Walter Isaacson: Steve Jobs

Steve Jobs 2011 október 5.-én halt meg. Nem hirtelen jött a halála, már régóta küzdött a rákkal. Még élte során kérte fel Walter Isaacson-t, hogy készítse el önéletrajzi könyvét. Nem sokkal halála után került a boltokba, és ennek az időzítésnek is hála nagyon sokan lecsaptak rá.

Hozzám pár hónapja jutott el, EPUB formátumban a hivatalosa magyar fordítása. Hogy ezzel is kicsit tiszteleghessek Steve emlékének, elkezdtem iPad-en olvasni a könyvet.

eBOOK olvasás

Azt kell, hogy mondjam sok esetben kényelmetlen volt az iPad. Mivel nagyon érdekelt a könyv, volt hogy órákon át fogtam a kezembe az első generációs táblát.

A súlya sajnos nem annyira baráti, így sokszor mocorogtam, kézből kézbe vettem. Viszont ez minden negatívum amit fel tudok hozni.

A könyvet olvasni isteni volt. Dinamikusan állítgathattam a szöveg méretét, színét, és a megvilágítást. Az iBook alkalmazás figyelmeztetett még mennyi oldal van a fejezetből, és persze használhattam könyvjelzőket dinamikusan.

Csak a könyv végén kezdtem el használni az iCloud adta lehetőséget. Miszerint a könyveimet mindenhova szinkronizálja, méghozzá a könyvjelzőkkel együtt. Így bármilyen Apple eszközömön, amikor csak időm volt tudtam olvasni, és onnan ahol épp anno abbahagytam.

Steve Jobs élete

A könyv nagyon hangulatosan indul. Számomra élethűen és regényesen mutatja be a kezdeteket. Honnan jött Steve, miken ment keresztül, illetve, hogyan jutottak el odáig, hogy az Apple megalakult. A szerző kifejezetten ki akarta hangsúlyozni, hogy a főszereplőre milyen hosszan és milyen bensőségesen hatottak a drogok. Sokszor ez számomra már untató volt, de elfogadtam, hogy a teljes képhez szükség van ezekre a motívumukra is, és ilyen hosszasan.

A cég megalapításától kezdve viszont a történet számomra nem követte az időrendiséget. Nagyon csapongott különböző események és időpontok között.

A történet vége sejthető. Ahogy az élet elmúlik, úgy Steve élete is lepereg, és az újragondolások, végső beszélgetések ideje jön el. A történet számomra itt újra visszasiklott a normális elbeszélés medrébe.

Összegzés

A könyv tényleg önéletrajzi könyv, tehát nem feltétlenül az Apple cégre fókuszál és mutat be a cégnél minden féle terméket történetük szerint. Persze Steve Jobs élte szorosan összefonódik az Apple cég történetével, így a technológia iránt érdeklődők is fognak sok szépet olvasni, de többnyire olyan történeteket, amiket már ismerhettek.

A könyv kerek egész sok szép régi fényképpel. Akit érdekel egy ilyen kaliberű ember élete, az biztos jó olvasmánynak fogja tartani ezt a könyvet is.

Steve Jobs
Walter Isaacson

Kiadó: HVG KIADÓI ZRT
Sorozat: HVG KÖNYVEK
Illusztráció: FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
Oldalak száma: 642
Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly: 1210 gr
ISBN: 9789633040652
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2011

Ismerthető:

iPod. iPhone. iPad. iTunes. Mac. És egy név mindezek mögött: Steve Jobs. Az Apple-vezér és Pixar társalapító első hivatalos életrajza egy nem mindennapi ember életébe enged betekintést. A könyv írója az elmúlt két év során több, mint negyven alkalommal beszélgetett Steve Jobsszal. Ezek a beszélgetések szolgáltak a könyv gerincéül, amit tovább színesített vagy éppen árnyalt a több, mint 100 családtagokkal, barátokkal, ellenségekkel, versenytársakkal és kollégákkal készített interjú. Ezekből bontakozik ki Steve Jobs eseményekben gazdag élete. Egy olyan emberé, akinek páratlan kreativitása, tökéletesség iránti szenvedélye és fékezhetetlen lelkesedése 6 ágazatot forradalmasított: személyi számítógép, animációs film, zene, telefon, táblaszámítógép és a digitális könyvkiadás. Egy olyan világban, amelyben a társadalmak a digitális kor gazdaságát építik, Jobs a legnagyobb példakép. Felismerte, hogy a XXI. században az értékteremtés igazán hatékony módja a kreativitás és a technológia összekapcsolása, s ezért olyan vállalatot hozott létre, amelyben a határtalan képzelet egyedülálló mérnöki teljesítménnyel párosul. Jobs közreműködött a könyv készítésében, de teljesen szabad kezet adott az írónak, sőt arról a jogáról is lemondott, hogy a kéziratot nyomdába kerülés előtt átolvassa. Kifejezésre juttatta, hogy vele és az életével kapcsolatban nincs tabutéma, sőt ösztönözte az embereket, hogy őszintén nyilatkozzanak róla: Sok dolgot követtem el, amire nem vagyok büszke. Mint például, hogy teherbe ejtettem a barátnőmet 23 évesen, és ezt nem is kezeltem a legszebben. mondta. De nincs semmi olyan sötét titkom, ami ne kerülhetne felszínre. Jobs nyíltan sőt néha már brutális őszinteséggel beszél munkatársairól és versenytársairól. A barátai, ellenségei és kollégái pedig kendőzetlenül nyilatkoznak szenvedélyeiről, félelmeiről, megalkuvást nem tűrő tökéletesség utáni vágyáról, gonoszságairól és a mindent ellenőrizni akaró megszállottságáról – azaz mindazokról a dolgokról, amiknek eredményeképpen a nevéhez fűződő korszakalkotó dolgok megszülethettek. Jobs a vele kapcsolatba kerülőket könnyen az őrületbe tudta kergetni. De személyisége annyira elválaszthatatlan a nevéhez fűződő újításoktól, ahogy az Apple számítógépe az operációs rendszerétől. Így Steve Jobs élettörténete egyszerre példaértékű és tanulságos, tele leckékkel innovációról, jellemről, vezetésről és értékekről. Walter Isaacson az Aspen Intézet vezérigazgatója, aki korábban a Time főszerkesztője és a CNN elnöke volt. Olyan sikerkönyvek írója, mint az Kissinger életrajz és az Einstein: egy zseni élete és világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük