Parkos séta Münchenben

Az első hét elég kényelmetlenül telt. Ennek oka persze egyszerű, még minden szokatlan volt, és be kellett lakni a lakást is. Az első pár nap még azzal telt, hogy is tudunk legegyszerűbben a lényeges helyekre közlekedni, és ami hiányzik a háztartásból azt felkutatni és hazahozni. Valamelyest az időjárás is ellenünk dolgozott, folyton a vacogtató hideg emlékeit idézte, mint a kellemes tavaszét. Ettől függetlenül mi felkerekedtünk, és a közeli Englischer Gardenben tettünk egy nagy sétát.

egarten.jpg

Mondanom se kell, hogy München belvárosában nem egy hanem számtalan, hatalmas méretű zöld övezet található. Persze itt akkora kiterjedésekre kell gondolni, ami Magyarországon már-már a puszta kifejezéshez hasonlítható. Viszonylag nagy elhatározás kell ahhoz, hogy a több kilométer hosszú parkot egy huzamba valaki keresztül tudja sétálni.

Nekünk se ment :) Persze nem is volt tervbe, hogy megtesszük a távot, mi csak járni akartunk. Meglepő volt, de még a zord idő ellenére is tele volt a park emberekkel, családokkal, állatokkal…

mrx und lion

Jó látni, hogy az emberek élnek is a lehetőséggel, és szívesen töltik kellemes, zöld övezetben a hétvégét. A nagy séta után, rendesen kitikkadtunk, így elmentünk egyik kedvenc horvát éttermünkbe, ahol jól beittunk-ettünk.

A nap képei megtekinthetőek itt.

Parkos séta Münchenben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük