A játékmester

Ezt a könyvet ex kollégámtól, Lacitól kaptam kölcsön. Kíváncsian vártam, mert mindketten kifejezetten szeretjük a SCI-FI történeteket, a bevezető pedig érdekesnek tűnt. A történet ugyanis egy fejlett univerzumban játszódik, ahol megvalósult az utópia és az emberek legnagyobb feladata, hogy éljenek szenvedélyeiknek, játszanak. A főhősünk pedig egy olyan játékos, aki mindig nyer a különféle táblás játékokban. Az egész cselekmény elég későn indul be, a könyv első harmada szinte csak egy zárójeles felvezetése a könyvnek. Picit zavaró is volt, főleg, hogy a könyv gyakran hivatkozik a történetben létező különleges dolgokra. Persze azért elkezdődnek a bonyodalmak és történet is izgalmasabb fordulatot vesz. Hősünknek ugyanis, egy titkos, új birodalom nemzeti játékát kell játszania.
„A játékmester” olvasásának folytatása