Miért költözöm Frankfurtba?

Talán nem mindenki tudja, de 2013 szeptember 27-én Frankfurtba költöztem. Természetesen azért, mert itt kaptam állást. A továbbiakban több olyan írást is szeretnék majd közzétenni, ami a Frankfurti életemet mutatja be, illetve iránymutatásul szolgálhat olyanoknak, akik hasonlón törnék a fejüket.

Miből megyek ilyen messzire?

Sokszor olvastam hasonló kiutazók bejegyzését., amikben ecsetelték miért is hagyják el az országot, miért döntöttek úgy, hogy akár családdal is mindent feladnak és kiszolgáltatott helyzetbe, egy másik országba költöznek.

Fontos leszögeznem, hogy az én részemről semmilyen szorító gazdasági hatás nem volt. Debrecenben viszonylag jó állásom volt. A bérem Debreceni viszonylatban kiemelkedőnek számított. Van saját lakásom, és bár devizahitel van rajta, sosem volt problémám fizetni azt.

Tartalékaim is vannak, és a szüleim is Debrecenben élnek. Mégis miért megyek el?

Az előző cégemnél négy és fél évet húztam le. Bár külföldi ügyfeleknek nyújt a cég informatikai szolgáltatást, mégis valahogy az évek során belefásultam a munkába. Úgy éreztem egyre többet és többet veszek magamra, és úgy próbálok fejlődni és feljebb törni, hogy minden régi felelősségemet húzom magam után. Nem tudtam örülni az új dolgoknak, és azt vettem észre magamon, hogy már minden induló project-ben is csak a rosszat látom. Illetve nem hiszek semmilyen ígéretben.

Természetesen nem csak ez volt az ok. A magyar gazdaság jelenleg kicsit hazardírozásnak tűnik számomra. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy a kormány rezsit akar csökkenteni, és átvenni az irányítást az ország gazdasága felett. A deviza hiteleket forintosítani szeretné, és ezzel megint csak segíteni a lakosságon, megmutatva a bankoknak, hogy nem tehetnek meg akármit. Amivel én egyet is értek. A gond az, ami tény is, hogy magyar embernek nincs pénze. Ergo a magyar cégeknek sincs pénze. Már pedig az én foglalkozásomhoz, speciális, nagy gépek, és egyedi technológiák kapcsolódnak. Amire nincs szüksége egy átlagos magyar cégnek. Főleg nem fog egy olyan embert fizetni, akivel nem tud igazán mit kezdeni. Már pedig ha magyar kormány lépései azt érik el, hogy külföldről nem lesz versenyképes hazánkba hozni a munkát, akkor az eddigi életszínvonalamon csak kurtítanom kellene.

Természetesen magánéleti dolgok is vannak. A párkapcsolatom véget ért, és sikerült lezárnom magamban ezt az időszakot, és újat nyitni az életemben. Ennek ellenére sok minden még mindig erre az időszakra emlékeztet.

Mégis a legnagyobb gond a kiszámíthatatlan élet volt. Nem tudom, hol leszek 5 év múlva. Lesz-e munkám, mi lesz a munkám, tudom-e fizetni a hitelemet, vajon tudok-e Debrecenben vagy a környékén családot alapítani, egy nyaralót venni? Vagy állandóan futnom kell az aktuális helyzetért, és szépen sorban a mindennapi bérért újra és újra feladni valamit az életemből és annak pillanataiból?

Hogy jött a lehetőség?

Úgy vagyok vele, hogy aki nem méretteti meg magát sose, az nem tudja mit hogy mit is ér. Én minden évben próbáltam megméretettetni magamat. Volt úgy, hogy cégen belül pályáztam meg egy pozíciót, volt úgy, hogy cégen kívül. Minden esetben úgy voltam vele, hogy tudni kell nagyot álmodni, és bár nem tartom magam nagyon speciálisnak, vagy hihetetlen tehetségesnek, tudom, hogy vannak akik ilyennek látnak. Az elkényelmesedés pedig nem jó. Így csak olyan kaliberű dolgok érdekeltek, amik ténylegesen nagy lépésnek számíthattak a karrieremben.

Bár radikális példa, de beadtam Amerikába is az Apple-höz az önéletrajzomat, mint Unix Adminisztrátor. Sajnos sose jelentkeztek. De legalább megpróbáltam.

A mostani lehetőség végül egy Brit fejvadász személyében jött a Linkedin-en. Korrekt volt, és bár sablon szerűen kaptam meg a pozíció kiírását, fizetés megjelöléssel, de alapvetően rám illett. Elkezdőzött az interjúztatás, a megannyi telefon után az utolsó körnél jelezték, hogy megfeleltem, és az utolsó személyes kör Frankfurtban lenne. Küldik a repijegyet, foglalják a szállást, és utazzak mielőbb.

Egész idáig nem tűnt számomra komolynak. Nagyon élveztem, hogy felkészült kollégákkal tudtam megosztani a tevékenységemet, a napi munkámat, és olyan szakmai beszélgetéseket folytathattam, amivel éreztem, hogy mit tudok, és láthattam mit nem. Amit én valamilyen eszközzel oldanék meg, azt mások mivel teszik.

Az utazást követően gyorsan jött a válasz. Felvettek, és minél hamarabb kezdjek.

Miért megyek ilyen messzire?

Az új munkahelyem egy pénzügyi szervezet lesz. Ha úgy tetszik bank. Az eddigi tapasztalataim pedig financiális cégekhez kötöttek. Így az eddigi tudásomat fel tudom használni, és csak építhetek rá. Eddigiekben Architect-ként dolgoztam, ami az operátori feladatokat, és tervezést is magában foglalt. Most viszont Unix Engineer-ként fogok dolgozni. Így ez pozícióban is számomra tovább lépés. Meg is kell tanulnom, hogy nem megoldanom kell a dolgokat, hanem rendszer szinten megoldást adni rá a operációért felelős személyeknek. Végre nem leszek limitálva az operációs rendszerrel, hanem a környezet hálózatostól, storage-stől kell átlátnom, és a rendszert és az operációt érintő döntéseket meghoznom. Végre szabadabban lehet technológiákhoz nyúlni és azt formálni az igény szerint.

Magyarországon a régi helyemen ez a lehetőség elérhetetlennek tűnt.

A régi helyemen több ügyfél rendszereihez is nyújtottunk támogatást, Már pedig a sok ügyfél és nagy szerverszám azzal jár, hogy funkciók szerint széttagolódtunk. Sose láttunk hálózatosokat, storage-seket, vagy alkalmazásosokat. Nem értettük ők mit miért tesznek, vagy épp nem tesznek. Egy nagy gép sok-sok fogaskerékkel, ahol a fogaskerekek nem mindig akadnak össze megfelelő módon.

Az új helyemen a pénzintézet saját rendszereit kell üzemeltetni. Az egész csapat mind egy épületben lesz, és a rendszer részeiért felelős emberek is együtt fognak ülni. Tehát nagyobb lesz az esély arra, hogy nem a saját berkein belül működik az ember, hanem egy csapatban. Ugyan azon célért, és ugyan azon szabályok szerint. Ráadásul egy azon irányítás alatt.

Beszéljünk most a csapatról. Ami vicces, hogy én nem igazán beszélek németül. Már pedig ez egy Németországban lévő cégnél érdekesen hangzik. A cég maga nem német, csak Frankfurtban van. Nagy szerencsémre pedig az ott dolgozók több mint fele európai országokból lettek oda csábítva. Így a főnököm és a kollégáim is más országokból származnak. Így a munkahelyi kommunikációval, illetve a elszigetelődésükkel sem lehet nagy gond.

A végére hagytam a pénzt. Igen. Anno írtam egy cikket a 2013-mas IT bérezésről. Akkor viccesnek tűnt, hogy mennyire messze is állunk azoktól a számoktól. Engem viszont nem magyar olcsó munkásnak vettek fel Németországba, hanem mint egy európai informatikust. Eszerint a cikkben szereplő átlag bérhez nagyon közeli bérezésben fogok részesülni. Márpedig valaki munkája akkor van igazán elismerve, ha a szakmai megbecsülésen túl anyagilag is megfelelően van honorálva, és nem a mindennapi gondjaival kell küzdenie az embernek a munkában is, hanem teljesen a munkára koncentrálhat, és úgy érezheti, hogy ez valami, és büszke lehet magára, hol, mit és mennyiért dolgozik.

A cég eddig nagyon korrekt. Minden pontosan, le volt szervezve. Az utazásom, szálásom, és minden egyedi kérésem. Ténylegesen odafigyelnek az emberre. Van külön költözési specialista, aki segít minden Németországban szükséges papírt és ügyet elintézni, illetve lakást keresni. A munkában lesz külön egy people management felelős, illetve egy technikai vezető. A tényleges, minden napi munkámmal kapcsolatos ügyet, illetve szakmai értékelésemet a technikai vezető fogja végezni. A szabadságolás, illetve minden nem technikai dolgot a people manager. fogja végezni. Ami szerintem rendben is van. Láttam, ahogy ez a két dolog, hogyan tud egyetlen személyben összekeveredni. Ami fontos, hogy eddig nagyon is úgy látszik, hogy mindenki tudja a helyét a rendszerben. Tudja mit kell tennie, és mi a hatásköre. A vezetők pedig pontosan megszervezik, hogy minden el legyen intézve.

Ilyen feltételek mellett pedig érdemes megpróbálni! Legalábbis, ha ezért sem, akkor miért igen?