Saját energiát termelő mindennapos házak

Egy eléggé készre hozott és baromi jó tanulmányt, ami arról szól, hogy már elérhetőek azon modern családi házak, amik technikailag fel vannak készítve a felhasználható természetes és megújuló energiaforrások kiaknázására. Nagyon jó cikk mindenkinek ajánlani tudom csak:

Hamarosan mintegy 40-42 millió forintból kihozható lesz egy energia és fűtés szempontjából önellátó, úgynevezett nulla energiaigényű ház.

Két évvel ezelőtt már megépített egy ilyen házat a texasi Anderson Sargent Custom Builder. A 280 négyzetméteren terpeszkedő építményt 1 millió dollár körül kínálták akkoriban, így nem csoda, ha az emberek tudatában mint megfizethetetlen tétel éktelenkedik az önfenntartó ház.

Ezt a “tévképzetet” kívánta eloszlatni a szintén amerikai Ideal Homes, amely az Egyesült Államok Energiaügyi Hivatala által kiírt Building America program keretein belül egy jóval alacsonyabb árfekvésű ingatlannal állt elő, annak ellenére, hogy ebben a házban is a legkorszerűbb technikák és az energiahatékony építkezés dominálnak. Itt csupán az alapterület kisebb, bár a 150 négyzetméter még így is viszonylag tágasnak mondható.

front

Ideal Homes a Nemzeti Megújítható Energiák Laboratóriuma (NREL) által kifejlesztett számítógépes szimulációkkal tesztelte projektjét, illetve végezte el a szükséges módosításokat, hogy konstrukciójuk éves szinten valóban ugyanannyi energiát termeljen, mint amennyit el is fogyaszt.

A világítást hosszú élettartamú kompakt fénycsövekkel oldották meg, az üvegszálas szigetelők helyett pedig cellulóz szigetelést alkalmaztak. Emellett a házat vinil bevonatú ablakokkal, jól szigetelt csővezetékkel és hővisszaverő panelekkel látták el, utóbbi a tető zsindelye alatt kapott helyet. Az igazi csúcstechnikát azonban a nulla közeliről a nullára való csökkentéshez kellett felvonultatni.

back

A hagyományos légkondicionáló és kazán szerepét egy mélyen a földbe ágyazott hőpumpa és az ehhez kapcsolódó, az egész házat behálózó csővezeték látja el. A rendszer a föld egyenletes hőjét használja ki, ebben a mélységben ugyanis a hőmérséklet télen-nyáron állandó, nagyjából 15 Celsius fokos marad. A megoldás egy fűtőrendszerrel összekapcsolva hűti vagy fűti a házat, és a kiinduló 15 foknak köszönhetően nem kell túl nagy erőfeszítéseket tenni, hogy elérje a minden évszakban kellemesnek mondható 20-23 Celsius körüli hőmérsékletet. A másik újdonság egy tartály nélküli vízmelegítő, ami csak annyi vizet melegít a kívánt szintre, amennyit azonnal elfogyaszt a háztartás.

Mivel nulla energiájú házról beszélünk, ezért nem csupán az energiafelhasználás csökkentését, hanem magának az energiának a megtermelését is meg kellett oldaniuk a tervezőknek. Ennek érdekében a már klasszikus módszert, a tetőre szerelhető nappaneleket alkalmazták. A déli oldalon elhelyezett panelek évente megközelítőleg 6000 kilowatt óra elektromosságot termelnek.

terv

Azokban a hónapokban, amikor a háznak több energiára van szüksége, természetesen rácsatlakozik a helyi elektromos hálózatra. Nyáron azonban a szükségesnél több energia előállítására képes, amit visszaáramoltatva a hálózatba jóváírást kaphat az elektromos művektől, így az év végén a számlák elvileg átlagban nullára futnak ki.

Mindezt a 2005 szeptemberében megépült prototípus az NREL felmérései szerint képes is volt tartani. Az Ideal Home jelenleg csak bérbe adja otthonait, fenntartva a jogot a házak teljesítményének tanulmányozására, hogy az adott területeken akár a mostaninál is hatékonyabbá tegyék a technikát, mielőtt megkezdenék termékük piaci értékesítését.”

Eredeti Link: http://www.sg.hu/cikkek/45045/elerhetok_a_nulla_energiaju_hazak

Nemzeti Megújítható Energiák Laboratóriuma (NREL): http://www.nrel.gov/

Megépült prototipus és eredeti cikk: http://www.housingzone.com/article/CA6332828.html

alaprajz

converter

water

therm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük