AIX Workload Partitions (WPAR) kezelés

Az eddig született AIX-os *PAR cikkek már taglalták az LPAR (logical partitions) és a DLPAR (dynamic logical partitions) kezelést és adminisztrálást. Van azonban még egy harmadik PAR is, amely az előbbieknél magasabb szinten (hardvertől távolabb) képes virtualizációt megvalósítani AIX rendszereken. Ez a WPAR (Workload Partition), mely először az AIX 6.1-es rendszerekben jelent meg, és tisztán szoftveres alapú virtualizációt tesz lehetővé.

“AIX Workload Partitions (WPAR) kezelés” olvasásának folytatása

AIX Cluster Storage bővítés VIO Serverrel

Külön-külön már tárgyaltuk az AIX LVM volume manager kezelését, a VIO Server működését, és a HACMP / PowerHA konfigurálását. Most viszont szeretnék egy konkrét példán keresztül megvilágítani egy igazán bonyolult rendszert, illetve egy filesystem bővítés folyamatát egy konkrét példán keresztül.
“AIX Cluster Storage bővítés VIO Serverrel” olvasásának folytatása

AIX GPFS – paralel filesystem

Varga Tamás tollából. Úgy adódott, hogy munkám során egy számomra új megoldással találkoztam, AIX platformon. Ez egy magas rendelkezésre állást biztosító filerendszer, amely cluster-szemlélet szerint működik, azonban a cluster-megoldást csak a filerendszerre alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy a filerendszert használó alkalmazást a GPFS maga nem kezeli le. A következő leírás bemutatja, a GPFS alapjait ill. hogy hogyan lehet AIX platformon egy GPFS clustert.
“AIX GPFS – paralel filesystem” olvasásának folytatása

AIX LDAP integrációja

Anno egy fontos lépés volt, amikor a Solaris gépek adminisztrációját egységesíteni tudtam egy LDAP struktúrában. Így a felhasználók kezelése végtelenül egyszerűvé vált. A központosított felhasználókhoz, centralizált HOME könyvtár kezelést is implementáltam. A kérdéses persze, hogy a Solaris-on jól működő LDAP integrációból származó lehetőségeket, hogyan lehetne felhasználni AIX rendszereken?
“AIX LDAP integrációja” olvasásának folytatása

AIX LVM ellenörző script

Veritas Storage Foundation esetében megszokhattuk, hogy a tárhely struktúránkat, jól átlátható és rendezett módon láthatjuk. Az AIX LVM esetében számomra túlságosan puritán és rengeteg parancs segítségével nyerhető ki hasonló mennyiségű adat. Úgy döntöttem, hogy írok egy scriptet, ami fontos LVM-el kapcsolatos feltételeket ellenőriz.
“AIX LVM ellenörző script” olvasásának folytatása