Ha már kijelentettem, hogy a Plants VS. Zombies volt a 2009-es év csúcsa nálam, akkor csak nem cáfolom meg. Viszont a World of Goo játék is ott volt a toppon. Mesterien, az új és egyszerű játékmenet köré egy szerethető figurát, és világot sikerült felépíteni ebben a játékban is.

A Goo-k nem mások mint egyszerű kis gömb ragacsok. Egyetlen alap képességgel rendelkeznek, hogy összekapcsolódva rugalmas kapcsolatot tudnak kiépíteni egymással, amivel különböző építményeket lehet létrehozni. Ezeken az építményeken, hálókon, ezek után a többiek fel tudnak mászni, így el tudnak jutni A pontból B minden lehetséges akadályon keresztül.

A történet röviden arról szól, hogy a Goo-k, mint nép elindul otthont keresni magának. A különböző pályák, és ezzel a történet is eme rögös honfoglalást taglalja végig.

A játék célja mindig az, hogy a pálya egyik feléről, minél több le nem kötött Goo-t tudjunk a felszippantó cső közelébe terelni, és azokat átmenekíteni a következő pályára. Ehhez persze időről időre cselesebb és ravaszabb trükköket kell bevetnünk. Ahogy haladunk szintenként, egyre több Goo félét is ismerhetünk meg, A tapadó ragacstól kezdve, a robbanó gömbökig mindenhez lesz szerencsénk. A kis entitásoknak kell földön, vízen, levegőben megküzdeniük az elemekkel.

A játék és vele a karakterek és a történetük is nagyon szerethető. Kis ragacsokat mindenki megkedveli, amit a szomorkás hangulatot erősítő zene is alátámaszt.

Bár fizetős játékról van szó (20$), az nagyon dicséretes, hogy a Windows és Mac Os X rendszerek mellett Linux-ra is elérhetővé tették a játékot.

Akit szintén érdekelne ez a borzasztóan lebilincselő, “építkezős” játék, az minden fontosabb információt megtalálhat a hivatalos oldalon itt.