Polcok a dolgozószobámban

Milyen dolgozó szoba az, ahol a megfelelő szakirodalmak nem hevernek sorra a polcokon? Hát semmilyen. Így éreztem én is. Habár azért a dolgozószoba polcozásánál jóval nagyobb előrelépés volt anno az asztalom kivitelezése. Mégis, most értem el oda, hogy egy fokkal közelebb kerültem a tokéletes dolgozószoba bebútorozásához. Nem volt egyszerű de azt kell, hogy mondjam a maximumot sikerült kihoznom belőle.
„Polcok a dolgozószobámban” olvasásának folytatása

Új íróasztalom

Nem volt kis idő és tervezési művelet, de a sok egyeztetés, megbeszélés révén egy álom öltött formát. Hozzá kell tennem, hogy a szülői háznál csúnyán fogalmazva is egy „idegen” helyen laktam, ugyanis az a szüleim lakása volt, bútorzat, stílus mindig az ő elképzelésük dominált, de valahogy bele is nyugodtam abba, hogy ez az ő házuk én itt csak vendégeskedem. Többnyire pedig az én világom a gépem körüli kupi volt.
„Új íróasztalom” olvasásának folytatása

Új lakásom a Ségner Téren

Ezt a hírt olyan sokáig húztam, hogy gyakorlatilag már aktualitását vesztette. Viszont mindenképp le szeretnék jegyezni jó pár gondolatot a lakással kapcsolatban, hisz eddigi életem egyik legnagyobb eseménye van szó. Először pedig egyszerű klisékbe szeretnék belemenni. Kihangsúlyozni, ehhez az eseményhez mennyire sokat jelentett a családom múltbéli támogatása, ami a napig nagy támasz nekem és itt egyáltalán nem a pénzre célzok. Hisz aki vásárolt már ingatlant Magyarországon, az tudja jól milyen bürokráciával, és hihetetlen papírmunkával tud ez járni. Mennyi dologra oda kell figyelni, és ha megvásárolt valaki egy ingatlant azzal még csak az út kezdődött el, hisz azt be is kell lakni.
„Új lakásom a Ségner Téren” olvasásának folytatása

Első Solaris csapatépítése

Mint minden csapatban, nálunk is elkellet már egy csapatépítő, eszegető, iszogató mulatság. Ahol nem a technika a téma, nem elvégzendő feladatok vannak, spontán csak beszélgetünk, és talán erősebb bizalom és barátság szövődik a tagok között. Nem bonyolítottuk túl a dolgot. A szervezést az ötletadó Bencére bíztuk, és a pénzösszedobás helyett elosztottuk a szükséges kellékek és alapanyagok listáját. Így mindenki hozzájárult valami aprósággal a főzéshez, mégse bukhatott ki a mocsok pénzügyi problémázás.
„Első Solaris csapatépítése” olvasásának folytatása

Új Munkahely: IT-Services Hungary

Többb hónapos kiesést követőleg, akkor megpróbálom a blogot is újraéleszteni. Mint annyi mindenkit engem is jócskán érintett a válság. Kedves amerikai cégemtől csőstől küldték el az embereket. Köztük engem is. Szar volt, szar volt, de ilyen a világ, nincs megállás. Sokáig gondolkoztam, hogy mit évő is legyek. Hagyjaim itt az országot is, és valószínűleg pitibb IT-s melókat vállalva keressek sokat, mert az jó. Vagy maradjak, várjak ki, és olyan állást keressek, ahol eddig hiányos ismereteimet bővíthetem. Végül a fent említett ITSH céghez hívtak, ahol pár hete Sun Solaris System Administrator lettem. Érdekes…
„Új Munkahely: IT-Services Hungary” olvasásának folytatása