A mostani az első olyan ünnep, amit a családomtól távol töltök. Nem okoz különösebb lelki törést számomra az esemény, de az első mindenből emlékezetes szokott lenni. Ráadásul Németországban a húsvét egy négy napos hosszúhétvégét jelent. A kollégák, barátok közül nem igazán elérhető senki ebben az időben. Ki dolgozik, ki elutazott, ki családi körben tölti az időt. Jó darabig magam sem tudtam mire is kellene használnom ezt a hosszú hétvégét, amikor semmi sincs nyitva, és mindenki ünnepel.

IMG_4298

A meghívás

Anno második müncheni kiküldetésem alatt volt szerencsém Sanyi barátommal közelebbről is megismerkedni. A nagy, kicsit marcona srác nem a kedvességéről és nyájasságáról volt híres. Ennek ellenére szerintem velem mindig sikerült közös nevezőre jutnia. Aki pedig ismeri Sanyit, az szerintem azt is tudja, hogy kedves ember, csak azt először is ki kell érdemelni. Másodsorban őszintének, és korrekt embernek kell lenni vele. Ennyi a trükk. Utána szerintem kenyérre lehet kenni. :) Bár én még mindig gyereklelkűnek, és kevés felelősséggel bírónak látom magamat, azért próbáltam megfelelni a saját és a szüleim elvárásának. A kettő pedig valahol találkozott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mi közöttünk sosem voltak konfliktusok, félreértések, és megbánt mondatok, de végül is különböző emberek vagyunk, csak barátok.

Anno Münchenben sikerült megismernem a családját, és a hihetetlen jófej fiát Mátét, és kedves feleségét Tündét. Akkoriban döntötték el, hogy feladják a magyar életüket, törekvéseiket, és mindent újrakezdenek Münchenben. Nem könnyű feladat. Én még ekkor tájt költöztem vissza Magyarországra, és a szorosabb viszonyunk megszűnt. Facebookon követtem az életének megosztott momentumait, többek között az újdonsült fiát, Norbertről.

Kiköltözésem óta téma az, hogy meglátogathatnám őket. Az ötlet hogy, újra láthatom München-t mindenképp kecsegtető volt, de annyi teendő, munka, és sürgés forgás volt, hogy mindig elodáztam. Nehezítette a telefonos kommunikáció hiánya is a dolgot. Külön történetet érdemelne a németországi harcom a telekommunikációs társaságokkal, de ezt most hagyjuk. Végül is elmeséltem Sanyinak, hogy négy napos szünetem lesz, viszont nem akarom őket zavarni az ünnepek alatt, ők is biztos pihenni akarnak. Sanyi nem csak, hogy biztosított arról, hogy nem gond a húsvéti látogatásom, de a saját házukba is felajánlotta a szállásoltatásomat. Úriember. Éltek bennem kétségek, hogy mennyi problémát fogok jelenteni, és hogy nem lett volna jobb csak dögleni otthon… A vonatjegyet megvettem, és ezzel helyzet eldőlt.

Az utazás

Münchenbe átszállás nélkül, egy ICE-al utaztam. Előre foglalt helyem volt, ablak mellé, asztallal, mert olyat kértem. A jegyet neten tudtam megvenni, és kinyomtatni magamnak. Eddig a MAV is eljutott, bár megjegyezném, hogy a magyar és német rendszerek között ég és föld a különbség, de alapvető szolgáltatásokban identikus.

Az ICE szupergyors. Nem mértem, és nem néztem utána mennyivel is megy, de érezhetően süvítettem. Ennek ellenére a szerelvény nem rázott szanaszét, és nem is zakatolt. A vonat kényelmes, szép, faberakásos, tiszta volt és minden kitűnően funkcionált rajta. Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni, hogy net csak T-system HOTSPOT előfizetőknek járhatott. (Vagy én bénáztam)

Háztól házig 4 óra 30 percet utaztam, oda vissza pedig a vonat 170EUR-volt. Magyar viszonyokhoz képest rengetegnek tűnik, de nekem megérte.

IMG_4375

A fogadtatás

Sanyiék Münchentől kicsit kijjebb, egy kis városban laknak. Nagyon nyugodt, békés, kisvárosi környék. Minden zölden virít, a házak nagyon jól karban tartottak, az utak nem hibásak, a sövény és a fű mindenhol precízen nyírva. Sanyi és kedves családja fogadott, és a kezdeti megilletődéseket gyorsan feloldotta az ebéd. Mátéval 6 évvel ezelőtt találkoztam. Biztos voltam benne, hogy, ha emlékszik is egyáltalán rám, úgy is újra fel kell építeni a közös nevezőt. Nem tartom magam túl szociális embernek, vagy nagy barátkozónak, úgyhogy nagy kihívás előtt álltam. Előző alkalommal is a számítógépes játékok voltak, amikkel végül is sikerült nagy barátommá tennem. Szerencsére most is segített a technológia. Mikor kiderült, hogy mindketten Minecraftozunk, onnantól olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást.

Máté

IMG_4294

Mátéról csak áradozni tudnék, mert hihetetlen srác. Igazi példaképem lett a fiú. Sportol, zenél, jól tanul, egy új világban próbál felnőni és beilleszkedni. Megtanulta a német nyelvet, kitűnően és akcentus nélkül beszél, habár már 6 éves volt mikor Németországba került. Szóval számomra lenyűgöző volt a srác. Persze szertelen, kicsit heves, figyelmetlen, és álmodozó a srác, de ha én ilyen lettem volna az ő korában… Szóval barátságunkat megpecsételendő megvettem neki a Minecraft eredeti játékát, hogy tudjunk közösen játszani. Ahogy láttam, kevés olyan dolgot tehettem volna, aminek ennyire örült volna. Úgyhogy a napi játékideje gyorsan eldőlt, hogy fog telni.

Persze nem csak játszottunk, hisz a szülei ki szeretnék aknázni a tehetségét. Máté gitározik. A zenekedvelő szüleinek pedig nincs is nagyobb öröm, mint amikor a srác játszik. A kedvemért tartott bemutatót is. A több külföldi sláger után egyszer csak rám nézett, hogy tud ő ám Tankcsapdát is. Úgyhogy az “Egyszerű dal” című számot is eljátszotta nekem. Addigra már annyira extázisba kerültem, hogy nem bírtam ki, hogy ne énekeljek rá (a szörnyű énektudásommal) a gitár ritmusokra. Ez pedig nagy szó. Szóval külső szemlélőnek nem ajánlom, de nekem nagy élmény volt.

Vasárnap volt az utolsó napom, és az első igazán napsütéses nap, ottlétem alatt. Elsétáltunk a közeli játszótérhez, és elkezdtünk kosarazni. A kosaras tudományom az éneklési képességeimmel egy szinten vannak, de úgy tartom a sportra mindig a legjobb indok a játék. Eldobálgattunk, estünk buktunk a csúszós fő miatt, mert itt csak egy palánk volt felállítva, és nem volt normális kosárpálya.

IMG_4394

Ábrók család

Persze nem csak Mátéból állt az ottlétem. Tízszer aláhúzva kell megemlékeznem Tündéről, és a mesteri ételekről, amiket készített. Reggeli, ebéd, vacsora, minden hihetetlen finom volt. Igazi húsvéti menü volt, minden nap, és minden napszakra külön, valami specialitással. Mivel régen voltam otthon, az én főzési tudományom pedig nem fedi le ezeket az ételeket, ezért nagyon jó volt újra ilyeneket ennem. Külön öröm volt, hogy a tipikus magyar ízek mellé, egy kis bajor specialitást is sikerült becsempészni.

A legkisebb Ábrók a Norbert névre hallgat. Haláli figura. Örökmozgó, jövő menő, és állandóan mosolygó kisember. Habár már saját lábán lépdel, mégis koordinációs zavarai még vannak, és szegény szokott ütközni, és a fejét beverni. Ennek ellenére szinte sosem sír. Megsimogatja a kezével azt a részt, amit beütött és megy tovább mosolyogva. Vicces. A kis srác pedig igazán életvidám jelenség. Különösen jó kapcsolatot ápol a testvérével, öröm volt látni, hogy két testvér szereti egymást, és nem cívódnak valamin.

IMG_4382

Sanyi meg szerintem semmit sem változott. Vele ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk anno hat éve. Hosszú beszélgetéseket folytattunk az életről, és az elmúlt évekről. Szeret és tud is mesélni, nem utolsó sorban van is miről. Két gyerek mellett, egy új világba beilleszkedve rengeteg dolog van, amiről van véleménye és tapasztalata. A három nap, amit terveztem pillanatok alatt elszállt. Magam sem gondoltam volna.

Végszó

Magam sem gondoltam volna, de ez az utazás hihetetlen jól esett. Egyrészről ez a barátkozós, családias légkör teljesen kiszakított a hétköznapokból. Másrészt nagyon jó kaland volt megjárni az utat, és az Ábrók családdal tölteni az ünnepeket. Harmad részt kicsit belepillanthattam egy családi életbe, és gyűjthettem néhány hasznos dolgot arról, milyen is gyerekekkel. Még egyszer köszönöm szépen a meghívást, nagyon jól éreztem magamat. Kellemes húsvéti ünnepeket és sok puszi az Ábrók családnak.