyezhetünk valahova. 10 perc elteltével megjelenik rajta egy zászló, amit védenünk kell. zászló, amit védenünk kell. A mi feladatunk az ellenség zászlajának megszerzése egy dolgozóval, amit a mi jelzésünkre kell átvinni, hogy nyerjünk.

    starcraft 5

    Greed (Pénzvadászat): A győzelemhez a játék elején kiszabott ásvány és gázmennyiséget kell összegyűjtenünk.

    Slaughter (Mészárlás): Itt a játék időlimithez van kötve, amit mi állíthatunk be. Ez idő alatt kell minél több ellenséges egységet megölnünk. Az nyer, aki a legtöbb fraget szerezte.

    Sudden Death (Hirtelen halál): Ebben a játékmódban a főépületeinkre kell alaposabb figyelemmel lenni, ugyanis egy főépületünk elvesztése a játék végét jelenti, még ha nem is a legelsőt pusztítják el.

    Team Melee: Talán a legérdekesebb játékmód, ilyenkor egy bázist irányítunk a csapattársunkkal közös pénzből, emellett több faj dolgozóival is indulhatunk, ilyenkor az előállítható egységek limitje is nagyobb lesz, attól függően melyik fajokat választottuk.
    Team Free For All: Ez lényegében ugyanaz, mint a Team Melee, a különbség, hogy a csapatok nem tudnak egymás között szövetséget kötni.

    starcraft 6

    Team Capture The Flag: Ugyanúgy osztott bázisok vannak, mint az előző két játékmódban, a játékmenet a Capture The Flag mód szabályai szerint zajlik.

Remélem ennyiből mindenkinek megtetszett és kipróbálja.

StarCraft és BroodWar” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Grr, most 1 kicsit felidegesitett ez a jatek. Mivel a 6112-es portot eleg kiforwardolni (tuzfal mogotti halozat eseten) hogy menjen a jatek, de akkor ha MI krealunk jatekot akkor nem tudnak hozzank csatlakozni, „too high latency or unable connect” et fog dobni a joinolni probalkozoknak. Ezert hogy minden menjen nallunk a kovetkezo portok forwardingolasa szukseges:

    6112 – 6119, 4000

  2. Megpróbálom, lehet hogy sikerülni fog, majd írok ha jah. Amúgy remélem itt megoldás is születik, mert semmilyen más topicon értelmes dolgot nem láttam ezzel kapcsoltban. Bots mindenkinek :-)

  3. Sajnos nekem a pályaszerkesztővel gyűlt meg a bajom, kicsit már unom a megszokott pályákat gondoltam kreálok egyet. Addig szép és jó volt amíg elkészítettem, jól is nézett ki, megfelelően nehéz is lett volna (az én játékostudásomhoz mérten) de amint kész voltam vele, jött a felismerés …
    Hogy tudnám birtokba venni :( sehogy sem jön össze ha valaki tudja az kérem segítsen. Előre is köszi.

Hozzászólás a(z) Uwelinor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük