AIX LVM ellenörző script

Veritas Storage Foundation esetében megszokhattuk, hogy a tárhely struktúránkat, jól átlátható és rendezett módon láthatjuk. Az AIX LVM esetében számomra túlságosan puritán és rengeteg parancs segítségével nyerhető ki hasonló mennyiségű adat. Úgy döntöttem, hogy írok egy scriptet, ami fontos LVM-el kapcsolatos feltételeket ellenőriz.

Elvárások

A script nagyon a semmiből indult. Először az volt a fontos, hogy felismerje, hogy melyik LV tükrözött és melyik nem. Utána extraként beállítottam azt is, hogy a három lábú tükröt is külön felismerje.

Azután jött az igény arra, hogy valami strukturált formában, jelenítse meg, hogy milyen VG-ben milyen LV van, és hogy abban milyen DISK-ek. Később kiegészítettem azzal, hogy a különböző tükör ágakat is külön jelenítette meg.

Kapott színeket, illetve jobban tagoltam a megjelenő információkat, hogy átláthatóbb legyen. A diszkek mellett megfelelőképp átváltva megjelenik a mérete, illetve a Storage azonosítója.

Ezek után jött a nagyobb kihívás. Megoldani, hogy az adatok alapján a script kijelezze, hogyha a tükör különböző ágaiban használt diszkek azonos Storage-ből származnak. Ezzel figyelmeztetve arra, hogy hiába van tükrözés a AIX oldalon. Ha a Storage eltűnik, az összes tükör ág el fog veszni. Amennyiben különböző Storage-ekből származnak a diszkek, amik különböző tükör ágakhoz tartoznak, akkor egy szimpla zárójeles és zöld megjegyzést teszt a script. A másik nagy kihívás a CLUSTER kezelése volt. Hogy a script jelezze ki, hogy melyik VG van CLUSTER által kezelve, tehát cluster által kell a továbbiakban is kezelni.

Használata

A scriptet elegendő meghívni root-ként, minden féle paraméter nélkül.

# ./aix_lvm_check

Screenshotok

Íme néhány futás screenshotja, hogy hogyan működik a script.



Letöltés

aix_lvm_check.sh

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük