iPad – Egy tábla mind felett

Már borzasztó régen tudni, illetve pletykálják, hogy az Apple tábla gépet, még inkább tábla rendszert fejleszt. Viszont egészen 2010 január 27.-éig kellett várni, hogy lelepleződjön az új forradalom kezdete. Ekkor lebbentette fel a fátylat az Apple arról a termékéről leplet, amit a Macbook és az iPhone termékcsalád közé kíván elhelyezni.

Abba, hogy mennyi mennyi pletyka és találgatás is előzte meg pontosan a termék bemutatását bele se mennék részletesen. A beszéljükmac-en, egy elég átfogó és részletes cikk jelent meg róla itt, én pedig a fontosabb dolgokat egy idővonalra szerkesztettem, ami fentebb található.

Külsőségek

Az Apple fanatikusok egymást felspannolva generálták azt az őrületet, hogy az Apple igen is képes bármely megfizethető létező technikai eszközökön felülmúlni, amikor bemutatja a táblát. Az Apple csak iránymutató a sok cég között, ennek a cégnek is hasonló eszközök közül kell válogatnia mint a többinek.

Az Apple új eszköze tehát így néz ki:

Igen, olyan mint egy nagy, duci iPhone vagy iPod touch. Először én sem értettem a „vastag” keretet, de be kellett látnom, hogy egy táblát igen is fogni kell, ezért szükséges a keret körülötte, hogy normálisan, akárhol meg lehessen fogni, anélkül hogy a képernyőt vezérelnénk. Méretei és súja pedig ideálisnak tűnik arra, hogy állandóan kézközelben legyen. A 4:3-mas felbontás mérete számomra meglepetés, főleg hogy ez 1024×768-as felbontást jelent. Viszont amíg nem próbáltam, addig ez maradjon csak ilyen megjegyzés. A lelke a gépnek az Apple belső fejlesztésű A4 jelzésű processzora. Amiről bár sok mindent nem lehet tudni, viszont az alapmag egy Cortex-A9 MPCore, amit egy ARM Mali 50-es grafikus gyorsító és egy memóriakontroller egészít ki, mindez egyetlen magon. Elég kompaktul hangzik, és ha tudja hozni a ígért 10 órát a nagyobb felbontású kijelzővel is, akkor pedig akár mi is legyen pontosan az amire szüksége van az embernek. A mobilitást a a Wireless (802.11a/b/g/n) és bluetooth mellett egyes modellekben a 3G-s internet lehetőséget biztosítja.

Méret és tömeg:

    Magasság: 9.56 inches (242.8 mm)
    Szélesség: 7.47 inches (189.7 mm)
    Vastagság: 0.5 inch (13.4 mm)
    Tömeg: 1.5 pounds (0.68 kg) Wi-Fi model;
    1.6 pounds (0.73 kg) Wi-Fi + 3G model

Kijelző:

    9.7-inch (diagonal) LED-backlit glossy widescreen Multi-Touch display with IPS technology
    1024-by-768-pixel felbontás, 132 pixels per inch (ppi)

Processzor:

    1GHz Apple A4 custom-designed, high-performance, low-power system-on-a-chip

Kapacitás:

    16GB, 32GB, or 64GB flash drive

Wireless:
Wi-Fi model

    Wi-Fi (802.11a/b/g/n)
    Bluetooth 2.1 + EDR technology

Wi-Fi + 3G model

    UMTS/HSDPA (850, 1900, 2100 MHz)
    GSM/EDGE (850, 900, 1800, 1900 MHz)
    Data only2
    Wi-Fi (802.11a/b/g/n)
    Bluetooth 2.1 + EDR technology

Táp és Akkumulátor:

    Beépített 25 Whr újratölthető lithium-polymer akkumulátor
    10 óra üzemidő Wi-Fi webezés, videónézés, vagy zenehallgatás mellett
    Egy másik számítógépről USB kábel segítségével tölthető

Kimenet, bemenet:

    Dock connector
    3.5-mm stereo headphone jack
    Built-in speaker
    Microphone
    SIM card tray (Wi-Fi + 3G modellben kizárólag)

Mi van a dobozban?

    iPad
    Dock Connector to USB Cable
    10W USB Power Adapter
    Dokumentáció

Kiegészítők

Ahogy azt vártam, és az Apple-től megszokhattuk a termékhez egyből kapcsolódnak az előbb vagy utóbb kötelezően megvásárolandó kiegészítők. Legyen szó a direkt mód kispórolt USB csatlakozóról, vagy kártyaolvasóról, vagy csak egy dockról.

Persze van két nagyobb kaliberű dolog is. Az első ami egy billentyűzettel kiegészített dock, a másik pedig egy könyvborításra emlékeztető tartó. Bár nem egy nagy ötlet, mégis nekem ez a második dolog tetszik igazán.

Az operációs rendszer

Többen vártak egy vadi új operációs rendszert, mások csupán egy sima Mac Os X-et, ehelyett az iPhone OS-ét kapta meg a tábla. Ez persze nem véletlen. A tábla egy ujjak, és gesztusok által vezérelt eszköz. Tehát az iPhone testvére nem a Macintoshoké. Ahogy kinézetben is az iPhone nagy testvére, úgy a rendszerének is az iPhone nagy testvérének kellett lennie.

Saját magam is az ellen vagyok, hogy a tradicionálisan billentyűzettel és egérrel vezérelt operációs rendszereket egy az egybe ruházzuk fel touchscreen technológiával. Az új vezérlés, új elgondolásokat von maga után, és most az Apple ezt az irányt próbálja kijelölni. A bemutató során maga Steve Jobs is azzal érvelt, hogy több millióan használják már az iPhone rendszert, és szeretik. Hát ezt nagyították fel kicsit hétközpi használatra. Számomra a legszembetűnőbb a normális méretű virtuális billentyűzet mejelenése.

Nagyon intuitívan meg lehet tanulni az iPad kezelését, és szerencsére teljesen kompatibilis az iPhone alkalmazásokkal. Alapvetően kicsi (iPhone-ra szabott) méretben jelennek meg ezen programok képei, de lehetőségünk van automatikusan felnagyítani. Ezek után pedig ugye jönnek majd a nagyobb, iPad-ra optimalizált alkalmazások is.

Dolgozzunk az iPadon

Míg az iPhone mérete alkalmatlan volt olyan produktív irodai alkalmazások használatára mint egy szövegszerkesztő, vagy táblázatkezelő, úgy az iPad-é már megfelelő. Így az Apple el is készítette iWork csomagjának iPad-ra optimalizált verzióját. Ez egy nagyon nagy lépés, és várhatóan az iLife termékek is hasonlóan új kezelőfelületet fognak kapni. Legalábbis én várnám.

De nézzük csak mit tud még az iPad:

    – A megszokott Home képernyő és a rajta tárolt alkalmazások.
    – Normális méretű böngésző a megszokott multitouch-al
    – Teljes értékű email kliens
    – Fotók kezelése, slideshow-k
    – HD (720p) filmek lejátszása
    – Youtube videók lejátszása
    – iPodként zenék, podcastok kezelése és lejátszása
    – Böngészés és vásárlás az iTunes Store-ban (Music, App, iBook store)
    – Google Map térkép
    – Notes, Calendar, Addressbook
    – Mindenben kereső Spotlight

Amit nem tud:

    – Flasht nem tud
    – Kamera nincs benne
    – Telefonálni nem lehet vele, még a 3G-s modellel sem
    – Nincs multitask
    – Nem cserélhető az akkumulátor

iBooks


Az Apple először forradalmasította és azóta is uralja az elektronikus zenei piacot. Ehhez persze kellett a software és a hardware amit az iPod jelentett. Azután jött az iPhone, és azonnal forradalmasította és uralni kezdte a mobil alkalmazásokat. Most jön az iPad és az Apple minden bizonnyal az elektronikus könyvek piacára fogja betenni a lábát. Oda ahol az Amazon már ott van, és kérdéses, hogy ez mit fog jelenteni a jövőben.

Emlékszünk a régi PowerPC-s processzoros MacBook elődjére? Mindenki csodálkozott, miért kellet a jól menő iBook nevet lecserélni. Hát többek között ezért.

Az Apple a nyílt forrású ePub formátumot választotta, és az eleinte csak USA iBook Store-ban DRM védett tartalmak is elérhetőek majd. Tehát ez a kezdet.

Összegzés


Szerény véleményem szerint az iPad tudása igen is hagy maga után kívánnivalót. Az árát az Apple világban elég kedvező 500$/€ kezdő árra lehetett beállítani, ami a legnagyobb vonzereje a masinának. Többnyire softwares hiányosságok, ugyan úgy, ahogy az iPhone esetén, most is rövid időn belül meg fognak jelenni a frissítések.

A HW hiányosságokra meg csak annyit, hogy megvetetik most ezt, aztán megvetetik majd az újat is. Ez a piac szabálya.

Én a szüleimnek minden esetre tervezek venni egy iPad-ot, mert az pontosan az ami nekik kell. Egy egyszerű, szerethető, szép játék. Vírusok, és minden technikai őrület nélkül, a modern idők életérzésével.

iPad – Egy tábla mind felett” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Maszop bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük