MrXCovers: Saját DVDPedia Theme

Már írtam a nagyszerű DVDPedia filmes adatbázis-készítő és managelő programról. Ott meg is említettem a webalapú publikáció lehetőségét. Manapság elég fontos szerepet kap egy program adatainak a publikációja. Egy olyan programnak amelyben pedig az otthoni filmek szerepelnek, igen is fontos, hogy egyszerű, mégis szép és használható módon tudja a többiek elé tárni a rögzített adatokat. Nagyon sok féle, és használható téma található meg alapból a DVDPedia publish menüjében, mégis nekem egyik se volt az igazi, ezért fogtam és csináltam magamnak egyet.

Főoldalnak természetesen egy mozaik szerű borítókból álló oldalt gondoltam. Itt fontos volt a méretezés, hogy 1024×768-as, és ennél nagyobb (vagy akár kisebb) felbontás mellett is kitöltse az oldalt a tartalom. Ezt szerencsére nagyon egyszerűen sikerült elérni. Nem használtam se táblázatot se semmit. Egyszerűen ömlesztve jönnek egy sorba a képek, és a böngésző ahol véget ér megtöri magának a sort. Így érhető el, hogy az oldalt megjelenítő böngésző ablak méretének változtatása közben is követni fogja a megjelenítést az oldal.

Mozaik nezet

Az egyes képek alá ki vannak írva a filmek nevei, így az oldalon egy egyszerű kereséssel rá lehet bármire találni. Ezek után ha pedig megvan a kívánt film, csak rá kell kattintani. Felugrik egy kis ablak, amiben minden fontos adat szerepelni fog róla, többek között az ID (azonosító száma) is. Így el lehet olvasni, pontosan mi is az a film, és lehet egyszerűen hivatkozni rá az azonosító szám szerint. Ebben a kis „részletes” ablakban is van lehetőségünk a következő filmre ugrani a sorban. Erre való az ablak alján található két szöveges link.

Nem mondom, hogy egy hatalmas durranás amit csináltam, hisz nincs telecsicsázva. Nem is akartam. Funkcionálisan szerintem mindent tud amire szükség lehet, és azért nem zavaró a kinézete. Ha valaki tovább szeretné fejleszteni csak bátran. Ha pedig valaki használni szeretné, innen tölthető le a téma.

Részletes nézet

Kicsomagolás után a két filet az Applications Support/DVDPedia/Templates könyvtárba kell másolni.Ezek után a export témák között ott lesz a MrXCovers nevű is. Ha valaki élőben akarja látni, a saját filmes adatbázisom, mely ezzel készült, az itt érhető el.

MrXCovers: Saját DVDPedia Theme” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük