Az IT szakmában nagyon fontos az, hogy folyamatosan képezzük magunkat. Kevés olyan hely van mint az informatika világa, ahol a szükséges tudás ennyire fontos, és ilyen gyorsan elévül. Az IT szektorban pont emiatt a dinamizmus és szerteágazódás miatt nem könnyű szinteket, standardokat megteremteni. Mire ezek kialakulnának, és elterjednének már ideje múltnak tekintenék a piac meghatározó szereplői. Így nincs könnyű dolga annak, aki tudását fejleszteni és kontrollálni szeretné.

A legtöbb nagy üzemeltetési szektort megcélzó software gyártó/forgalmazó természetesen saját képzéseket és okleveleket (certificate) hozott létre, de ezek költségesek, és többnyire zárt rendszerben érhetőek el.

Természetesen nagy szükség van arra, hogy az ember hivatalosan, vagy nem hivatalosan, de pártatlanul fel tudja mérni a tudását. A következő pontokat gyűjtöttem össze, ami számomra elvárás lenne a tudásom felmérésével kapcsolatban.

    – Témakörönként tudjak több kérdést felvinni.
    – Témakörönként lehessen választani hány kérdést válasszon ki nekünk a teszthez. Ezt természetesen véletlenszerűen tegye.
    – Egy kérdésen belül lehessen véletlenszerűen kiválasztani a válaszok sorrendjét, hogy biztos tudjam a kérdésre a választ és ne csak megszokásból válasszam ki.
    – Kérdéseket lehessen besorolni nehézségi szint szerint.
    – Lehessen kimutatásokat futtatni, ami ki tudja mutatni időről időre, hogy hogyan teljesítek.
    – Server Kliens alapú legyen, és lehetőleg amennyire csak lehet multiplatformos.

iTest – a megoldás

A fenti elvárások szerint elkezdtem keresni létező megoldásokat. A multiplatform miatt alapvetően WEB-es alkalmazásokat néztem, de azt kell hogy mondjam valahogy mind “gagyi” volt. Legnagyobb megdöbbenésemre, egy Mac Os X oldalon akadtam rá erre a programra.

Ez a teljesen nyílt, és ingyenes program elérhető Windows, Linux, Mac Os X-re is.

A telepítő minden esetben felrakja nekünk mint a server mint a kliens alkalmazást is.

A server

Kezdjük akkor először a serverrel. Ha megnyitjuk az alkalmazást a következő kép fogad majd minket:

Ahhoz, hogy elkezdjük a produktív munkát létre kell hoznunk egy adatbázis file-t. Ebből természetesen használhatunk többet is. Mindig az aktuálisan megnyitottal fogunk tudni dolgozni. A piros színnel jelzett menü ikonok az adatbázis file-hoz tartoznak.

A Sárga rész a szerverünk által nyújtott szolgáltatások sorát jelzi. Egyszerű fülekként (tab) funkcionálnak. Attól függően melyiket választjuk ki a lenti rész úgy változik meg. Alapértelmezetten a Questions rész az aktív, ez látszik a screenshoton is. Ilyenkor van lehetőségünk a bal oldali hosszú menürészbe felvinni kérdéseket. A felvitel (törlés és módosítás) vagy a felső menüsor zöld keretével tehető meg, vagy a baloldali kérdést gyűjtő mező alatt lévő apróbb gombok segítségével.

Ha egy kérdést felviszünk vagy módosítunk, akkor a mellette lévő nagyobb részen kell definiálunk a kérdés adatait:

    – Kérdés neve: ide nem a tényleges kérdést kell felvinni, csupán egy címkét ami azonosítani fogja a listában
    – Zászló: Ezzel logikai csoportokhoz társíthatjuk a kérdéseket. (A logikai csoportokat a FLAG tab alatt lehet beállítani)
    – Csoport: A zászlóval ellentétbe a cimkében is megjelenő csoport névvel láthatjuk el a kérdéseket. Ilyenkor a kérdés címkéje a csoport nevével fog kezdődni, ami kapcsos zárójelben lesz látható.
    – Nehézségi szint: Megadhatjuk, hogy saját érzésünk szerint az könnyű, közepes, vagy nehéz kategóriába esik.
    – Kérdés: Maga a kérdés mezőbe írhatjuk a tényleges kérdésünket. Fontos, hogy formázási lehetőségünk is van.
    – Csatolmány: Sajnos csak SVG képek csatolására van lehetőségünk egy kérdéshez, de ez is valami.
    – Válasz: Kiválaszthatjuk, hogy egy vagy több helyes megoldás van-e a kérdésre, és persze a válaszokat is definiálhatjuk.
    – Magyarázat. Lehetőségünk van magyarázat megadására is. Mi miért volt helyes illetve helytelen.

Az így felépített kérdések sajnos egy az egybe hosszú listát fognak alkotni. Lehetőségünk van szűrésre, de jobb lett volna valami skatulyázható fa szerkezet.

Server Mode

Amint megvannak a kérdések a szerverünket alkalmassá kell tenni arra, hogy vizsgázók/gyakorlók csatlakozhassanak hozzá.

A Server felületen is alapvetően három részre tagolódik a képernyő. Először is amennyiben bekapcsoljuk az advanced módot, akkor lehetőségünk van kérdések kiválogatására, amiből a vizsga álljon. Ezt látni a piros részen.

A sárga részen opcionálisan lehetőség van a pontozási rendszer meghatározására. Külön definiálhatjuk mennyi pontot érjen egy helyes, egy helytelen, és egy hiányzó válasz. Ezeket pedig szabadon variálhatjuk nehézségi szint szerint.

A zöld részen magát a teszt paramétereit állíthatjuk. Nevet adhatunk neki. Kiválaszthatjuk, hogy minden csoportból csak egy kérdést tegyen fel, megszabhatjuk a vizsgázó hány kérdést kapjon, illetve mennyi időt szánunk a válaszokra. Ezt akár kérdésenként is szabályozhatjuk. Külön állíthatjuk, hogy a teszt végén a vizsgázó mit láthassa-e a helyes válaszokat, illetve az eredményét, vagy a kérdés sorszámát.

Tetszőlegesen testre szabhatjuk melyik TCP porton halhasson a szerver majd indíthatjuk a servert. Amennyiben elindult minden funkció elérhetetlenné változik, és a szerverünk tényleges kiszolgálóvá válik.

Ilyenkor jöhetnek a kliensek.

Kliensek

Ahogy már mondottam a kliens alkalmazás teljesen független a szervertől. Elindítás után teljes képernyős ablak ugrik fel, amin a következőket fogjuk látni.

A kliensek esetében két lehetőségünk van. Vagy online mód csatlakozni egy serverhez. Ehhez meg kell adnunk az IP/host nevét és a portot.

A másik offline megoldásnál meg kell adnunk az adatbázis file helyét, és pár lehetőségünk van ezek után azon kapcsolók közül amit a server esetében láttunk. Én mindenképp a szerver-kliens használatát ajánlanám, később megmutatom miért. Nézzük mi történik, ha csatlakozunk a frissen létrehozott serverünkhöz.

Amennyiben a csatlakozás sikeres, akkor az ezen a serveren aktuálisan elindított teszt információit fogjuk megkapni.

Ha ezt elfogadjuk és elindítjuk, akkor a rendszer kérni fogja a nevünket.

(A server konfigurációjától függően) valami hasonló képet fogunk kapni.

Baloldalt látszódnak a kérdések címkéi, jobboltalt az aktuális kérdés maga (ha van a csatolmány is), lent pedig a válaszlehetőségek. Legalul azt is látjuk mennyi időnk van.

Amennyiben mindenre válaszoltunk, és a befejezésre kattintunk, befejezzük a vizsgát és attól függően, hogy konfiguráltuk a server megkaphatjuk az eredményeinket, és a kérdésenként azt, hogy mit rontottunk el.

Ilyenkor kiléphetünk a kliensből vagy új tesztet írhatunk. Viszont nézzünk vissza a szerverünkbe most.

Kimutatások értékelések

Server módban folyamatosan tudjuk realtime követni ki, és mit csinál, illetve lent egy rövid server log file-t is láthatunk pontos időpontokkal.

Természetesen a szerverünk ezeket az információkat tárolni fogja, és későbbi feldolgozásra is lehetőségünk van. Most fogjuk és kapcsoljuk ki a server, így visszakapjuk megint az uralmat a adminisztrátori felület felett.

A Saved Session alatt láthatjuk az összes próbálkozást, és megtekinthetjük ugyan azon adatokat, amit az előbb real time láthattunk. Ki, mikor, milyen válaszra, mit válaszolt, mi lett volna a helyes, stb.

Ennél érdekesebb viszont a Classes fül. Itt ugyanis csoportokat, és személyeket tudunk létrehozni. És vizsgákat személyekhez kötni. Ebből viszont már tendenciákat tudunk kimutatni. Ki milyen sokat vizsgázott, fejlődött-e vagy sem.

Ez most akkor könnyű vagy nehéz?

Sokszor előfordul, hogy a tesztet megíró egyén valamit könnyűnek nyilvánít, ami viszont nehéz. És sokan nem fogják tudni rá a választ. Az iTest mivel minden eredményt el tud raktározni ezért a kérdésekről is tud kiértékelést készíteni nem csak az egyénekről.

A database menü alatt, lehetőségünk van a kérdések kiértékelésére. A helyes-helytelen válaszok arányát tekintve az iTest pedig javaslatot tesz, annak minek kellene lenni. Így könnyen és egyszerűen alkalmazkodhatunk a szintekhez.

Összegzés

Az egyik legnagyszerűbb program amit erre a célra ki lehetett fejleszteni. Persze küzd néhány gyermekbetegséggel. Mint struktúrálatlan kérdések, server módban teljesen lekörlátoz minket, illetve egyszerre egy szerver nem tud több instance-t indítani.

Mégis ingyen van, használható, és nagyon intelligens. Természetesen minden fontosabb platformra.

A hivatalos weboldal megtalálható itt.