AIX LPAR telepítése CD/DVD-ről

A bevezető írás után kezdjünk bele valami praktikus dologba. Installáljunk egy LPAR-t. A legegyszerűbb módot fogom választani. Egy fizikai gép, egy LPAR, és telepítő CD/DVD-ről fog folyni az installáció.

LPAR készítése grafikusan

Ahogy említettem a HMC-t grafikusan és ssh-n keresztül CLI módban is el lehet érni. Én most a grafikus megoldást fogom bemutatni. Üssük be a HMC címét a böngészőbe, és bizonyosodjunk meg róla, hogy nincs bekapcsolva az oldalra a felugró ablakok tiltása. Jelentkezzünk be a megfelelő felhasználó névvel és jelszóval (default: hscroot/abc123).

Válasszuk a bal oldali fa struktúrából, azt a fizikai gépet, amire az LPAR-t akarjuk installálni.

Ekkor a lent található részen elérhetővé válnak a műveletek. Ezek közül is válasszuk az Configuration / LPAR Logical Partition creation / AIX or Linux menüt. Ekkor egy új ablak fog felugrani, ami egyfajta „konfigurációs varázslót” fog szimbolizálni.

Meg kell adnunk egy egyedi sorszámot, és egy nevet is a partícióhoz. A szám automatikusan a következő legkisebb elérhető számot fogja jelenteni. Nevet pedig tetszés szerint adhatunk neki.

A következő képernyőn egy profil nevet kell adnunk. A profil fog tartalmazni olyan információkat, mint hogy milyen HW erőforrásokat akarunk allokálni, illetve milyen módon induljon el az LPAR. Természetesen egy LPAR-hoz több profil is létezhet. Tipikusan szokás csinálni egy NORMAL profilt, mellé pedig egy SMS profilt. Az utóbbi induláskor megáll az SMS menünél, és nem hagyja tovább indulni a gépet. (itt van lehetőség arra is, hogy minden állítás nélkül minden erőforrást ehhez az LPAR-hoz rendeljünk. Ez általában szervizelési célra szokott hasznos lenni.)

A következő képernyőn a CPU hozzárendelést választhatjuk ki. Lehetőségünk lesz Megosztott (Shared), illetve Dedikált processzorokat rendelni az LPAR-hoz. Dedikált esetben csak és kizárólag az őt birtokló LPAR használhatja. Ha nem használja akkor az ott áll használatlanul, hiába másnak szüksége lehetne rá. Megosztott (Shared) esetben az összes erőforrás egy poolba kerül, ahol felső korlátokat oszthatunk ki az LPAR-oknak. Ha valaki nem használja ki a neki maximálisan kínált CPU időt, akkor más attól még felhasználhatja. Én a Megosztott (Shared)-et fogom ez esetben megjelölni.

A Megosztott processzorok után be kell állítani bizonyos értékeket. Az IBM esetében három értéket is meg kell adni. Egy olyan minimális CPU értéket, ami nélkül el se tudjon indulni a gép. Egy optimálisat, amit használjon normál esetben, és egy maximálist, ameddig felmehet ha nagyobb terhelés éri. A legalsó érték 0.1 CPU idő lehet. Természetesen a három értéket állíthatjuk ugyan annyira is. Az én példámban a számok azt reprezentálják, hogy minimum egy tized CPU teljesítmény megléténél induljon el a gép, optimálisan az negyedét használja, és maximálisan is az összes teljesítmény felét. A következő rész a Virtuális Processzorok. Itt adhatjuk meg, hogy az LPAR mennyi virtuális CPU-t lásson ebből. Ez akkor lehet fontos, ha az LPAR-ban futó alkalmazások nagyon jól optimalizáltak több processzoros működésre. Jelen esetben én egyet fogok mindenhova állítani. Az értékek szintén hasonló képen értelmezendőek mint az előzőekben.

Memóriával kapcsolatban a CPU-knál már megismert három értéket láthatjuk. A panel kiírja az elérhető maximumot. Nyilatkoznunk kell, mennyi legyen az a szint, aminek a megléte kelljen a gép elindulásához, illetve mennyi legyen az optimum és a maximum.

A következő képernyőn az I/O eszközöket kell definiálnunk a géphez. A listában látszódni fognak az elérhető SLOT-ok és a bennük felismerhető kártyák.

Nem elegendő csak kipipálni a megfelelő sorokat, és a tovább gombra kattintani. Fent látszik három gomb is. Hozzáadás szükség szerint (required) illetve eltávolítás (remove), illetve Hozzáadás igény szerint (Desired). Ha kiválasztottuk a megfelelő SLOT-okat, akkor rá kell kattintanunk ezek közül valamelyikre. Én mindent szükség szerintire választok ki. Tehát ezek megléte nélkül az LPAR nem tud elindulni. Igény szerinti kiválasztás esetén az LPAR el fog indulni a nélkül is.

A fentiekben jelöltem a gombokat, amikre kattintani kell, illetve, hogy kattintás után, hol látszik, hogy mit és miként rendeltünk hozzá.

A virtuális adapterekben plusz nem lesz szükségünk. Majd a VIO szerver esetében kell erről is gondoskodnunk. Most elégedjünk meg azzal, hogy a két virtuális soros adapter a CONSOLE kapcsolat létesítéséhez kell, ezek így rendben is vannak.

Az utolsó előtti képernyőn az indulási módok közül tudunk választani. Itt tudjuk beállítani, hogy automatikusan induljon-e az LPAR a fizikai géppel együtt, illetve az LPAR indulásakor milyen módon induljon. Ami nekünk fontos lesz az a Normál és az SMS mód. Az SMS módról viszont akkor kicsit bővebben. Leginkább egy BIOS-hoz tudnám hasonlítani. SMS menüje viszont minden LPAR-nak külön lehet. Ez a tényleges rendszer bootolása előtt jelenik meg. Itt lehet a bootolással kapcsolatos beállításokat tenni, illetve minimális diagnosztikát.

Végül pedig Egy összefoglaló képet kapunk arról, amit eddig összekattintottunk. Itt már csak a befejezésre lehet kattintani.

Kis idő után meg kell jelennie az új LPAR-unknak:

LPAR készítése terminálból

Természetesen sokkal bonyolultabb módon, de gyorsabban elintézhetünk a HMC karakteres felületén is. A fenti LPAR elkészítése így néz ki parancssorosan:

:~> mksyscfg -r lpar -m p520-SN658119F -i ‘name=oss_aix2, profile_name=oss_aix2_normal, lpar_env=aixlinux, all_resources=0, min_mem=1024, desired_mem=2048, max_mem=3072, proc_mode=shared, min_proc_units=0.1, desired_proc_units=0.25, max_proc_units=0.5, min_procs=1, desired_procs=1, max_procs=1, sharing_mode=cap, uncap_weight=0, „io_slots=21010003/none/1,21020002/none/1,21030002 /none/1,21020003/none/1,21050002/none/1,21040003/none/1” ,lpar_io_pool_ids=none,max_virtual_slots=10, „virtual_serial_adapters=1/server/1/any/ /any/1,0/server/1/any//any/1”,virtual_scsi_adapters=none, virtual_eth_adapters=none, boot_mode=norm, conn_monitoring=0, auto_start=0, power_ctrl_lpar_ids=none, work_group_id=none’

A felső parancs mindazt a „varázslós” lépés helyettesíti, amit fent elkövettünk. Íme ahogy megtörténik:

LPAR elindítása Grafikusan

A HMC grafikus felületén a létrehozást követően lesz egy státusza minden LPAR-nak.

Pirossal jelöltem az LPAR nevét, Zölddel az aktuális állapotát, illetve Kékkel egy referencia kódot. Az bevezető írásban már említettem a Operatív Panelt, és annak az üzeneteit. Ezek az LPAR-hoz tartozó referencia üzenetek. Ez árrulkodik arról, hogy amennyiben a bootolás folyamata elakad, akkor mi a hiba oka.

Az LPAR állapota lehet:

Furó (Running) – Az LPAR elindult és fut ahogy kell.
Nem Aktivált (Not Activated) – Az LPAR le van állítva, de elindítható.
Nem Elérhető (Not Available) – Az LPAR partíció, valami hiba miatt nem áll készen az elindításra. Mondjuk a host nincs bekapcsolva.

Bekapcsoláshoz válasszuk ki a listából azt az LPAR-t, amit szeretnénk bekapcsolni, majd a megjelenő kis nyílra kattintva Műveletek/Aktiválás.

Ezek után ki kell választani, melyik profillal akarjuk elindítani. Nekünk most csak egy van, így nem nehéz kiválasztani azt.

LPAR elindítása Terminálból

Itt is csupán egy parancsra van szükség:

:~> chsysstate -r lpar -m p520-SN658119F -o on -f oss_aix_normal -n oss_aix1

LPAR virtuális konzol nyitása grafikusan

Megint csak jelöljük ki a gépet, és a megjelenő nyílra kattintva válasszuk ki a Konzolablak / Terminálablak nyitása menüpontot.

Ezek után egy JAVA alkalmazás fog elindulni. Így JAVA installálva kell, hogy legyen. Ekkor is rá fog kérdezni, hogy ez egy UNSAFE alkalmazás jobb lenne blokkolni. Erre nyomjunk NEM-el.

Ezek után egy külön JAVA ablakban tudunk csatlakozni az LPAR-hoz. Fontos, hogy ez a csatorna, akkor is él, ha az LPAR hálózata nem működik vagy az rendszernek van valami baja.

LPAR virtuális konzol nyitása terminálból

A HMC termináljáról egy fokkal egyszerűbb a dolgunk. Alapvetően van egy vtmenu parancs, ami egy egyszerű menüben teszi elérhetővé a hostokat és azon futó LPAR-okat. Ezek közül választva elég könnyű dolgunk lehet.

:~> vtmenu

AIX bootolása

Ha indulás után figyeljük az LPAR konzolját a következő boot folyamatot kell látnunk:

A megfelelő gombok megnyomásával itt lehet belépni az SMS menübe, vagy OK prompt-ba. Illetve a Boot-olási listához is közvetlenül hozzáférhetünk. Öt másodperc múlva már megy is tovább.

Az LPAR végigteszteli az eszközeit, majd a BOOT szekvenciában definiált első helyről megpróbál elindulni.

Amennyiben bootolható eszközt talál elindítja azt. Az én esetemben ez a CDROM-ban lévő telepítő lesz.

AIX telepítése CD/DVD-ről

A telepítő a Solarishoz hasonló képernyőkkel fog velünk kommunikálni. Többnyire a felkínált lehetőségek számai közül kell egyet választanunk, és azt a lenti részre beírni. Ha entert ütünk akkor a szögletes zárójelben feltüntetett alapértelmezett választ fogjuk megadni.

Először is ki kell választani a nyelvet. Az egyes az angol.

A következő képernyőn kell kiválasztanunk, hogy mit szeretnénk tenni. Az első és alapértelmezett opció, hogy az alap beállításokkal installálunk egy rendszert. A második pontban tudjuk az installációt megtekinteni és testre szabni. A harmadik pontban Recovery Módban tudunk indítani egy rendszer, és azáltal minden féle javítást eszközölni egy meghibásodott rendszerhez. A negyedik pontban pedig iSCSI initiator állításokat tehetünk. Így arra is telepíthetünk.

Én most az egyes pontot választom.

Az alap telepítő beállításokat kiírja nekünk a telepítő, majd rákérdez, hogy az alapértelmezett hdisk0-n minden adat meg fog semmisülni. Biztos akarjuk? Akarjuk, tehát 1-es.

Ezek után indul is a telepítés. Százalékban látjuk, a folyamatban körülbelül, hol járunk. Illetve, hogy mennyi idő telt már el.

A telepítés vége felé járunk a fenti képen. Látszik, ahogy a Taskok már 90%-ot is meghaladták. Ez az én esetemben másfél órába telt. A fileset-ek másolása után legyártódik a lemezünkre az első bootolható image, majd újraindul az LPAR, immáron a diskünkről bootolva.

Természetesen a rendszer még csak installált, nincs konfigurálva. Így az első induláskor egy konfigurációs menükön is végig kell menni, mielőtt hozzáférést kapunk a telepített rendszerhez.

Első kérdés a terminál emuláció típusának kiválasztása. Én maradok a jól bevált vt100-nál.

A következő rész a License-ről szól. Megtekinthetjük illetve, el kell fogadnunk a második menüponttal a továbblépéshez. A sikeres License elfogadás után ESC+0-val léphetünk ki.

Az következő Installation Assistant képernyő egy utolsó menüt kínál az utóbeállításokra. Ezekre külön nem térnék ki, szerinte adják magukat. A Dátum és idő beállítása, vagy root jelszó adása. Viszont nézzük meg, hogy tudjuk beállítani a hálózatot a Configure Network Communications menü alatt.

A TCP/IP Startup-ot kiválasztva egy listát fogunk kapni az elérhető hálózati eszközökről.

Használjuk az EN[xy] eszközöket. Azok lesznek a számunkra használható eszközök.

Egy hálózati konfigurációs űrlapot kapun, amin értelemszerűen ki kell tölteni a szükséges mezőket. Az alján pedig kiválaszthatjuk, hogy azonnal akarjuk, hogy működjön-e.

Természetesen a hálózat további részletes konfigurálásra is lehetőségünk van, én ebbe nem mennék most itt külön bele. A Further Configuration menüben részletes menük vannak a hálózat konfigurációjához.

Amennyiben úgy érezzük minden szükséges beállítást elvégeztünk, úgy kiléphetünk a Tasks Completed – Exit to Login menüponttal.

Ezt követően már egy Login promptot kell kapnunk:

Ahova a beállított root jelszóval be is kell tudnunk lépni: