Még 2014-ben felvetődött az ötlet, hogy Zsoltinak és nekem el kellene mennünk valahova nyaralni. Több lehetőség után végül Lisszabon lett a nyertes. Bár már fél évvel az utazás előtt tudtuk, hogy menni fogunk, mégis csak hónapokkal az utazás előtt jött a szállás és a repülő foglalása. Sem a repjegyet, sem a szállást nem komplikáltuk túl. Pláne, hogy az utazás előtti nap még csak egyetlen fix programunk volt, hogy a híres Sintra-t meg kell tekinteni. Mégis kalandosra sikerült az ottani hetünk.
Utazás
Zsolti Budapestről, én pedig Frankfurtból utaztam. A terv az volt, hogy a reptéren találkozunk és együtt megyünk a szálláshoz. Úgy gondoltam, hogy csak jobb együtt elveszni, mint külön-külön. A repülő út teljesen nyugodtan telt. Tiszta ég, napsütés és a már ismert Lufthansa színvonal. A jól ismert, dimbes-dombos, hegyes-völgyes és tiszta zöld táj után a spanyol és portugál vidék felüdülés volt felülről is. A kopárabb és egyenletesebb föld mentén már megjelentek a távolban a végtelen vizek is. Az egyetlen dolog, amivel nem számoltam, az hogy a repüléskor közölt indulás és érkezés a helyi időt tükrözi. Mivel Portugália egy másik idő zónában van ezért plusz egy órát várhattam Zsoltira a reptéren.
Alfama – Óváros
Lisszabon óvárosát Alfamának hívják. A part közeli, elég nagy kiterjedésű rész hűen tükrözi a régi lisszaboni stílusokat. Keskeny, girbegurba utcák végig kikövezve. Bizonyos helyeken kiszélesedik az út, máshol viszont annyira beszűkül, hogy elképzelhetetlen, hogy ott autók járjanak. Pedig, nem hogy autók és buszok, de sok helyen még a villamos is kacskaringózik ezeken a dimbes-dombos labirintusokon. A szűk, folyosó szerű utak felett a magasba nyúlnak a házak, az emberek pedig az utcafrontra teregetnek. Rendszeres a nyitott ablak, nemcsak fent, hanem a földszinten is. Így mindent látni, hallani és érezni. A rozoga, koszos utcák viszont sok esetben modern épületeket rejtenek. Én is teljesen lepadlóztam, amikor a rusztikus épületbe belépve egy modern és rendezett lépcsőházat találtam. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden épület ilyen, de érhetnek meglepetések. Maga az Alfama körzetnek van egy sajátos romantikája, de tartósan ott élni és onnan dolgozni járni nem tudnék.
A part
Lisszabon városából nem nehéz eljutni a partra. A város felét az öböl veszi körbe és a legtöbb turista látványosság is víz mellett található meg. Már a városba is jellemző, de a part mellett haladva és az óceán felé tartva folyamatosan jelennek meg a szabad strandok. Csupán pár száz méteres beugrók ezek, ahol földes – homokos talajról lemehetünk egész a tengerig. Nem kell valami nagy, és dedikált dologra gondolni. Inkább kisebb, meghittebb lejárókra. Többek mellett mi is kipróbáltuk ezeket a helyeket. Otthon a „strandra járás” különleges dolognak számított. Itt viszont alap dolog. Ha valakinek volt 10 perce, akkor lejött és csupán lábszárig begázolt a vízbe. Mások eddig se jutottak, csupán a köveken ülve élvezték a kilátást, és a végtelen vizek látványát. Aztán volt a 10 éves korosztály (és mi), aki rendszeresen megmártózott a vízben.
Előre kell bocsátanom, hogy Portugáliában nem a kristálytiszta tengervíz a jellemző. Ha kint 30 fok felé ment a hőmérséklet, a víz akkor is tartotta a 20-22 fokokat. Ez sok merész vállalkozót visszaijesztett. Ha valaki viszont csak a naplementét töltötte a parton, annak is nagy élmény lehetett látni az apályt. Az apály hatására több méternyi terület előtűnt a partból, és saját szemmel láthattunk azokat a részeket, ahol előtte a víz alatt gázoltunk.
A hidak
A parton sétálva két jellegzetes hidat lehet megfigyelni. A hihetetlen hosszú a Vasco da Gama Bridge. A 17km hosszú építmény lenyűgöző. Hosszú csíkként nyúlik a semmibe, ami ténylegesen az öböl két pontját köti össze. Nekünk nem volt szerencsénk ezen átkelni, de meglátogattuk a lisszaboni hídfőjét. Mindenképp érdemes ott tenni egy sétát és gyönyörködi a sétányban.
A másik, sokkal rövidebb híd a Ponte Vinte e Cinco Abril. Első ránézésre olyan, mint a San Franciscó-i Golden Gate híd. Ez a három kilóméteres acélszerkezet köti össze Liszabon-t az Almada nevű térséggel. Pont a híd almadai hídfőjénél található egy Krisztus szobor. Kicsit a Rio de Janeiro-i szoborra emlékeztet. Érdemes meglátogatni, hisz egyrészt monumentális a szobor, másrészt, mert hihetetlen kilátást nyílik a hídra és Liszabon városára.
Az üzleti negyed
Lisszabonban járva már azt kezdtem érezni, hogy ez egy olyan mediterrán város, ahol megállt az élet, és az 50 évvel ezelőtti állapotok maradtak volna meg 2015-re is. Ez igaz is sok régi részre, viszont Lisszabonnak van ám új és modern része. A bankok és az üzleti negyedek lenyűgözőek. Az ottani építmények és megoldások hűek bármely másik város megoldásaival. Széles és jó utak, hatalmas és monumentális épületek, karbantartott parkok és megannyi ember.
Nyoma sincs az óváros kaotikus és nyomorgó stílusának. Ezen a részen bármikor el tudnám képzelni a hosszútávú életemet. Érdemes errefelé is tenni egy nagy sétát.
Sintra
A végére hagytam a legnagyobb kirándulásunkat. Sintra egy távoli hely, ahova Lisszabonból körülbelül 1 óra alatt lehet eljutni. A hegység lábára és völgybe épült kis település legnagyobb látványossága a régi királyi rezidencia. Maga Sintra település is nagyon szépen kiépült, de aki ide látogat az nem csak a kisváros miatt jött. Először azt gondoltam, a sintrai „látnivaló” csak egy kastély lesz. A felújított királyi pihenőhely viszont nem egy épület, hanem egy terület tele apró látnivalókkal. Belépésnél mindenki kap egy térképet, és a hegyet megmászva különböző felújított érdekességekben lehet gyönyörködni. Vannak itt épületek, kilátók, barlangok és persze kastélyok is. Aki mindent meg akar nézni és bejárni a teljes területet az biztos itt fogja tölteni az egész napját.
Videó
Végére hagytam egy videós összeállítást a hetünkről és minden látnivalóról. Jó szórakozást hozzá.
