Miskolci Mac-es Media Markt botrány I.

Anno még 2006-ban robbant ki egy kis mini balhé. Akkoriban sok szó esett róla, és sokan fel voltak háborodva, köztük én is. Egy évre rá már alig lehet fel lelni a dolgot, és a hangfilekat pedig szinte lehetetlen megszerezni. Én úgy érzem ennek igen is fenn kell maradnia és példaértékűnek tükröznie, hogy: „Hülye azért nem vagyok”.

hulye

Akkor pár szót annak aki nem tudja mi is ez. A manapság már megszokott leleplező riport fültanúi lehetünk. Az eset a Miskolci illetékességű Media Marktban esett meg. A „hétköznapi” vásárlóknak álcázott Mac userek érdeklődnek egy MacBook iránt.

Ez a felvétel, ahol jön a második „fasza” csávó, aki bár nem vallja be, hogy gőze sincs az egészről, előadja, hogy „Ha utánam dobnák se”, „Nem gyártanak rá software-t”, „a Microsoft mellett itt senkinek nincs esélye”…

Persze ez már mondhatnám úgy is természetes, csak kíváncsi lennék az Apple termék forgalmazásáért felelős „nagy ember” véleményére, amikor a kedves eladók így próbálják eladni. :)

Play

Miskolci Mac-es Media Markt botrány I.” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szerintem pedig imho ez egy nagyon ugyesen megtervezett reklam volt anno.

    Emlekszel ki keszitette a felvetelt? Es emlekszel, hogy epp veletlen nem sokkal utana nyitott boltot? Es emlekszel ra, hogy sokaig pont ezert kozszajon forgott, es keringett a maces koztudatban?

    Okosan csinalta valljuk be…

  2. Hehe… igen, amit irsz igaz, de nem ragalomhadjaratot akartam kezdeni, csak ezt elerhetove tenni! :) Ez amit mondasz ez teljesen igaz, es az is hogy nem veletlen volt. Viszont megtortent, es letagadni hogy ez igaz sok helyen a mai nap is. Azt is kar lenne… En ennek a dolognak akartam tukrot mutatni!

  3. 1. ooOOO en nem is azt mondtam, h ragalomhadjaratot inditottal, mindossze a dolog mas megvilagitasban mashogy mutat ;) Ez a „titkosmagnozo”-ra vonatkozott volna, nem rad! :)

    Egyebkent ige: ha az eladot vizsgaljuk csak es kizarolag, es nem ismerjuk a hatteret az ugynek, vagy nem gondoljuk moge, akkor erdekes rajzot kapunk.

    2. szorszalAt ;) Ne idegelj, mert en hasadok meg!!!! :D Nem hasogatok, csak eme profi blogba nem illik megoly kis hiba sem ;)

    //seggnyalas engine switched off :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hozzászólás a(z) CharlieBrown bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük