Xorp Game Server

Na igen. Kis magyarázatra szorul a dolog. A történet körülbelül ott kezdődik, amikor még fiatal Windows userként, imádtam Starcraftozni. Persze az igazi kihívás az volt, amikor a 33,6k-s modememmel az Interneten játszhattam másokkal. Az akkori időszak nagyon mély nyomott hagyott bennem. Linuxos pályafutásom alatt próbálkoztam párszor futtatni, de annyi szarakodást igényelt, és még úgy is rengeteg gond adódott vele, hogy mellőztem. A Mac-es világ ez ügyben is jelentett számomra egyértelmű menekülést, hisz kedvenc játékaimnak létezett Os X-es binárisa. Így volt ez a Starcraftal is. Sobee barátom is nagy rajongója e játéknak, és gondoltunk egyet, hogy hálózatban nyomunk egy menetet egymás ellen. A Starcraft és sok más Blizzard játék viszont csak helyi hálózatos, és Battle.Net (saját Blizzard dedikált server) hálózatot támogat csak. Mivel már saját szerverrel rendelkezem, gondoltam, miért ne próbálnám meg ott emulálni a Battle.Net servert.

Egy már régebben lejegyzett projectnek hála, PVPNG, ez egyszerűen sikerült is. Magát a kiszolgálót egyszerű volt feltenni, Ubuntu csomagként is létezik. Eleinte kis utánaolvasást igényel, mert millió configfile feltevődik. De amint valaki végigbogarássza a project hivatalos oldalán lévő leírásokat bármit be tud állítani. A server által a következő játékok hostolása lehetséges:

– Diablo 1 v1.09
– Starcraft v1.08
– BroodWar v1.08
– Warcraft II Battle.Net ™ Edition v2.05
– Diablo 2 v1.10
– Diablo 2 LOD v1.10
– Warcraft III Reign Of Chaos v1.13*
– Warcraft III Frozen Throne v1.13*

bnetd

Ebből a felsorolásból engem csak a Starcraft és Warcraft II-k érdekelnek. Azokat kipróbáltuk, és tökéletesen működtek is.

Sajnos Battle.Net-nek nem része az Unreal Tournament. Mivel engem csak a Gothic néven elhíresült első kiadása fogott meg, így a 2003, 2004-es kiadásokkal én a jövőben se akarok foglalkozni. A dedikált UT 436-os verziójú szervert viszont nem olyan egyszerű telepíteni. Sok lib miatt tud sírni. Viszont megoldás, ha ezeket a libeket a SYSTEM könyvtárába rakjuk, hisz így egyszerűen betölti magának. Webes admin elérhetősége pedig teljes szabadságot ad a beállításához.

Unreal_Tournament_Theme

Ha valakit érdekel, szeretné kipróbálni, esetleg ismerőseivel szívesen játszana az szóljon, és szívesen adok neki accountot, ezzel is tesztelve a rendszert. Aki pedig Unrealozni vagy StarCraftozni akar, az pedig csatlakozhat hozzánk a játékokban.

Xorp Game Server” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Hat most Atkusszal probaltuk az UT-t! neki 100as pingje volt es aztmondta teljesen jol mukodott nalla! Mivel szerintem kozel haosnlo sebessegel eritek el, nem hiszem hogy gond lesz. Akkor mar viszont 3man leszunk!! :) Kezd izgi lenni!! :)

  2. Sziasztok!
    Ez a szerver még működik?csakmert sehogyysem találok olyan szervert ahol diablozni lehetne a régi haverjaimmal (vagyunk egy 5-6-an) és szívesen nyomnánk a single games karikat szerveren keresztül 1mással:)
    próbálkoztam énis ezzel a pvpng-vel de nekem fejtörést okoz:)
    Várom ide a választ vagy e-mailomra is jólessz:)
    köszi!
    Wans

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük