Még gyerekkoromban, egy osztálykirándulás alkalmával jártam először Miskolctapolcán. Később még Edittel látogattunk oda, arról akkor írtam is. Még gyerekként homályosak az emlékeim, Edittel való utunk során pedig pont felújtás alatt volt a hely. Így felnőtt fejjel először csodálhattam meg a miskolctapolcai fürdő élményt.

Az út

Autóval mentünk kettesben Edinával. Nem siettünk, és annyi rossz idő után kedves napos idő fogadott bennünket. Úgy döntöttünk, hogy nem használjuk az autópályát, hanem 35-ös főúton elindulunk, és ahogy a forgalom, és az út minősége engedi majd haladunk. Ha tetszik megállunk, ha meg jó ütemben tudunk haladni akkor meg megyünk. Nagyon nagy meglepetésünkre Debrecen kátyús utait elhagyva a főút nagyon jó állapotban volt. Péntek, dél körüli időpont ellenére viszonylag jól lehetett haladni.

Az út melletti földek vagy fel voltak szépen szántva, vagy a mezőkön a fű kezdett zöldellni. A napsütéssel és a kellemes 15 fok körüli idővel igazi öröm utunk volt Miskolcig. Miskolcon kezdődtek a kátyúk és a forgalom is eléggé megnőtt. Szerencsére nem kellett nagyon a városba mennünk, ahhoz hogy a Miskolctapolcai útra jussunk. Ez a hosszú út gyakorlatilag egyenlő volt az üdülő övezettel. Széles járdák, zöldellő természet és békés, nyugalmas hangulat. Az út mentén látható házak se hasonlítottak lakóházra. Gyakorlatilag az összes építményről lerítt, hogy azt már kezdetek óta fogadónak tervezték.

Zenit Panzió

zenit

A kuponunk a Zenit Panzióba szólt. Nem volt nehéz megtalálni, egy hatalmas sárga színű ház. A telek előtt ott sorakozott megannyi autó, illetve a ház mellett nagyobbacska parkoló rész volt elkerítve. Furcsa volt, mert a panzió bejárata előtt kocsit takarítottak. Így először is rajtuk keresztül kellett átverekednünk magunkat, majd a házhoz tartozó recepción már fogadott is minket egy kellemes asszonyság.

Miskolctapolcán mindenki nagyon kedves volt, de a Zenit Panzióban dolgozók különös képen. Lehetett hülye kérdés, már 2 szer elmondott dolog, minidig aranyosak és segítőkészek.

A szoba átlagos méretű, jól fűtött, hűtött volt. Ezen túl járt hozzá egy kis terasz, ahova pont ki tudtunk ketten ülni. Szép kovácsoltvas korlát, és fehér színű kerti ülő alkalmatosság. A panziótól Welcome Drink-ként kaptunk egy üveg fehér bort. Azt ott kint ülve kortyolgattuk el, és süttettük magunkat a nap által.

Ez az összes többi panzióra is igaz a környéken, de a Zenit Panziónak hatalmas, ránézésre ~70-100nm-en voltak napelemei. Illetve a tetőn külön nap kollektorok. Természetesen ebből mi nem sokat tapasztaltunk, de jó volt látni, hogy ilyen előremutató megoldásokba ruháznak be a vendéglátóink.

Mint kiderült a napok folyamán a Zenit Panzió nem csak fogadó, hanem autókölcsönző, és Sixt autóleadó pont is. Ezért volt olyan nagy nyüzsgés a háznál mindig. Reggeltől estig autók jöttek mentek, és mindig takarítottak valamilyen járművet. Megmondom őszintén engem kicsit zavart, végül is csak pihenni mentünk oda.

zenit2

Könnyű volt túllépni ezen a dolgon, ugyanis az első reggel alkalmával lehetőségünk volt a szolgáltatásban foglalt reggelit is kipróbálni. Svéd asztalos dolgot vártam, de nem azt kaptunk. Egy lenti helyiségbe kísértek minket, ahol 4-5 kis asztal volt megterítve. Néhány egyszerű étel közül lehetett választani. Rántotta, tükörtojás, bundás kenyér, melegszendvics, szalámis hidegtál. Ezen felül gyümölcslé, müzli, kávé önkiszolgálásban.

Fogadókban eddig nem tapasztaltam, hogy háziasan, mellettem frissen készítenek reggelit. Viszont mindkét reggel mást rendeltem, és minden bőséges és nagyon finom volt!

Miskolctapolca

Nem jártuk végig teljesen a környéket, viszont valamennyit sétáltunk. A környék nagyon nyugis, a heves forgalom ellenére is. Az út egyik oldalán már domboldal van, így lehet magaslatokat mászni, másik oldalán pedig kis patak csordogál és általában parkosított részen lehet sétálni.

IMG_1554

Az széles járdákon futkározó, kerékpározó, vagy csak sétáló párokat, családokat lehet látni. A kis folyó pedig hihetetlen hangulatot tud kölcsönözni a sétának. Alapvetően a környék szép, rendben tartott, és igazi turista övezet. A boltok és éttermek nem túl olcsók, már már drágának mondanám, de a mennyiség és minőség miatt még nem sorolnám a nagyon drága kategóriába.

A park mellett található a fürdő és egy nyári bob pálya is. Így aki fiatalos, vagy fiatalokkal téved ide, tuti hogy talál elfoglaltságot egész napra.

A barlanfürdő

Csodálatos! Tényleg nagyon le vagyok nyűgözve. Már a kis parkja is szép a fürdőnek, de természetesen a barlangfürdőből is következik, hogy az igazán exkluzív dolgok bent várnak minket. Mielőtt az épületbe léptünk volna, egyből megkértek minket, hogy had készítsenek rólunk egy képet, amit majd kifele jövet megvásárolhatunk.

IMG_1590

Gyorsan átöltöztünk és belevetettük magunkat a fürdő élménybe. Aki még nem volt a barlangfürdőben, annak biztos nagyon nagy élmény, ahogy a kőzetekben vájt lyukakból folyik ki a víz, és a vízben hömpölyögnek az emberek. A labirintus szerű vájatok különböző termekbe vezetnek. Minden terem valamilyen egyedi hangulatra van kialakítva. Az én kedvencem, ami már gyerekkoromban is lenyűgözött a csillagterem. Teljesen sötétben kell egy kör alakú teremben ülni a vízben. Hatalmas páratartalom és hő miatt szinte gőzfürdővé változik a terem. A sötét ellenére a terem teteje úgy van kialakítva, hogy kis foszforeszkáló csillagok vannak a plafonra ragasztva, így aki felpillant, mintha az éjszakai égboltot látna.

IMG_1568

Sok medence, szolgáltatás, és egyedi környezet található meg a barlangfürdőben. Nem kívánom felsorolni, de alapvetően izgalmas és egyedi. Gyerekkel vagy gyerek nélkül is lehet élvezni.

Az épületen belül található büfé, ahol sok alapvető, és közkedvelt ételt fogyaszthatunk. Na itt már horror árak vannak. De ha valaki éhes az éhes :)

Összességében nagyon exkluzív és egyedi élmény ott fürdőzni. Csak ajánlani tudom mindenkinek!