Polcok a dolgozószobámban

Milyen dolgozó szoba az, ahol a megfelelő szakirodalmak nem hevernek sorra a polcokon? Hát semmilyen. Így éreztem én is. Habár azért a dolgozószoba polcozásánál jóval nagyobb előrelépés volt anno az asztalom kivitelezése. Mégis, most értem el oda, hogy egy fokkal közelebb kerültem a tokéletes dolgozószoba bebútorozásához. Nem volt egyszerű de azt kell, hogy mondjam a maximumot sikerült kihoznom belőle.

Már az igény is elég bizarr volt. Mert a lakás elég minimalista stílusú, így a polcoknak is annak kellett volna lenni. Persze mivel a funkció a lényeges nem a kinézet, ezért nem mehetett az alapvető feladat rovására a külcsíny. Azaz, hogy elbírjon sok sok könyvet az a deszka.

Az első ötlet egy fém L alakú pánt volt, aminek egyik végét a falhoz fúrva a másik végére fel lehetett volna fektetni a deszka lapokat. Ez viszont a leginkább csúnya megoldás volt. Cserébe a légteherbíróbb.

Aztán különböző bútorboltokban láttunk ilyen kis semmi félköríves műanyag-fém „cseppeket” amibe középen egy vágat volt, amibe bele lehetett volna csúsztatni a deszkalapot. Ez viszont bár minimáis rész lógott volna ki fent és lent is, elég veszélyesnek tűnt. Nem mertem volna egy olyan kis részen megfogatott lapra nehéz könyveket pakolni.

Majd jött azt asztalos, akinek elmondtam, hogy mi lenne az igény, ő pedig levette a méreteket és azt mondta majd jön januárban. Jött is és fantasztikusan oldotta meg. Ötvözte a megtartó képességet a minimal designel, és működik. A deszkalécekbe 2 helyen hátul hosszú lyukat fúrt. A falra 2 helyre felfúrt két vas csövet aminek a falhoz illeszkedő péntjai pont olyan szélesek és magasak amit eltakar a polc amúgy is. Minden könyvem ráfér és emellett is teljesen stabil.

Az ára is hihetetlen korrekt volt. A bútorboltokban kapható kész polcoknak a töredéke. Az összes kép megtekinthető itt.

Polcok a dolgozószobámban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Talan japan polc a neve, ha jol remlik. AZ ikeaban van sok ilyen, igaz, azok vastagabbak.

    A keprol nem derul ki, de talan ez 19 mm-es lap?

Hozzászólás a(z) MiszterX bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük