Nyomkereső

Meg kell mondanom, hogy a Bőrharisnya után olvasott ámbár előtte megjelenő (és anyukám által megtalált) kötet, melynek címe Nyomkereső, újabb nagy hatást tett rám. Teljesen más hatása van ennek a résznek. Főleg a hölgyek köré fonódik hősünk, és a lánykérés rögös útján végig kell ősz fejével mennie. Persze ez a történet se szerénykedik rejtélyben, furmányosságban, és indiánokban. Engem ez a kötet is teljesen magával ragadott. Egyszerű a szerkezete. talán kicsit túl egyszerű is. :) Mégis mindenkinek csak ajánlani tudom kedvenc hősünk és állandó indián barátja e kalandját is.

Na és akkor jöjjön a hivatalos bemutatás:

A Bőrharisnya-történetek harmadik kötete a Nyomkereső. Főhősei az előző két regényből (Vadölő, Az utolsó mohikán) jót ismert Natty Bumpoo, aki most a Nyomkereső nevet viseli, és elválaszthatatlan delawár indián társa, Nagy Kígyó. Közös barátjuk, Dunham őrmester kedvéért „szolgáinak” az Ontario-tó melletti Oswego erődben. Egyik fontos feladatuk, hogy az erődbe vezető úton védelmezzék Dunham leányát, Mabelt és kísérőjét. Az őserdőben szükség is van leleményességükre, bátorságukra: mingó indián csapat támadásával kell megbírkózniuk, majd sebes folyású, zuhatagos hegyi patakon kell úsztatniuk fakéreg csónakjukat, hogy mielőbb az erődbe érjenek. De kalandjaik még csak ezután kezdődnek! A tó elrejtett, kis szigetén – Dunham vezetése alatt – angol előőrs állomásozik. Árulás folytán váratlan írokéz támadás áldozata lesz a kis csapat nagy része, köztük Mabel apja is. Vadölő és Jasper kapitány csak Mabelt és néhány katonát tudnak megmenteni. Habár Dunham meghal, a regény végén minden jóra fordul, még a szerelmi bonyodalmak is rendeződnek. Nyomkereső és Nagy Kígyó nyugodt szívvel hagyják el az erődöt, hogy másutt hasznosítsák bátorságukat és tapasztalatukat. – A fordulatos cselekményű, izgalmas történet a 10 éven felüli gyerekolvasóknak ajánlható.

nyomkereső

Nyomkereső” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. ja. ez jo konyv. apam engem is ezzel traktalt egy idoben. indianosat nem szeretek olvasni. vhogy uncsi. jobb filmben.
    mas szeretek, felreertes ne essek. pl. mindenfele depis storykat. (:D
    najonem. igazabol nem olvastam el ezt sem. :( nem adtam neki eselyt. talan egyszer. vagy az en gyerekem. vegulis O is en vagyok egy kicsit… :)
    komolyra forditva: egyebmasiranyu konyvek jobban lekotnek
    de olvasni jo! O.o

Hozzászólás a(z) erdeklodo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük