Xorp Game Server használata Battle.Net Játékok esetén

Úgy érzem lett hangja a Xorp Game Servernek, amiről már írtam itt. Ezt a bejegyzést annak az érdekében teszem, hogy ne kelljen ezerszer elmondanom, hogyan is tud valaki (aki persze előtte velem regisztráltatott magának hozzáférést) egy alapból Battle.Net-et támogatott játék segítségével a Xorp serveréhez csatlakozni. Akkor hát lássuk mit is kell tenni.

A gond ugye, hogy a Blizzard nem ismeri a Xorp Game Servert. :) Ezen viszont könnyen tudunk segíteni, dolgunk csak annyi hogy a játék listái közé felvegyük a Xorp-ot is.

Ehhez egy program lesz segítségünkre. A program neve: Battle.Net Gateway Editor. Ez az egyszerű segédprogram megkeresi a Blizzard játékok azon fileját, amiben a Battle.Net serverek listáját tárolja a program. Ezek után pedig módosításra ajánlja fel. Itt szabadon adhatunk hozzá illetve törölhetünk elemeket. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ajánlatos NEM kitörölni az alapértelmezett servereket, mert fagy néha tőle a játék, tehát csak a lista végére bővítsük a felsorolást a Xorp címével.

battlen gateway editor

A program felső tabjain válogathatunk külön a játékok között, így minden játékhoz külön bővíthetjük a Battle.Net servereket. Amennyiben a Xorp Game Servert szeretnéd hozzáadni az alábbi adatokkal bővítsd a listát:

Name: Xorp
Address: game.xorp.hu
Zone: 1
Default: (akkor válaszd ki ha azt szeretnéd, hogy ez legyen az alapból kiválasztott server)

Mac-es kliens esetén Portot is kell megadni. A Xorp Game Server esetén ez: 6112

Amennyiben kész vagyunk, kellőképp módosítottuk játékaink listáját, csak nyomjunk a Save gombra és bezárhatjuk a programot. A továbbiakban a Battle.Net Gateway Editor-t nem kell többet elindítanunk, csak amennyiben a listán akarunk módosítani.

Indíthatjuk a játékot, ahol meg kell hogy jelenjen Multiplayer módban a Xorp név is. Ha erre csatlakozunk olyan felületet kell hogy kapjunk mint más Battle.Net részeknél. Megfelelő felhasználónév és jelszó után már is léphetünk be.

Ha valaki ott akad el, hogy a Mulitplayer részen belül kiválasztott Xorp serverre nem tud csatlakozni (tehát nem jön be a hely ahol kéri a felhasználónevét és jelszavát), az nézze meg tűzfala nem-e korlátozza ezen port használatát.

Mivel eléggé elérhetetlen e Editor program én felrakom őket ide. Innen tölthető le a Battle.Net Gateway Editor Windows, innen pedig a Mac-es verziója. Aki pedig a Warcraft III-t szeretné játszani, annak az editáláson túl erre a betöltőre is szüksége lesz.

A Jó játékot!

Xorp Game Server használata Battle.Net Játékok esetén” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. csáó! Én Wc-3-ozni akrok de nem bír csatlakozni a szervere!! Valaki használja ezt a szervert?? Köszi előre is! :D

  2. Uhh… Sorry, de egyenlore nem elerheto a dolog! :(

    Volt azota par valtozas, es ez a project feledesbe merult. Anno sajna 2-3 ismerossel sikerult osszehozni a dolgot, ezert is sikkadt el. :)

    De ha lesz idom, es erdeklodes beinditom megint! :)

Hozzászólás a(z) atkusz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük