Nemrég mutatták be a Hobbit filmes feldolgozását. Külön pikantéria, amit szinte mindenki kiemel, hogy sikerült az egyetlen könyvet három filmben megvalósítani. A film inspirációjára, úgy döntöttem meghallgatom hangoskönyv formájában.
A hangoskönyv
A hangoskönyv számomra rekord hosszúságú volt. 19 fejezet összesen 12 óra 22 perc hosszú anyag, melyet Kaszás Attila (nyugodjon békében) olvas fel. Azt kell, hogy mondjam, hogy Attila bámulatosan jól adta vissza a könyv hangulatát. Játékában tökéletesen megelevenedett minden szereplő, és olyan egyedi hangjátékot tudott mindegyik karakterhez kölcsönözni, hogy az a hallgatás ideje alatt számomra sosem volt kétséges ki beszél.
Külön kiemelném, hogy a fejezeteket rövid kis zene választotta el egymástól. Ami szintén kellemessé tette a hallgatást. Az egyetlen, amit szóvá tennék a fejezetek hossza. Az elején több fejezet is több mint egy órásra sikeredett. Természetesen ez nem a hangoskönyv miatt, hanem az eredeti mű miatt ilyen.
Ennek ellenére A Hobbit, Kaszás Attila előadásában egy kifejezetten jó mű. Érdemes meghallgatni.
A történet maga és a film
A történet elég vontatottan indul. Ahogy már említettem, az elején szörnyű hosszú fejezetek vannak, amik kicsit altatják is az embert. Legalábbis én ezt éreztem. Természetesen a második fele a történetnek kárpótol mindenért. Settenkedés, harc, és hatalmas csata fog minket lekötni. Így aki képes túllépni a több órás felvezetésen, az egy hitetetlen jó levezetésben fog részesülni.
A film három részre bontja a történetet. Még csak az első részt mutatták be a mozikban, így csak arról tudok beszámolni. Minden esetre nem kellett csalatkoznom Hollywood erejében. Az eredeti történetet több helyen is felturbózták, és a könyvben nem is szereplő bonyodalmakat, és harcokat is beleírtak a forgatókönyvbe. Gondolom ez az általam is említett kicsit vontatott és unalmas indulás miatt lehet az eltérés, hogy a filmet élvezők már az első film hatására is izgalmakban részesüljenek.
Minden esetre nekem az első film tetszett. Jó, szórakoztató és izgalmas volt. Annak ellenére, hogy nagyon sok pontban eltért az eredeti történettől. Külön kiemelném, hogy a film nagyban épít a Gyűrűk Ura filmre, amivel folyton keresi az összekapcsoló elemeket. A könyv viszont a Gyűrűk Ura előtt íródott, tehát az eredeti könyvben semmi ilyesmi nincs.
Hivatalos Ismertető
A Hobbit, mint Tolkien sokk más írása, gyermekeinek szóló történetnek indult. Először 1937-ben jelent meg és ma méltán világhírű gyermekmese. De több is ennél, Mindenkihez szól, akiben még ott él a gyermek. A világ, ahol játszódik, korai változata Középföldének. De már meg találhatóak benn e Tolkien világának legfontosabb alkotóelemei: tündék, törpök, hobbitok, Gandalf a mágus, és felbukkan a gyűrű is. Magában is elbűvölő, fantasztikus mese, mely egyben A Gyűrűk Ura előzménye.