iFinance – Költségvetés a gépeden

Régóta vágyam az, hogy elektronikusan tudjam vezetni a havi kiadásokat-bevételeket. Egyrészről, hogy tudjam hova is megy el az a rengeteg pénz, másrészt pedig hogy jobban lehessen racionalizálni a költségvetést, szembetűnőbb legyen mi a kirívóan sok, hol kellene csökkenteni. Már régebben is próbálkoztam ezen programokkal, most viszont számomra itt van a szinte tökéletes megoldás.

A legtöbb program elárasztott a nekem szükségtelen szolgáltatásaival, amit én akartam. Többnyire azzal akartak megfogni, hogy büdzséket definiáljak, és ő nekem majd jól jelzi, hogy melyik büdzsét mennyire léptem át a tervezettől. Na ez nekem nem kell. Nekem nincsenek büdzséim, nekem vannak kiadásaim és bevételeim, amiket szeretnék kategóriákba sorolni. Ezekből pedig a legkülönfélébb, szebbnél szebb statisztikákat szeretném látni.

A második probléma az volt, hogy ezt napról napra vezetni kellett volna. Ami számomra megint csak nem ment. Nem emlékeztem, nem volt kedvem, ha pedig egy ilyen nincs vezetve normálisan, akkor nincs is értelme.

Mit tud az iFinance?

Először is nézzük meg a kezelőfelületet. A bal oldali menü részen kiválasztott elemet jeleníti meg a jobb oldali nagyobb rész. A bal oldalon a következő dolgokhoz lehet elemeket felvinni:

    – Funds (tőke csoportok): ide vezethetjük fel milyen tőke forrásaink vannak. Nálam itt szerepel a készpénz. bankszámla, és kajajegy.
    – Stocks (tőzse): Ide tudjuk felvenni tőzsdei figyeléseket, illetve felvezetni milyen részvényből mennyi van. Bár én nem tőzsdézek, de érdekes figyelni az árfolyamokat.
    – Budgets (Büdzsék): Ide lehetne nevesíteni és limittel ellátni bizonyos kiadásokat. Én ezt nem használom mint írtam, de a lehetőség meg van rá.
    – Diagrams (Kimutatások): Ide lehet gyűjteni azokat a vizuális kimutatásokat, amit az adatokból ki lehet nyerni.

Mielőtt belemennék az aprólékosabb bemutatásba ki kell hangsúlyoznom azt az lehetőségetm ami miatt én ezt a programot választottam. Tud CSV-ből (és még egyéb file formátumból) adatokat importálni. Ami részemről pedig egy működő/tesztelt dolog, hogy az OTP netbankjából kiexportált csv tranziciós adatokat egy az egybe meg tudja enni.

Persze a dokumentumhoz meg kell mondani a megfelelő karakter kódolást (MacRoman), és hogy melyik oszlopot, mint milyen típusú adat használja fel, de tökéletesen működik. Bízom benne más bankok NetBankján is kiexportálhatóak a tranzakciók.

Ha valaki hasonlóképp mint én többnyire bankkártyás fizetést preferálja, illetve használja a távszámla vagy díjnet szolgáltatásait, akkor többnyire a főbb pénzmozgásai dokumentálva vannak. Így hónapról hónapra akár tömbösítve feldolgoztatható a programmal. Természetesen a készpénzes tranzakciókat most is manuálisan kell beleírogatnunk, de erre majd még visszatérek, a mobilitás résznél.

Amint vannak feldolgozható adataink, már is van lehetőségünk csoportosításra. Minden egyes felvitt kiadás, vagy bevételhez rendelhetünk egy kategóriát (illetve lehetőségünk van az automatikus kategorizálásra, de magyar szavak esetében nem lesz túl sikeres). Kategóriákat kedvünkre készíthetünk, vagy akár skatulyázhatjuk őket és mindhez egy színt is rendelhetünk. A szín majd a kimutatásoknál lesz fontos.

Külön érdekesség, hogy egy kiadási-vagy bevételi egyszeri elemen belül is adhatunk alelemeket. Teszem azt én bevásárláskor néha fel szoktam vezetni, hogy ennyi összeg volt élelmiszer, ennyi szórakozás, ennyi lakáshoz való tétel.

Amennyiben megvannak a kiadások-bevételek, és még kategóriába is soroltuk őket, akkor már is nézegethetjük a riportokat.

Kimutatások

Alapból kapunk két-két kimutatást. Az egyik páros havi szinten, a másik éves szinten mutatja kategóriák szerint csoportosítva a kiadásainkat, illetve bevételünket. Természetesen akármennyi új kimutatást is létrehozhatunk, és a bal oldali menünél tetszés szerint csoportosíthatjuk fa struktúra szerűen.

A reportok esetében lehetőségünk van a vizsgált időtartam megadására, heti, havi, negyedéves, éves szinten. Arra hogy milyen stílusban akarjuk azt megjeleníteni, kör diagram, oszlop diagram, folyamat diagram. És persze azt hogy mit akarunk megjeleníteni, melyik kategóriákat, melyik account(jain)kal kapcsolatban.

Ami még fontos lehet, hogy profit/deficit kimutatásokat is lehet létrehozni, tehát melyik nap, hét, hónap, év milyen mérlegben zárult.

Mobil a buli

Az iFinance programnak van iPhone verziója. Tehát a mindig nálunk lévő telefonunkra, egyből fel tudjuk vezetni a kiadásunkat, ha szükséges. Aztán hazatérve az otthoni gépünkkel és a rajta lévő desktop iFinance alkalmazásunkkal szinkronizálhatjuk őket.

Természetesen lehetőségünk van az adatok titkosítására, és jelszóval levédésére, hisz ezek nagyon bizalmas dolgokat tartalmazhatnak.

Összefoglalás

Az internetbankos export-import funkcióval, a letisztult felülettel, és egyszerű használhatósággal, a testre szabható és végtelen számú kimutatások mellett számomra ez a program pontosan azt tudja amire nekem szükségem van. Ha pedig egyszer iPhone-m is lesz, akkor szinte biztos, hogy a mobil verzióját is megvásárlom.

A program 30$-ért míg az iPhone verziója 1.9$-ért vásárolható meg, itt.

iFinance – Költségvetés a gépeden” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. megnezem. en az iBank-kal es a Jumsoft Money-val szenvedek.

    az iBank lassu, es a mobil verzio draga (5 eur), a Money szebb, free az iPhone verzio, viszont split-nel nem tud a split-en belul memo-t rakni (es a datumot csak napkent kezeli, ora nincs).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük