Knights and Merchants

Személy szerint én imádom a stratégiai játékokat. Sosem voltak jó reflexeim a verekedős, vagy lövöldözős játékokhoz. Pláne nem az autós játékokhoz. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a környezetemben mindenki imádta ezeket, és természetesen többnyire jobbak is voltak benne, mint én. Pont ezért lett az én műfajom a sokkal lassabb, gondokozósabb, több helyre is figyelős stratégiai játék. Általában felül nézetben látjuk a pályát. Nyersanyagokat kell szereznünk, azokat pedig a gyártásra felhasználni. Épületeket felhúzni, a kiszolgáló személyzetről gondoskodni. Végül pedig egy támadó sereget felállítani és elsöpörni az ellenfelet.

Egy stratégiai játékhoz nem ül le az ember, hogy csak 10 perce van. Többnyire a semmiből kell megalapozni mindent, és a játék elején hozott döntéseink ki fognak hatni a végeredményre is.

A stratégiai játékok közül kiemelhetném az Age of Empire, Warcraf, StarCraft, Settlers játékokat, amik alapjaiban követik ezt a felépítést. Van viszont egy játék, amit valószínüleg sokan nem ismernek. Nagyban építkezik a Settlers stílusából és játékmechanikájából, mégis engem kedves emlékek fűznek hozzá. Talán sosem próbáltam volna ki, ha nincs középiskolában Szabó Zoli barátom és osztálytársam. Ő fedezte fel ezt a játékot, aminek magyar változata is jelent meg. Az ő érdeklődése miatt kezdtem el én is játszani vele.

kandm1

Settlers Clone

A Knights and Mercant nyilvánvalóan egy Settlers klón. Ugyan úgy van várunk, amiben a termékeinket tudjuk tárolni. Favágó, kőfejtő, asztalos, földműves, és a többiek. A különböző anyagokat a már ismert szisztéma szerint hasznosíthatjuk, bányászhatunk, abből harci eszközöket állíthatunk elő, és támadhatunk.

Két nagyon fontos különbség van viszont. Az élelem és a seregek irányítása. Mindenkit etetnünk kell. Az egyszerű kiszolgáló személyzetet és a katonáinkat is. A kiszolgáló személyzetnek elegendő egy fogadót építenünk. Ide fogják a hordárok vinni az ételt italt. Ha valaki megéhezett automatikusan fel fogja keresni a fogadót eszik, majd megy vissza dolgára. Nem így a katonák. A katonák is megéheznek. Pontosabban elfogy az életerejük. Ilyenkor nekünk kell utasítanunk a személyzetet, hogy mindenkinek vigyenek ételt. Minél több katonánk van és minél messzebb, annál több hordárt fogunk lefoglalni, és annál tovább fog tartani, mire a katonáink feltöltődnek megint. Értelemszerűen egy éhes (kevesebb életerővel rendelkező) katonát könnyebb legyőzni az ellenségnek is.

A másik a seregek irányítása. Mi magunk irányíthatjuk a különböző katonákat. Csoportosíthatjuk a csapatokat, vagy épp szétbonthatjuk egységeinket. Pontosan egy bizonyos pontra küldhetjük embereinket, és természetesen alakzatokba is csoportosíthatjuk őket. Ezáltal igazi harci élményben lehet részünk.

Összegzés

A Settler sorozat sokkal szinvonalasabb, mint a Knight and Mercant. Az étel kezelésre és a harcok irányítása miatt viszont egyértelműen más, mint a Settlers. Én nagyon megszerettem ezt a játékot, és sokat játszottam vele. Különös öröm, hogy hivatalosan OSX-re is elérhető most már, így ha valaki akar, akkor OSX-en is részesülhet a retró élményből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük