Az én Raspberry Pi szárnypróbálgatásom, valamikor a RPi 2B+ megjelenésével kezdődött. Ezt már elég erősnek találtam, hogy beszerezzem és egy otthoni mini PC-ként egy Linuxon megszokott dolgokat próbáljak ki rajta. Annyira működött, hogy a mai napig megvan, működik és csupán abban erősített meg, hogy az ARM alapú technikának egyre nagyobb szerepe lesz a jövőben. Nem is igazán volt okom egy cserére, egész odáig, amíg meg nem tudtam, hogy a hármas szériában már lehet PoE (Powe over Ethernet) modult is használni. Tehát nem kell külön tápot használnunk, hanem ha van megfelelő PoE switch a birtokunkban, az adatot és az áramot is képes ugyan arról a kábelről felvenni. Ezért vennem kellett egyet.

Csalódás?

Az új Raspberry Pi 3B+ körülbelül azt hozta, amit gondoltam, hogy hozni fog. Gyorsabb, jobb, változatlan méret mellett. Az PoE HAT viszont egy kis NYÁK, amit külön megvásárolva az ismert lapra kellett helyezni. Szerencsére az egész eszköz magasságán nem változtatott, így az eredetileg hozzá vásárolt házba is befért. Ezek után a szokott ethernet portról képes volt be is kapcsolni, csupán a hálózati kábelt kellett bedugni és már fel is villant a LED miszerint működik és indul is.

RPi with PoE Hat

Ahogy a képen is látszik a PoE Hat tartalmaz egy beépített ventilátort is. Sajnos nem véletlenül. Az eszköz a ketteshez képest is jobban melegszik, viszont a PoE Hat alkalmazásával ez az érték még magasabbra kúszott. Az előző modelleknél megszokott extra hűtőborda nagyon keveset segített. Viszont a PoE Hat-en lévő ventilátor pont ezt a problémát hivatott megoldani. A ventilátor bekapcsol és ezzel is segíti a hűtést. Ez az én szemembe viszont egy nagy visszalépés volt a sima NEM PoE-s RPi 2B+ modellhez képest.

PoE Hat Fan szabályzása

A jó hír, hogy a PoE Hat ventillátorának a viselkedése az operációs rendszer alól szabályozható. Ehhez a követhező file-t szerkesszük meg:

root@linux# vi /boot/config.txt

dtparam=poe_fan_temp0=60000,poe_fan_temp1=70000,poe_fan_temp0_hyst=5000,poe_fan_temp1_hyst=3000

#Params: poe_fan_temp0       Temperature (in millicelcius) at which the fan
#                            turns on (default 50000)
#        poe_fan_temp0_hyst  Temperature delta (in millicelcius) at which
#                            the fan turns off (default 5000)
#        poe_fan_temp1       Temperature (in millicelcius) at which the fan
#                            speeds up (default 55000)
#        poe_fan_temp1_hyst  Temperature delta (in millicelcius) at which
#                            the fan slows down (default 5000)

Ahogy látjátok négy paramétert lehet megadni. Az elsőnél a fenti példában azt adtam meg, hogy 60 foknál fog bekapcsolni a PoE Hat ventilátora. Majd az látható, hogy ha valamiért elérné a 70 fokot, akkor még gyorsabbra váltson a fordulatszáma. A harmadik érték, hogy ha 60 foknál bekapcsolt a ventillátor, akkor hány fok különbségnél kapcsoljon ki. Ez a példában 5, azaz 55 foknál újra leáll a pörgés. Illetve az utolsó érték azt mutatja, hogy ha elérte a 70 fokot és mégjobban felgyorsult a pörgése, akkor hány fok csökkenés esetében lassuljon vissza. Ez a példában 3 fok, azaz 67 foknál teszi meg.

Természetesen minden beállítás alkalmazásához a gépet újra is kell inditani.

root@linux# shutdown -r now

Ventillátor forgás szabályzás

Az előző beállításokkal tudtuk szabályozni, hogy ne mindig kapcsoljon be az aktív hűtés. Sajnos, ha bekapcsolt, akkor vékony, berregő hangot ad ki, ami igazán zavaró tud lenni. Erre sokáig kerestem a választ, hogy a ventilátor forgásának intenzitását mivel szabályozhatnám. Ahogy látjátok a fentebb említett módoknál nem igazán van opció erre.

A megoldás végül a következő parancs lett:

root@linux# echo 100 > /sys/class/hwmon/hwmon0/def_pwm1

Amennyiben RPi és PoE Hat tulajdonos vagy, abban az esetben a GPIO (hosszú sor tüske) egy PWN segítségével szabályozható az őrá kiadott jel mértéke, ezáltal a ventilátort vezérő jel intenzitása is. Az érték 0 és 255 között változhat. Sokan az 50-es értéket ajánlják, nekem a 100-as jött be. Minden esetre ezzel a ventilátor teljesen csendessé változott és nincs többé felbúgó hang.

Sajnos a beállítás csak addig szól, amíg a gép újra nem indul. Érdemes ezért a parancsot egy service-be tenni, vagy cron jobba. Találtam egy ajánlást, amivel elvileg meg lehet oldani, hogy permanens legyen, de nekem nem sikerült megcsinálnom.

Write a ’50’ into there with “echo 50 | sudo tee /sys/class/hwmon/hwmon0/def_pwm”.Next, stop the kernel from taking over control of the fan by putting “disable_poe_fan=1” into config.txt. Shut down, remove power, power back on, and it should be at a constant slow speed.