Új Munkahely: IT-Services Hungary

Többb hónapos kiesést követőleg, akkor megpróbálom a blogot is újraéleszteni. Mint annyi mindenkit engem is jócskán érintett a válság. Kedves amerikai cégemtől csőstől küldték el az embereket. Köztük engem is. Szar volt, szar volt, de ilyen a világ, nincs megállás. Sokáig gondolkoztam, hogy mit évő is legyek. Hagyjaim itt az országot is, és valószínűleg pitibb IT-s melókat vállalva keressek sokat, mert az jó. Vagy maradjak, várjak ki, és olyan állást keressek, ahol eddig hiányos ismereteimet bővíthetem. Végül a fent említett ITSH céghez hívtak, ahol pár hete Sun Solaris System Administrator lettem. Érdekes…

itsh

Aki nem járatos a debreceni IT piacon, annak zárójelesen jegyezném meg, hogy az ITSH, az a cég, ami idetelepülése óta csak növekszik és növekszik, annyira, hogy kinőtte eddigi több irodaházát is. A debreceni iroda az, ami lassan két éves fennálása óta még mindíg átfele veszi a munkákat a többi irodától, és persze az itteni multik közül köztudottan az a hely, ahol legkevésbé fizetik meg az embereket.

A három hetes eddigi munkaidőm alatt próbáltam keresni a régi motoros, profi IT szakembereket, de vagy nagyon bújkálnak, vagy tényleg nincsenek a debreceni irodában. Persze pesti T-systems-től az én csoportom is kap segítséget megfelelő szakemberektől, de elég frusztrálóan hat szerintem mindenkire, hogy nem látni nap mint nap a biztos pontot jelentő „profikat”.

A Solaris csapatban 10-en vagyunk. A kollégák kedvesek, rugalmasak, tanulékonyak, de sajnos emellett informatikailag alap szinten állnak, többnyire suliból kikerült első munkahelyes bakfisok. Meg én. :)

Igazából, amikor odakerültem, akkor én is annyit tudtam a Solarisról mint ők. Olvastam már a Dtrace-ről, a ZFS-ről, és a zónázásról, de tapasztalatom Solarisokkal nem volt. Nem volt rá igény, és megfelelő motiváció. Ez volt talán a leg nyomósabb oka annak, hogy elvállaltam az állást a SUN. Számomra ugyanis, az utóbbi idők SUN-os törekvések olyan magaslatokba emelte a céget a nagy rendszeres szektorban, mint az felhasználói szinten az Apple.

Így tehát valami új indul az életembe. Amiről bízok benne a blogon is sokat lehet majd olvasni. Természetesen nem kell félni a Mac-es elfogultságom egy cseppet se lankadt.

Új Munkahely: IT-Services Hungary” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Gratulalok az uj melohoz! Itt az alkalom, hogy te legyel a ‘régi motoros, profi IT szakember’, akitol a tobbiek kerdeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük