Nagy Gusztáv: Java, Web programozás jegyzet

Tanulmányaim befejeztével se szeretnék felhagyni a fejlesztői aktivitással, bár talán már többször is elhangzott, hogy távol állok egy igazi developer beállítottságtól. A legtöbb fejlesztéssel kapcsolatos szakirodalom azért hagy maga után kivetnivalót, főleg ha az ember kezdőként csupán érdeklődést mutat a kreatív munka iránt és nem expert coder-ként akar több tudásra szert tenni. A „kiválló” felsőoktatási intézményeink oktatói sincsenek a oktatási anyagok széles körben való terjesztésében és azok aktualizálásában érdekelve. Hisz inkább írnak egy „szakkönyvet” és azt kötelezően megvetetik a diákokkal…

Félreértés ne essék nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy nincs szükség szakkönyvekre, de igenis több, és jobban szerkesztett, közkézen forgó (értsd bárki szabadon letöltheti egy weboldalról) dokumentumokra is szükség lenne. Elvégre egy érdeklődő ember a sokszor több tízezer forintos könyvekre nem fog áldozni.

Persze ezek a gondolatok most azért születtek, mert találtam egy a szememben nagyra becsült informatikus oktatót, Nagy Gusztáv személyében, aki a GAMF-on oktat. Azon túl, hogy az oktatási anyagait, jegyzeteit nyilvánosan publikálja oda is figyel a kiadott dokumentum minőségére. Az anyag az alapoktól kezdve építkezik, de kitér a hasznos és divatos elemekre is. A sok-sok példa elősegíti a dolgok megértését és az érdeklődés folyamatos fenntartását.

java

Két dokumentum is elérhető a szerző folyamatos szerkesztése mellett. Az egyik a Java programozás jegyzet, a másik a Web programozás jegyzet.

Html_logo

Mind a kettőt elég értékesnek tartom ezért külön ide is learchiválom. Az eredetiek persze elérhetőek a fenti linkeken.

Nagy Gusztáv: Java, Web programozás jegyzet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Vannak még meglepetések. „Java Blog” kifejezésre kerestem, és a saját nevemet találtam meg :-)

    Annyit még hozzáfűznék, hogy én örülnék, ha csak a 2 link maradna kint, mert hamarosan mindkettőből új verzió fog megjelenni, és pont az itt is emlegetett elvek miatt jó lenne, ha a legfrissebbet tudná mindenki letölteni.

    Egyébként még kezdetlegesebb formában, de szintén készül a „Webes tartalomkezelő rendszerek” tantárgyam jegyzete is. Ehhez a következő linket javaslom: http://nagygusztav.hu/?q=taxonomy/term/15

  2. Udv,

    Olvastam mindket irasod, es kifejezetten jonak talaltam. Azert kerult ide is fel. Semmi arto vagy/rablo szandekom nem volt.

    Sajnos tapasztalataim alapjan sok erdemes tartalom elvesz :( Es pont amikor jol jonne akkor nincs mar meg sehol…

    Ezert amit lehet mindig learchivalom. Termeszetesen tiszteletben tartom a keresed, es kivettem a 2 helyi letoltest. Sok sikert es tovabbi sok publikaciot kivanok.

  3. Üdv…nemrég kerültem erre az oldalra,és próbáltam letölteni a web programozás jegyzetét Nagy Gusztávnak,de a link nem működik,van egyéb mód,ahol elérhetném? Szeretnék egy regisztrációs űrlapot létrehozni,de nincsenek meg az alapismereteim hozzá,viszont ezt a jegyzetet ajánlották

  4. igen,később megtaláltam XD,de attól függetlenül köszönöm :D,legalább aki később feljön ide,és ugyanígy találja ,akkor már lentebb meglesz a megoldás ,és nem ír feleslegesen,guglizás nélkül :D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük