Xorp Blog Podcast

Új Európai Központi Bank épületben

Már az első munkanapomon téma volt a költözés az új épületbe. Belső körökben csak NEP (New ECB Premises) néven emlegettük a projektet. A közel háromezres személyzet izgatottan várta, a költözést követően milyen újdonságokban várnak rájuk. Az IT pedig tudta jól, hogy IT infrastruktúra nélkül nincs költözés, így úgy kellett a technológiát egyik helyről a másik helyre vinni, hogy időre kész legyünk, de természetesen a bank életében ez ne tűnjön fel. Csupa móka és kacagás volt.

A régi épület

Akinek már volt dolga az Európai Központi Bankban (röviden: EKB), az tudja, hogy már rég nem az az első dolog, amit kérdez az ember, hogy hanyadik emeletre kell menni, hanem hogy melyik épületbe? Az EKB külsősöknek egyenlő az Europ Tower-rel, de igazság szerint már régóta kinőtte magát a szervezet ebből az épületből, és sok más bérelt helyiségbe volt szükséges részegységeit kiszervezni. Így minden épület kicsit máshogy nézett ki belülről és sosem igazán a kényelem és a monumentalitás vagy csak a stílus dominált. Sokkal inkább a funkció és a praktikum.

euro_tower>

Régóta tudtuk, hogy csak ideig, óráig (évekig) kell kibírnunk, mert már épül az új épület, és ott majd minden jobb lesz.

Új épület új helyen

Míg a régi épület és annak a kitelepítései is a belváros szívében találhatóak meg, addig az új épület egy teljesen új helyen lett felépítve. A Majna partja mellett keleten, a város szélén, a régi Grossmarkthalle helyén. A jutányos területért cserébe az EKB vállalta, hogy a történelmi vásárcsarnokot is felújítja. Ez pedig így is történt. Már csak az volt kérdéses, hogy milyen épület is szolgálja ki háromezer főt. Modernnek, látványosnak, Frankfurt egyik új jellegzetességének kellett lennie. Pályázatot írtak ki, a nyertes pályamű pedig egy kékes színben úszó, hatalmas vitorla alakot formáló tiszt üveg felhőkarcoló lett.

nep1

Sajnos az új épület nem a forgalmas metró és villamos vonalak mellett található mint régi párja, de föld felett, és föld alatt is sok útvonalon megközelíthető az új hely. Minden esetre elgondolkodtató, hogy mennyire van felkészülve ez a terület a naponta több ezres tömegre, ami csak az új épület miatt fog megjelenni.

Ez hatalmas

Bocsássátok meg az elképedésemet, de debreceni lévén nálam a “nagy dolgot” a kilenc lyukú híd, és a 24 emeletes, ősrégi paneltömb testesíti meg. Néhány szám az új épületről:

  • 185 méter magas iroda épület
  • 48 emelet
  • 18 felvonó
  • 250 méter hosszú fekvő épület
  • 120.000 m² alapterület
  • 184.000 m² iroda terület

Természetesen az IT volt, ami először átköltözött az új épületben, és főleg a parkosítási munkálatok még mindig folynak. Ennek ellenére látszik, hogy az épület parkja is hatalmas lesz. Az épület alját képző recepció pedig igazán tágasnak mondható. Területéből adódóan nagyobb koncertek magtartására is alkalmas lehetne. A hatalmas terek közözött nem is igazán érezhető, hogy igazi szeparáció van, mivel minden üvegből van és átlátszik.

nep2

Nem meglepő módon a saját irodádig rengetegszer kell a kártyáddal azonosítani magadat, és súlyos fémkapukon átlépni. Az igazán lenyűgöző dolog viszont akkor fog érni, ha eléred a belső területet a liftekkel. Ekkor fogod először látni, hogy amit egy nagy toronyépületnek hittél az egy északi és egy déli toronyra tagolódik. Közte pedig légüres tér van. Ezt a légüres teret 15 emeletenként szakítja meg egy függő folyosó a két belső épület toronyai között.

A hatalmas tereket még inkább kihangsúlyozza az acél és a beton hihetetlen mennyisége. Ahol pedig nem kell tartani valamit, ott biztos hogy üveget fogunk látni. A külső, belső falak is mind mind átlátszó üvegen alapszanak. A hosszú termeket járva számtalan irodába, helyiségbe messziről be lehet látni. Nem tudom, ezzel cél volt az EKB “átláthatóságát” kihangsúlyozni, de minden esetre egy látogató biztosan ezt a benyomást fogja kapni.

nep3

Minden modern

Úgy érzem az EKB fel akar vágni. Ilyen színvonalú beruházás nem nagyon volt manapság, és a rengeteg német pénzügyi intézet közül ki szeretne magasodni ezzel az új épülettel. Azt kell, hogy mondjam ebbe az épületbe próbáltak minden új dolgot belepréselni. Központi panelról hívható liftek, automatikusan nyíló ajtók, alkalmazásból informáló étkezdét, automatikusan állítható dolgozóasztalok, intelligens csap és sorolhatnám még.

Persze nem igazán vagyunk felkészülve a modern technikára. Végül is itt az ember dolgozni szeretne, nem pedig azzal tölteni a napját, hogy mindent megért és kitalálja, hogy fog ez a mindennapjába illeni. Ezért is lehet minden 5 méteren egy mosolygó hölggyel vagy úrral találkozni, akik segítségünkre állnak állandóan, ha valamit nem értenénk vagy nem működne. Hihetetlen birka türelemmel bírnak, és ha nem is értenek mindenhez, mindig kedvesen hívnak az embernek segítséget.

Ez még nincs kész

Már belépés után ez volt az első mondatom: “Ez nagyon szép, de még nincs kész”. Nem véletlenül. Az épületet nem egyben adták át használatra, hanem szintenként teszik azt. Tehát munka közben még sok építő munkással lehet találkozni, a park pedig szerintem már csak jövő tavasszal fogja elnyerni a végső állapotát.

nep4

Összegzés

Összességében nagyon örülök, hogy egy ilyen épületben dolgozhatom. Minden nagyon szép és modern körülöttem, az irodámból (14. emelet) kinézve pedig Frankfurt hihetetlen látványa fogad mindig. Rengeteg kellemetlenség és még félkész dolog van, és még nem is költözött át mindenki, de számomra a New ECB Premises egy örök életre szóló élmény marad. Ha valaki Frankfurtban jár, érdemes eljönni és megnézni, látványosságnak sem utolsó.

Categories: Frankfurt

[ELKELT] Eladó: 3 x HP MicroServer N40L extrákkal » « Gillian Flynn: Gone Girl (Holtodiglan)

1 Comment

  1. Adja!

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: