Új Intel Processzorok és jóslások

Jó néhány héttel ezelőtt a Consumer Electronics Show (röviden CET) keretin belül az Intel is fellebentette a fátylat az újdonsult processzorairól. Sokat mondó informácók láttak napvilágot, és persze Mac-es körökben meg is indult a találgatás, melyik processzor melyik típusú gépbe kerülhet.

A professzionális kategóriában már írtam róla, hogy hivatalosan is bejelentették a nyolcmagos megoldásokat. Így ezt nem is kívánom nagyon kitárgyalni.

Izgalmasabbak a mobil processzorok. Először is a legkisebbel az Ultra-mobile PC (UMPC) platformal kezdeném. Ez egy teljesen új kezdeményezés, ami talán a kézi készülékeket fogja forradalmasítani. A „Menlow” kódnevű processzor ugyanis a kézi készülékek (PDA, PNA) teljesítményén tudna jelentősen javítani, amellett, hogy a fogyasztás nem lépné át a kézi készülékek energiafelhasználását.

A kézi készülékek új korszaka köszönthet ránk, ha a telefonaink, pdaink jelentősebb számítási teljesítménnyel lennének felvértezve. Az Apple-t persze egyből kapcsolatba hozták a hírrel, és sorra jönnek a találgatások új Newton-ról és iPhoneról, amit valjunk be a lehetőségekhez képest nem olyan nehéz elképzelni, de várjuk ki a végét.

A következő kategória a hordozható, mobil gépek családja. Itt is jelentős fejlődés figyelhető meg az Intel új processzoraival kapcsolatban, de először nézzük melyik chipet melyik gépbe gondolják a találgató szakemberek.


imac

mbp

Az új Penryn processzorokkal kapcsolatban meglepő sebességnövekedésre jutottak az elemzők. Videókódolásban 30-40%-ot vert az új technológia a régire persze ez sokban köszönhető az SSE4-es támogatásnak.

anad1

Ami viszont mégmeglepőbb, hogy mind e mellett a gyorsaság mellett is meglepő fogyasztás adatok mérhetőek. Az új processzor inaktív használat mellett 5.6%-ot 23 percet míg folyamatos használat mellett 16.5%-ot 55 perccel vert az ellenfelére. Ez már valami, de szerintem ezekre az értékekre nem csak én kaptam fel a fejemet!

Ez a processzor kombinálva az OLED-es kijelzőkkel, és a memória alapú winchesterekkel hihetetlen módon növelheti az akkumulátor időt.

anad_080107_1

Ezek után mindenki kiváncsian várja mit hoz a 2008-as év nekünk, de reméljük nagy dolgokat.

Új Intel Processzorok és jóslások” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük