Windows XP Extended Edition – Windows és ami kell egyben

Nem vagyok egy Windows imádó, mégis erről a nagyszerű magyar projectről be kell számolnom. Gondolom nem csak én vagyok úgy, hogy egy Windows feltelepítése, beállítása, programjaim letöltése majdnem egy napot vesz igénybe mire minden felkerül és beállítódik. Erre nyújt segítő kezet e project, ami egy olyan telepítőt foglal magában, amiben az összes hasznos program, és tuning, frissítés egyben található meg. Na de nézzük részletesebben hogy mi is ez:

A Windows XP Extended Edition egy, a Microsoft Windows XP Professional SP2-es verziójának módosított verziója. Az elsõ verzió egy közel 650 megás CD volt, ami csak annyiban különbözött az eredeti terméktõl, hogy mindenféle kérdés nélkül felment a számítógépre: se szériaszámot nem kért, se kérdéseket nem tett fel. Némi (minimális) módosítás is volt benne, amely biztonságosabbá, gyorsabbá tette a Windows-t.

Azóta megszületett pár változat, ez az 5. publikus (EE, Galaxy, Cylon, Winter Edition, Simplicity). Kissé kibõvült: most már 3.2 GB a teljes korong, természetesen már csak DVD-re fér rá. Két formában kerülhetett hozzád az anyag: vagy ISO formátumban, vagy már megírva. Az elsõ esetben nagyon fontos, hogy NE CSOMAGOLD KI! Sokan nekiugranak egy WinRAR-ral, hogy az ISO állományt kicsomagolják. Ebben az esetben elvész a boot rész, tehát nem fogod tudni DVD-rõl indítani a rendszert. Ehelyett fogj egy bármilyen CD író szoftvert, és lemezképként írd ki! Nero-nál a következõképpen néz ki:
CD/DVD író menüpont/CD kép felírás almenüpont. Válaszd ki az ISO állományt és kattints az írás gombra. (Érdemes valamilyen alacsony sebességgel írni, már csak a minõség miatt is.)
Fontos: ez a verzió alapértelmezésben nem alkalmas ún. „családi bejelentkezés” használatára. Azaz nem tudsz létrehozni több felhasználót, ha nem hálózatban használod a gépet. Ha ezt engedélyezni akarod, futtasd le a \Windows\Resource Kit mappából a multiuser.reg nevû programot, s csak utána hozz létre újabb felhasználókat!

Ha már kész korongként kapod meg, akkor csak annyi a feladatod, hogy berakod a DVD-meghajtódba és újraindítod a géped. Nem árt, ha a BIOS-ban be van állítva, hogy CD-rõl bootoljon elõször a rendszer, hiszen ellenkezõ esetben a már feltelepített operációs rendszer fog elindulni. Sikeres boot után az alábbi képernyõ fog fogadni:

menu

Elérkeztünk a leglényegesebb pontig: mi mindent tartalmaz a Simplicity? Miben más, mint egy egyszerû XP?
Elõször is lássuk a telepítési folyamatot! Nagyon sok levelet kapok mindenféle problémák miatt, aminek az alapja a telepítési folyamat hibájában rejlik. Tehát fontos: telepítés elõtt pucold le a C: meghajtódat! Ugyanis sajnos, formázni fogjuk telepítés közben. Ez azt jelenti, hogy nem lehet rátelepíteni egy már meglevõ rendszerre!Ha netán szériaszámot kér a Windows telepítés közben, vagy egyes programokat nem tudja feltelepíteni, akkor olvasd el még egyszer az elõzõ mondatot!
Ezután bootolj fel a DVD-rõl, a fenti menübõl pedig válaszd ki az [A] pontot, s elindul a telepítõ. hamarosan megkapod az elsõ kérdést: melyik partícióra telepítsük a rendszert?

kep1

Fontos, hogy csak a C: meghajtó lehet a választottad, más partíción nyûgjeid lehetnek. (lesznek!) Ha kiválasztottad a C: meghajtót, jöhet a formázás!

kep2

Érdemes az elsõ, esetleg a harmadik lehetõséget választani, ma már FAT fájlrendszert nem igen szoktunk alkalmazni. Ha kiválasztottuk, a gép még figyelmeztet, hogy az adott meghajtó formázva lesz. Ha végképp eldöntöttük, nyomjuk meg az F betût és indul a telepítés. Most dõljünk hátra, és pihenjünk kb. 20-50 percet, a gépünk teljesítményétõl függõen. Ha figyeljük a telepítõt, észrevehetjük, hogy bizony, eltûnt a Microsoft reklámfelületet, helyette egy sokkal informatívabb telepítõképernyõt látunk, mindig pontosan azt látjuk, mi történik a telepítés folyamatában.

A következõ újraindítás után az alábbi képernyõ fogad majd minket (remélhetõleg!):

apps

Láthatod, hogy itt van az összes program, amit a DVD-rõl bármiféle beavatkozás nélkül feltelepíthetsz. Igen, ezek mindegyike vagy teljes, vagy ingyenes program, nem fog kérni egyik program sem szériaszámokat, kódokat, aktiválást, miegymást. Zárójelben a DVD-n elfoglalt méretét látod. Az, hogy melyik magyar, ez csak a telepítés után derül ki, de próbáltam a lehetõ legtöbb programból a magyar verziót beletenni. A képernyõ bal felén van egy számláló. Öt perced van, hogy elkezd kiválasztani a számodra feltelepíteni kívánt programokat. Amint egyetlen kattintást teszel, a számláló megáll, tehát nem kell sietned. Ha bármelyik sorra ráállsz, azonnal láthatod egy buborékban, hogy mire való az adott program. Ha még így sem tiszta, használd a Google-t! Kapcsold ki vagy be amire szükséged van/vagy nincs, majd ha elkészültél, nyomd meg a Telepítés gombot. Abban az esetben, ha nem választasz semmit, vagy a Kilépés gombra kattintasz, egy sima XP lesz feltelepítve, némi finomítással körítve. (Errõl a következõ részben még lesz szó!)

Ha feltelepültek a programok, újraindul a gép és készen vagy!
Ami fontos: a telepítõben nincsenek beépítve SATA merevlemezes meghajtók. Ezt azt jelenti, hogy ha neked a Windows telepítéséhez F6-tal floppyról kellett a drivert feltöltened, akkor ez nálad nem fog menni. Sajnos, bizonyos okok miatt nem lehetett beleintegrálni már eleve ezeket a „mass-storage” drivereket. Ehhez egyetlen megoldást ismerek: boot-vinyónak vegyél (használj) ATA rendszerût. Ha viszont a BIOS-od alapból felismeri a SATA vinyódat (tehát nem kell floppy), szerencséd van, ez is menni fog probléma nélkül.
Automatikus frissítés: ez a verzió képes automatikus frissítésre a Microsoft weboldaláról, csak be kell kapcsolni a lehetõséget. Letölthetsz bármit, nem fog nyafogni, eredeti Windowsként fog felismerni.
Sokan panaszkodtak, hogy kiírták DVD-re és nem volt hajlandó telepedni az XP. Ez sok esetben azért volt, mert olyan minõségû lemezre írták ki, vagy olyan nagy sebességgel, hogy a kényesebb olvasók (pl. LG) nem voltak hajlandóak elolvasni az adatot. Ez különösen érvényes az újraírható lemezekre. Azt gondolom, hogy a mai DVD árak mellett megéri kiírni egy normális korongra. :)
Ennyit a telepítésrõl, most lássuk, mi van még a tarsolyban!

Tweaks
Fájlok, Windows kiegészítések
A telepítõanyagban pár eredeti fájl át lett írva. Az alábbi fájlokat érinti:
MSGINA.DLL: Bekerült az Extended felirat az egyik párbeszédablakba, semmi extra funkció, csak szép.
SETUP_W.BMP: Ez a telepítõfelület háttere. (felhõs, füves)
SFC_OS.DLL: Kikapcsoltam az operációs rendszer által védett állományok védelmét. Ezentúl nem fog nyafogni az XP, hogy fájlvisszaállítás szükséges, ha átírsz egy rendszerfájlt.
UXTHEME.DLL: Használhatsz a Microsoft által NEM aláírt témákat is (msstyles). Alapban van mellékelve 1-2, például egy high contrast verzió is, csökkentlátók számára.
TCPIP.SYS: Egyszerre 100 kapcsolatot nyithatsz a gépedrõl. Ez akkor lehet fontos, ha pl. hálózatban akarod a géped használni és többen szeretnének rólad olvasni…
CALC: Módosított számológép. Kicsit többet tud.
NOTEPAD: Másik jegyzettömb. Sokkal többet tud, elsõsorban a szintaxiskiemelése miatt szeretem, forráskódok írásakor.
SVCPACK: Egészen július végéig az összes, SP2 óta megjelent frissítést beletettem az eredeti XP-be. Tartalmazza a biztonsági és az egyéb javasolt frissítéseket is.

További módosítások:
Alapértelmezésben a telepítõprogramok is ki lettek bõvítve pár aprósággal. Ezek közül a legfontosabb a nForce alaplapok driverei,a Forceware 91.37-es drivere, ATI 6.6-os videókártya driver, Audigy driver, stb.
61 db betûkészlet is be lett illesztve, hátha valakinek szüksége van rá.
A \Windows\Resource Kit mappában nagyon hasznos, parancssori programok lettek telepítve, nem mesélem el, mit tudnak. Akinek kell, megnézi, aki meg nem nézi meg, sokat veszít. :)
Egy csomó háttérkép is bekerült a rengetegbe, csupán a szépség kedvéért. No meg azért, mert az alapértelmezett képernyõkímélõ át lett állítva Slideshow-ra, így legalább lesz mibõl képeket vetíteni.

Programbõvítések:
ActiveCaption: A méretváltó gombok funkciói lettek kibõvítve ezzel a programmal. A háttérben fut, s az alábbi módon bõvíti a Windows tudását: ha a „Kis méret” gombra kattintunk jobb gombbal, az értesítési területre helyezi az ablakunkat (gyk: az óra mellé). A „Teljes méret” gombra kattintva jobb gombbal, „feltekeri” az ablakot, míg a „Lezárás” gombon jobb gombbal „on-top”-ra helyezi az ablakot. (On-Top: az aktuális ablak mindig felül lesz, nem fedheti le semmi.)
AllSnap: Tapadó ablakokat kapunk. Az ablakok tapadnak egymáshoz és az asztal széleihez is. Bizonyos ablakoknál ez nem mûködik (pl. amelyik saját mozgatótechnikát alkalmaz), s az ALT billentyû lenyomásával (plusz mozgatás) ki lehet küszöbölni a ragasztást, amennyiben nem kívánatos.
MakeFolder: Hurrá, CTRL+N billentyûvel tudunk új mappát létrehozni az Intézõben!
ImageFormatConverter: Ha jobb gombbal rákattintasz egy grafikus fájlra, egy új menüpont jelenik meg: Konvertálás. Lehetõséged lesz más formátumba konvertálni a képeket. Pluszként még meg is nézhetjük kis méretben a képet.
ReorderDirectories: Végre automatikusan rendezi a rendszer (ABC szerint) a Start menü elemeit.
ASPI: CD/DVD olvasáshoz közvetlen hozzáférést biztosít, néhány programnak szüksége lehet rá. (pl. DVD-bõl CD-re konvertáláshoz)
PowerCalc: Egy nagyon ügyes számológép, amely függvényeket is tud ábrázolni.

Tweaks
Registry finomítások
Annyi minden registry módosítás került be a rendszerbe, hogy csak címszavakban írom le:

; Nem akar Internetre menni ismeretlen hardverelemnél
; Nem akar Internetre menni ismeretlen kiterjesztésnél
; Üdvözlõképernyõ kikapcs (Welcome Screen)
; Windows túra kikapcs (Windows Tour)
; Security Center kikapcsolása
; Automatikus frissítés kikapcsolása
; Hibajelentõ tiltása
; Time Server kézi indítása
; Távoli segítség letiltása
; Intézõ beállításai: pl. részletek nézet
; Intézõben a meghajtók neveinek megjelenítése a sor elején
; Mappák tárolójának megnövelése
; Táska, RTF, BMP, WAV, ZIPfolder eltávolítása az „Új” menübõl
; Num-Lock indításkor
; Beragadó billentyûk (Sticky)
; Asztaltisztító varázsoló tiltása
; Gyorsindító bekapcsolása
; „Klasszikus” keresés
; Keresõ dög (kutya) letiltása
; Keresés minden filetípusra
; Nyelvi eszköztár eltávolítása
; Amit lehet, letiltunk, pl. megosztott dokumentumok mappa, kevés hely a merevlemezen figyelmeztetés
; Win2k típusú filerendezési mód (gyorsabb)
; beépített CD-író tiltása
; Start menü nem nyílik fel
; Eszközkezelõben részletes info
; Részletes Boot és Shutdown folyamatok
; Vezérlõpultban User Acc 2 megjelenítése
; Kékhalálnál nincs automatikus újraindítás
; DLL-ek erõszakos törlése a memóriából
; Gyorsabb shutdown a timeout idõk csökkentésével
; Prefetch kikapcsolása, gyorsabb boot
; Gyorsított újraindítás
; Boot fájlok elhelyezésének optimalizálása
; Hálózati hibák figyelése
; Hálózati átvitel optimalizálása
; RPC csomagok méretének megnövelése
; Hálózati gépek tallózásának gyorsítása
; A Windows már regisztrálva van
; Mindenkinek ClearType betûkészlet
; Maradjunk a klasszikus Vezérlõpultnál
; .nfo hozzárendelése a Jegyzettömbhöz
; Automatikus URL-kiegészítés az IE-ben
; Mindenféle IE beállítások
; MP3 encoding
; Coolbits bekapcsolása (nvidia kártyánál)
; IDE vezérlõk UDMA módjának engedélyezése
; Az átmásolt adat a helyi meghajtó engedélyeit kapja (NTFS)
; NTFS utolsó hozzáférés letiltása
; PrintScreen engedélyezése Direct3D és DirectDraw módban
; Time Server atomidõhöz igazítása
; Parancssor az aktuális mappából
; Max. száz kapcsolat
; Gyorsítjuk a TCP/IP-t, a prioritásukat megnöveljük
; Admin megosztások tiltása
; System-Restore letiltva (rendszervisszaállító)
; Performance counterek tiltása
; drWatson törlése

Nos, egyenlõre ennyi. Remélem, tetszeni fog annak, aki letölti. Ha bármi kérdés merül fel, a fórumban szívesen reagálok olyan kérdésekre, amit nem, vagy nem érthetõen írtam le. Ha valaki viszont technikai részletekre kíváncsi, annak adnék egy címet, látogassa gyakran, olvasson, kérdezzen: http://wxpee.atw.hu. Ezúton szeretném megköszönni e fórum tagjainak a hozzászólásokat, segítséget, ötleteket, programtippeket, stb. stb.
Arra kérek mindenkit, hogy „read-only” userek kíméljenek meg kérdéseiktõl. Sok-sok munkába kerül egy ilyen rendszert összehozni, tehát ne várd tõlem, hogy leírjam, hogyan csináltam. (Ilyen levelekre nem is fogok válaszolni!) Fõleg akkor ne, ha nem tudsz egy szöveges állományt létrehozni, vagy ki/becsomagolni egy állományt. MSN-ben, Skype-on nem fogok errõl beszélni, vagy a fórumot, vagy az e-mail címem használd.
A tudásom nagy része a http://www.msfn.org és a http://unattended.msfn.org oldalakról származik, no meg rengeteg agymunka, kísérletezés végeredménye amit látsz. Remélem, ennek is legalább olyan sikere lesz, mint a Winter Edition-nek, amit eddig több mint 1100-an szedtek le. (Ez csak egy lelõhely adata, a többirõl nem is tudok!) Mivel nem hibátlan a munka, várom az észrevételeket, hibákat.
Ha szeretnéd valahová feltölteni az anyagot (másik torrentre), arra kérlek, hogy változtatás nélkül, az ISO-t add tovább, s jelöld meg a készítõjét (Joco1114). Szívesen venném, ha egy levélben értesítenél róla. (Ügyesek megtalálják az e-mail címem… Nem nehéz!) Azért remélem, nem a Microsoft fog megkeresni… Vagy legalábbis nem egy fenyegetõ levéllel! :)

Mindenkinek jó töltögetést kívánok!

Joco1114

Windows XP Extended Edition – Windows és ami kell egyben” bejegyzéshez 53 hozzászólás

  1. biztos jo de valaki egy konkrét linket nem tudna ide kirakni????nagyon megköszénném..és még sokan mások ahogy látom…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük