Bad Piggies – új játék az Angry Birds fejlesztőitől

Igyekszem a bloggazdát megelőzni ezzel a poszttal (és remélem sikerül vele a ma estéjét feldobni, ő tudja, miért), és bár mint említettem, nem vagyok gamer, mégis akad még egy játék, ami –és azt hiszem ezzel igen sok ember ízlésében osztozom- egyszerűen nagyszerű. Ez az Angry Birds,  a Rovio Entertainment-től. A játék, csakúgy, mint most bemutatandó újabb része, iPhone-n és Androidon egyaránt elérhető. Szerintem legtöbben ismerjük a játékot: mindenre elszánt malacokat kell csúzliból kilőtt, kárörvendő madarakkal irtani. Írni azonban nem erről fogok, hanem az éppen piacra dobott új játékukról amely a  Bad Piggies nevet viseli.

Bad Piggies – új játék az Angry Birds fejlesztőitől

 

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a már beharangozott Bad Piggies-től azt vártam, hogy szerepcsere fog történni, nevezetesen, hogy a disznók fognak revansot venni az aljas madarakon. Legnagyobb meglepetésemre a játék indítása után nyomát sem találtam ennek. De nézzük a játék menetét!

Játékleírás

Az indítás a játék ikonjára való kattintással történik, mely egyébként telepítés után rögtön megjelenik a telefon főképernyőjén.

Rövid várakozás után a Rovio Entertainment logójával majd a játék logójával díszített képernyővel találjuk magunkat szemközt.

Majd azonnal továbblép a játék főképernyőjére.

Ez már az ismerős Angry Birds felület. Lépjünk tovább és indítsuk el a játék első pályáját!

Hoppá, mi ez? Nincs a már megszokott csúzli, melyet mindig megtaláltunk az előző részekben. Akkor mi itt a feladat?

A feladatunk az, hogy a felső két képen látható nagyon egyszerű elemekből egy olyan kis guruló, sőt később majd repülő alkalmatosságot építsünk, amit ha legurítunk a domboldalon (ill. később primitív módon ventilátorral, sűrített levegős palackkal irányítva, repülve akár) belerongyoljunk a pálya végén látható célba.

A malac nem döglik meg, nem robban fel, ha hibát követünk el, maximum a kis kocsija esik szét és nem jut el a célig, ekkor persze újra kell kezdenünk a pályát.

Összegzés

Mint láthattuk, ez nem az Angry Birds „folytatása”, ez egyszereplős játék. Az első 10 pálya után azonban kijelenthetem, hogy ettől nem válik kevéssé élvezetessé vagy netalán unalmassá a játék. Ahogy haladunk előre a pályákon, egyre komolyabb kihívás lesz a nyomorult disznaját célbajuttatni; ez akár sikerül, akár nem, a már várt humoros hangeffektekkel van kísérve. A játék ingyenes verziója 270 pályát tartalmaz, viszont hasonlóan az Angry Birds Season-höz, fel van készítve a frissítésekkel növekvő pályákra is. A maga részéről annyit: gratulálok Rovio !

Bad Piggies – új játék az Angry Birds fejlesztőitől” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hát, az Angry Birds-öt semmi nem übereli. De szerintem ez sem rossz, az Amazing Alexnél jobb legalábbis :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük