Amikor leszakadt a plafon a konyhában

Elég sok időnek el kellett telnie, hogy erről mosolyogva tudjak beszélni, most viszont le akarom tudni. Történt egy este, hogy megvacsoráztunk ahogy szoktunk, majd elmentünk még másnapra vásárolni. Mire visszajöttünk, gyakorlatilag nem akartunk hinni a szemünknek. A konyhában leszakadt a plafonról a vakolat.
„Amikor leszakadt a plafon a konyhában” olvasásának folytatása

Mikulásos kézművesfoglalkozás

Nagyon régóta lenne igényem valami ilyesmire. Kedves emberek összeülnek, és jópofa dolgokat alkotnak a saját erejükből karácsonyra. Közben beszélgetnek, esznek, isznak, és persze szocializálódnak. Egy kedves kollégám és barátom (Ági) jóvoltából meghívást kaptam egy mikulásos kézműves foglalkozásra, erről osztanék meg veletek pár gondolatot.
„Mikulásos kézművesfoglalkozás” olvasásának folytatása

Eladó: IBM Eserver xSeries 220

!!!ELADVA!!!

Elérkezett az idő, amikor ez a régi hűséges kis server már feleslegessé vállt a háztartásomban. Így meg vállnék tőle. Amire kitalálták arra a mai napig tökéletes, viszont az én igényeim már ezen túlnőttek. Bízom benne, hogy akad az interneten olyan egyén, aki tanuláshoz, munkához, vagy csak ereklyeként érdeklődne a következő server iránt.
„Eladó: IBM Eserver xSeries 220” olvasásának folytatása

Péter Attila legénybúcsúja

Egy kedves régi barátom legénybúcsújára voltam meginvitálva. Be kell valljam, hogy ez volt életem első hivatalos legénybúcsúja, úgyhogy nagy duhajkodás helyett inkább figyeltem. Először is kibéreltünk az ünnepelt számára egy Debrecen külterületén található halastó köré kinőtt szabadidő centrumot és oda invitáltuk meg a körülbelül tizenhat kedves barátját Attilának.
„Péter Attila legénybúcsúja” olvasásának folytatása

Solaris Ági búcsúztatása

Sok idő telt el a Solaris csapat életében. Anno adtam hírt az első nagy sikerű csapatépítésről, most viszont egy kicsit szomorúbb eseményről kell beszámolnom. Ugyanis a csoport kinevezett vezetője, Ági másik munkarendbe áll. Évek óta lelkiismeretesen segítette a munkánkat, és az ő jelleme is ugyan úgy része volt a csoportnak.
„Solaris Ági búcsúztatása” olvasásának folytatása