Sidibe – Fehérvár: 3-1

Kis feszültséggel vártuk ezt a meccset, hisz a csapatunk az előző fordulóban elvesztette a veretlenségét. Méghozzá nem is egy nívós csapattól. Ez azért megrengette a bizalmat egy kicsit. Na mindegy. Kimentünk a meccsre, ahol bent a pálya mellett most se lehetett sört venni. Persze, ez is kiemelt fontosságú meccs, ahh. Végül is persze az derült ki, hogy a másnapra esedékes választások miatt nem lehet alkoholt fogyasztani. Hát ez van. Eleinte azt hittem, hogy megint alig leszünk a meccsen. Végül is kiderült, hogy annyira sokan lettek, hogy nekem még ki kellett állnom a második félidőben a nézőtér szélére is. Na de akkor pár szót a meccsről.

Bíztunk benne, hogy az MLSZ tüntetés után, a B-ben lévő szurkolók végre megint végig fogják énekükkel bíztatni a csapatukat. Hát csalódnunk kellett. A szomszédban lévő lagzi magyar nótáit hallgattuk végig. Nem tudom ezzel kinek tesznek jót, hogy nem szurkolnak. Egyet mondhatok viszont. A véleményemet. A B szektorba jegyet váltók azért járhatnak nagyon kedvezményesen meccsekre, mert szurkolnak! Ezt az általam is elismert dolgot a klub úgy honorálja, hogy nekik olcsóbb a belépő. Ezzel sincs gondom. Viszont ha nem szurkolnak, fizessenek teljes árat mint mindenki más. Magán vélemény, de gondolom most sok törzsszurkoló utál. Ez van, szurkoljatok vagy fizessetek!

Na tovább lépnék. És egyből a VAD 2 bírót bírálnám. Az hogy kiállítja Sándor Tamást már mindent elmond. Az viszont, hogy a Fehérvár sorozatos kezeléseit nem fújja le már undorító. A debreceni csapat pedig begyűjtött általa jó néhány sárgát. Végig jobban játszottunk a fehérvári csapatnál. Én a tavalyi nagy esélyes székesfehérvári csapattól többet vártam. Sidibe három (mester hármas) gólt ontott a vendégek kapujába. Jól játszottunk, de ennél szerintem jóval többet kellene produkálnunk. Kiss Zolit újra meg kell említenem. Először dicsérném, mert az első gól az ő valóban jól sikerült beadásából született, ennek viszont annyira megörülhetett, hogy ezek után csak halmozta ügyetlenségeit. Konkrétan egy teljesen egyedül vitt ziccert is kihagyott.

Leandro viszont nagyon betudott épülni. Egyre inkább tetszik nekem ennek a srácnak a játéka, és az még jobban, ahogy Halmosival már sokszor bravúros támadásokat építenek fel. Ezeken túl nem nagyon tudnék kifejezetten jól játszó egyént kiemelni. Zsolnai kapott a játék végén még lehetőséget, de nem tudott semmit felmutatni. Dzsudzsák Balázs ezúttal nem tudott brivírozni, viszont a következő mérkőzésen, Sándor Tamás hiánya miatt bizonyíthat, hogy tudja a csapatot irányítani.

Sajnos képek nem készültek, Edit elvitte a fényképezőt. Hajrá LOKI!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük