Posterino: Mozaikkészítés egyszerűen

Sokan voltak már úgy gondolom, hogy szerettek volna kedvenc képeikből egy hatalmas mozaik posztert készíteni. Ilyenkor nagyon macerás egy átlagos grafikai programmal a képeket berakosgatni, igazítgatni stb. Erre jelenthet most megoldást a Posterino nevű program. A program alapvetően arra való, hogy különböző templateket hozzunk létre és oda iPhoto integrációjának segítségével képeket tudjunk beilleszteni automatikusan.

Ahogy említettem képek helyét, és annak méretét állíthatjuk be kereteket definiálva. Ilyen keretekből akármennyit beállíthatunk, akár rétegkezeléssel is, tehát képek átfedésbe is lehetnek egymással. Ezen túl szövegeket alakzatokat is szerkeszthetünk a templatekbe, így leveleket, naptárakat, meghívókat, üdvözlő lapokat is könnyedén tudunk csinálni. Azon túl, hogy olyan egyedi templatet csinálunk amilyet csak akarunk, a programban jó pár alapvető témát is találhatunk.

A műveletet csak könnyíti, hogy nem feltétlenül kell egyesével a képeket a megfelelő helyre húzogatni, megmondhatjuk hogy az iPhotoban kijelölt képeket rendezze el. Ezen túl pedig lehetőségünk van a behelyezett képek keverésére is egy gombnyomásra, azaz az egyes képek más-más keretbe töltődnek be.

posterino

A program egyszerűen használható és sok gondot levehet az ember válláról. Az ingyenes program elérhető itt.

Posterino: Mozaikkészítés egyszerűen” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Hat nem nagyon rakok fel wines progit, mert nemtudnam elinditain se. :) Azt azert felszoktam tuntetni, ha vminek van maces megefleloje is.

    Amugy mint irtam fellehet osx86-ot is hegeszteni pc-re csak szerintem nem eri meg a veszodes. Kb ennyi… amugy vegyel egy macet :D

Hozzászólás a(z) MiszterX bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük