Xorp Blog Podcast

Első Solaris csapatépítése

Mint minden csapatban, nálunk is elkellet már egy csapatépítő, eszegető, iszogató mulatság. Ahol nem a technika a téma, nem elvégzendő feladatok vannak, spontán csak beszélgetünk, és talán erősebb bizalom és barátság szövődik a tagok között. Nem bonyolítottuk túl a dolgot. A szervezést az ötletadó Bencére bíztuk, és a pénzösszedobás helyett elosztottuk a szükséges kellékek és alapanyagok listáját. Így mindenki hozzájárult valami aprósággal a főzéshez, mégse bukhatott ki a mocsok pénzügyi problémázás.

Solaris Teambulding 1

A csütörtöki napot foglaltuk le erre az eseményre, és hogy jól megközelíthető legyen mindenki számára, csak a Nagyerdőn kerestünk egy kijelölt tűzrakóhelyet, amihez pad és asztal is tartozott.

Az elején azért handicap-el indítottunk, mert egyik fele a társaságnak a pörköltbe való alap anyagot, a húst felejtette el, a másik fele pedig a tüzet tápláló rönköket. Bár gyújtósnak valót találtunk eleget, az kevés volt rajta, hogy bográcsunkat órákig fűtse.

Persze mit ér egy csapat, ha nem tud problémát megoldani, és legnagyobb meglepetésemre 30 percen belül mindkét hiányzó kellék ott figyelt a helyünkön. Külön kiemelném Gyulát, aki az erdőt felforgatva plusz ölnyi fa hasábokkal tért vissza.

Ezek után már minden simán ment, készült az isteni pörkölt beszélgettünk, iszogattunk, és mire besötétedett, és a solarisosok is igazán éhesek lettek, addigra tálalhatóvá vállt a kaja is.

Solaris Teambulding 1

Itt mindenképp meg kell említenem életem egyik legnagyobb poénját, mivel én a kellékek közül a tányérokat választottam, és persze sikerült nem kis kavart okoznom ezzel a rendszerben. Mivel konyhai analfabétának számítok, így addhoc módon vásároltam egy csomag “egyszer használatos” tányért. Viszont mint már későn kiderült, ezek ilyen leginkább sütis tányérnak való, PAPÍR tányérok voltak. Gondolom mindenki eltudja képzelni, milyen lehet pörköltöt enni, egy vékony papír tányéron, részegen. :) Volt benne kihívás.

A lényeg viszont nem változott, jól éreztük magunkat, a kaja Isteni volt, és munkától függetlenül is együtt voltunk. Köszönöm szépen minden közreműködőnek az élményt.

Categories: Általános, Debrecen

Új lakásom a Ségner Téren » « Safari 4: Hasznos kiegészítések

1 Comment

  1. Király volt, és ehettem a pörköltöt egy telefonkönyvről, élmény volt, köszi Misi.:)
    Azon kívül nagyon jól éreztem magam, jó csapat ez.
    Szeva!

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: