iMac G4 700Mhz Memory, Hdd, Optical drive upgrade

Hát amikor megvettem az én kis G4-emet, már olyan szándékkal vettem, meg hogy amit lehet a teljesítmény fokozás érdekében elkövetni, én azt meg akarom tenni. Persze érdeklődtem, nézelődtem minden fele. Első sorban szétszedést illetően. Senki se kecsegtetetett jóval. "Ne szedd szét, egy Mac nem olyan mint egy PC nem érdemes szétszedni…", "Vidd szervízbe, mert ez nem mindennapi embernek való meló…", "Ha elrontasz mindent csak magadra vess…", "Én eddig minden Maces gépem szétszedtem csak ezt nem, nem véletlenül…". Ilyen mondatok csengtek a fejemben, és hát kicsit izgultam is. Viszont élt bennem a valami erő, ami mindenképp a felé mutatott hogy ezt a gépet szét kell szednem, és kicserélni a kicserélhető alkatrészeket.

Találtam is neten egy szétszedési tutorialt. Annyira sokat nem tudhattam meg rólla. Mindössze 3 kép árulkodott arról, honnan milyen csavarokat kell kiszedni. Végül is eljött az idő. Nállunk volt egy 512Mb-os DIMM (nagy) SD ram, ami belülre való. Egy 200Gb-os Pata Samsung winyó, és egy Pioneer DVD író (dual layerest is tud írni). Fogalmazzunk úgy kicsit izgultam. Az új alkatrészek egyikébe se voltam biztos hogy menni fog. :D A ramról úgy hallottam elég válogatós a Mac. A winyót nem tudtam letudja e kezelni a gép, hisz originál csak 80-as volt a legnagyobb amivel kapható volt, és persze dvdíró szintén szinte nem tudtam, hogy reagál rá az oprendszer főleg. Ott áltunk Sobeeval 30.000HuF értékű alkatrésszel, és nekiestünk szétszedésnek. Sobee persze egyből elkezdett szentségelni, hogy nézzem már meg!! Ez a gép akkora mint amit bele akarunk rakni alkatrészek!! Normális vagyok??!!?? Ez soha se fog belemenni!! :) Erre én csak mosolyogtam, és mondtam hogy még hely is fog maradni.

Első körben elmondanám, hogy ezek a bólogatós macek monitorukkal sík felületre fordírva szerelhetők. Ilyenkor a talpazat meg tud állni eredeti helyzetétől merőlegesen is. A szétszedéshez TORX típusú csavarhúzók szükségesek. Erről is van 1 ismerősöm aki azt nyilatkozta, hogy évekig fogok ilyen csavarhúzót keresni. Ehhez képest bementem a Praktikerbe, ahol sokaltam kicsit 2 hegyért 900Ft-t és inkább egy teljes 20fejes készletet vettem meg 1500Ft-ér. Amibe többek között a TORX fejek teljes tárháza is bennevolt, azok is természetesen amik kellettek a szétszedéshez, 10-es és 15-ös.

A macnek van egy ilyen díszborítása (én legalábbis annak nevezteme el :) ) Ezt egyszerűen lacsavarozhatjuk, és máris hozzáférhetünk az Airport kártya foglalatához és a külső SO-DIMM-es(többnyire notebookoknál látható) foglalatú memória bővítőhelyekhez. Az apple kb eddig ajánlja a gép szétszedését :)). Akinek elég e két bővíthetőség az szerintem ne is menjen tovább. Ez után jön a 4db széleken található TORX csavar eltávolítása. Meglepően hosszóak voltak számomra, de végül is ezek tarták az alját, érthető. Ha ezt a négy csavart eltávolítottuk, már is leszedhető az alja. FIGYELMESEN OLVASSA EL MINDNEKI AZ ITT KÖVETKEZŐ SOROKAT. Ugyanis amikor szeded le az alját, a jobb oldala tök egyszerűen pattan is lefele viszont a másik oldala vmiért akadni fog. Nem szabad feszegetni, és az egyik oldalát kifeszíteni. Mivel azon a másik oldalon van egy műanyag IDE csatlakozóhoz hasonlítható kis foglalat. A felső és az alsó részen is van ilyen, és ezek összecsatlakoznak. Nem flexibilis, így azt ügyesen mozgatva kell kiügyeskednünk. Nem olyan nehéz ha tudja az ember hogy oda kell rá figyelnie. Ha ez megvan már is két részre van szedve a ház. Az alján ott lesz az alaplap, meg sok sok minden. Ekkor a belső memóriamodul már is elérhető. Szabványos PC-kben is megszokott módon kipattintja az ember a 256Mbos modult és már ott os van az 512-es. Ez kész. Most jön a többi, a winyó és dvd író. Én ekkor az eltávolítónak tűnő kábeleket kihuzígáltam. IDEkábeleket, tápkábeleket kihuzígáltam, amiknek olyan egyszerű és általam ismertnek tűnt. Így már csak 1 kábel kötötte össze az alját és a tetejét. Na akkor most jött a felső drive keret eltávolítása. Ezt Torx-10es csavarok tartják. Egy két csavar jobban el van rejtve, de mivel addig úgy se jön ki a keret amíg midnen csavar el nincs távolítva úgy meg lehet találni egyszerűen. Szerintem azt is 4 csavar tartotta, de nem esküdnék meg rá. Ezek után a fémkerete, és a belezárt winyót és írót ki kell emelni. Nekünk ez elég nehézkesen ment. Minden oldala jött, de a "CD-nyílás" fele vmi akadt. Csavar nem lehetett… Ragasztás lenne? Hát elkezdtük szépen feszegetni, hátha jön… Jött is. És egy nagy "csattanással" kijött a keret. Mint kiderült a drive elejére van ragasztva ilyen díszléc szerű dolog. Hogy ne látszódjon a lekurtított cdtálca eleje. És ez volt az ami felragadt kiszedés közbe, és a csattanás a tálcáról való lecuppanását jelezte. :) Kicsit megijjedtünk. Na a keretet gyorsan kiscsavaroztuk DVD író be, kábel rá. Slave jumpert rálök (mivel a kivett is slaven volt). Winyón volt egy undorító porfogó fehér ragasztás. Az kukába végezte. A 200Gbos winyó kerestbe rá, master, kábel rá. És már mehetett is vissza. Kicsit azértmég portalanítottunk, de végülis visszafele már gyorsan ment. Csavarok is megtalálták egyből a helyüket. Visszadugdostuk a helyükre az előpzetesen kihuzigált kábeleket, és az aljátkezdtük rátenni. Az aljánál én a levételkor figyelésre méltó műanyag fekete csatlakozókösszepászítását úgy oldottam meg, hogy résnyire hagyva nézed mikor pászolnak össze és ha már nem látod és az előbb még egymásba voltak, akkor már jólesz. Érezni lehet ahogy jó helyre kattan a csatlakozó, a másik végénél meg csak ügyelni kell, hogy az esetlegesen megbolygatott kábelek ne akadjanak be. Máris kész vagyunk!

Visszaraktuk az üzemszerű állapotba és helyzetbe és bekapcsoltuk. A szokásos hang felhangzott, majd az alma kép, és töltött. Mivel üres, particionálatlan winyó volt benne, nem vártam túl sokat. Jött is kis ikon amin pörgött mindenféle arc. Itt jött a gond, kinyitni a dvd tálcáját. Nyomogattam a kinyitó gombot a billentyűzeten, de nem nagyon történt semmi. Majd egyszerre kinyílt. Nem tudom, hogy attól hogy én megnyomtam, vagy mivel, nem tudott bootolni magától kért akkor telepítő médiát. Bezárni már sehogysem sikerült. Így Sobee brutális módon nyomott a tálcán egyet, mire az benyelte. Jött a bekapcs kikapcs, és eszeveszetten nyomtam a "C" gombot.. Az hál istennek beohozta a Tiger telepítőjét. Disk Utilityban gyorsan megnéztem hogy is állunk. Teljes siker. Mindent látott. A winyót megpartícionáltam és feltoltam a rendszert. Azóta a dvd-író is lett tesztelve és tökéletesen visz minden médiát, és ír is.

A memóriára külön ki akartam térni, mivel ez volt az egyetlen dolog, amit gondosabb lett volna visszacseréltetni. Viszont az eddigi 256Mb Ram helyett mostmár 512-t látott a rendszer. Ez viszont hatalmas lökés volt. Be kell hogy valljam férfiasan 256Mb Ram pont elég volt. Sajna kezdésként teleírta nállam az OS és utána folyamatosan swapolgatni eléggé undorító volt, mert minden akadt, így úgy. Zavart is! Ezért is kajtattam memória után. Az 512Mb Ram nagyon jót tett neki, most midnen gyors. Bár nagyobb filekkel dolgozva vagy több komolyabb (nállam Macromedia termékek, böngésző kb. 10 tabbal, iTunes, Transmit, Skype, Adium, iTerm) nállam már azért kezd lassúlgatni. Viszont most a rendszert tényleg optimálisnak érzem sebesség szempontjából is. Még 512Mb ram pedig szerintem minden problémámat megoldaná, bár ezlesz a Mission Impossible 512-es SO-DIMM SD ramot találni. :) Nem adom fel azért. Így lett a bólogatós kis alap iMac G4-esből egy 200Gb-os háttértárral rendelkező, duallayeres dvdket is írni képes gép.

Ha valaki még jobban is utána  kívánna koslatni ennek a gép (hardware) buherálásnak, annak ajánlom a következő linkeket.

iMac G4 Flat panel 15" Memory Upgrade pdf
iMac G4 Flat panel 15" Memory Upgrade mov
iMac G4 Flat panel 15" AirPort Install pdf
iMac G4 Flat panel 15" AirPort Install mov

iMac G4 Flat panel 15" User Manual pdf

xlr8yourmac írása iMac G4 – Exchanging Optical Drive, Hard Disk, RAM

iMac G4 700Mhz Memory, Hdd, Optical drive upgrade” bejegyzéshez 32 hozzászólás

  1. Helló!

    Nekem hasonló G4-em van (800Mhz, 17″)…
    Szerintem még ennél is lehet egyszerűbben, legalábbis én másképp csináltam.
    Nekem egy 250es hdd került bele + Pioneer DVD DL író.
    Ramról annyit, hogy 512Sd-t azért még szép számban lehet találni, és a SO-DIMM ram sem volt nehéz, mivel mostanában a notebook-ok is ddr-el mennek, beballagtam egy notebook bontóba, és 15pénzért kaptam 512est. Így 1 giga rammal meg repül a gép.
    Azért örülök, hogy neked is sikerült a műtét :-)
    Üdv…

  2. Köszi! Lehet azt még egyszerűbb volt azért az már 1-el újabb model… Bar kitudja. Nekem ilyen volt. Bar elso Mac szetszedesem volt. :D

    Ram ugyrol meg annyit, hogy ha en is Fovarosi lennek es sok ilyen bonto lenne, lehet en is konnyebben talalnek, de igy… Debrecen nem ilyenekrol hires. Budapesten meg igy csak neten tudok keresgelni, hirdetesekben. :) Koszi a kommentet…

  3. Hello MiszterX!

    Nekem egy iMac G4 17″ 800Mhz-es gépem van 512Mb memóriával(256 belül – 256 kívül). Nem szeretném szétszedni olyan mértékben mint Te :-). Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted kívülre a külső bővítőhelyre lehet-e 1gb-ot tenni? Le tudja-e kezelni a gép a több mint 1gb-ot?

    Ungvári Attila

  4. Hello IN@wsy (kb 5.jere sikerult helyesen begepelenm ezt a nicket).

    Hat eloszor is, gratula a gepedhez, nekem meg midnig ez a munkagepem (sajnos meg nem engedhettem meg olyat amit szeretnek), szoval szerintem jol valasztottal, de a ramot nagyon meghalalja. Eloszor is. Szerintem FIZIKAI keptelenseg 1gbramnal tobbet belerakni, cska hogy tudjuk mirol beszelunk.

    RAM Type: PC133 SDRAM ilyen ram kell ugye bele. Dimm (nagy) belulre SO-DIMM (pici notebookba valo) kivulre. Namost szerintem eletbe nemfox kapni PC133mas ramot 1gbosat. Ha igen eselyes hogy atbasztak :) De termeszetesen en tevedhetek. De en tudtommal PC133mas ramokbol 512 Mb nal nagyobb nincs! Igy 1gbnal tobbet bele se tudsz rakni. Viszont kulon megneztem neked mit irnak hivatalosan mennyi ram mehet bele: Maximum RAM: 1 GB

    Szoval ennyit tudok neked mondani. Az 1gbramot meg ha nem sajnalod ra a penzt vagy jo uzletet tudsz csinalni nagyon gondold meg mert a gep teljesitmenye nagyon meg fogja halani.
    Sok sikert :)

  5. Fu, hat mondom ket ut van, egyik nehezebb mint a masik. Mert ilyen ramot igazabol LEHETETLEN kapni, 1 eve is azvolt szerintem most meginkabb, ha penzednel akarsz lenni akkor 15 korul realisan ellehet hozni 1 ilyet. Sajnos ha vkinek ilyenje van szabadulni akart tole ezert normalis aron talalsz, ha nincs aranyarba tudnak max szerezni… Tehat apronet vatera, de inkabb bontok jarasa…. Na mind1. ha nem akarsz szenvedni vagy meginkabb meguntad a keresest, ok mac-upgrade.hu oldalt ajanlom. Az o arlistajukban korrektul szerepel hogy milyen ram hova valo es mennyi, 24.000HuF van irva arra az 512-es ramra amit te keresel. Sok szerencset hozza.

  6. Hello!

    Megint én vagyok! A PC133-as ramból mindegy hogy melyik mert volt belőle (én legalábbis úgy tudom) különböző PINszámú is és a külsőnél is.

  7. Hat ezt most nem teljesen ertem, de igen, a belso a hosszabb… tobb pinszamu, mint amit a regi SD-s asztali gepekbe raktal ez ugye a DIMM, esz SO-DIMM pedig a kisebb kevesebb pinszamu, ez a notebookokba valo. Teljesen kulonbozik a 2 kinezetre is. de ha godnolod googlez ra kepeket is biztos talalsz rola.

  8. Hehe :) Ertem, okes. Nem rossz suliba jarhatsz ahol Solarist hasznalnak… :) En eddig legalabbis nem talalkoztam ilyen helyekkel. :)

  9. Olyat szeretnék még tőled kérdezni – nem ehhez a témához tartozik :) – hogy nem tudsz olyan boltot valahol ahol lehet venni olyan átalakítót hogy USB 2.0-ról FireWire 400-ra. A külső 5.25″ keretemhez kellene mivel ugye az iMacen csak USB 1.1 van és ugye így nem használom ki a sebességet ezért kellene ez az átalakító.

  10. Bocs hogy ezt mondom, de hulyeseg amit akarsz. :) En is hasonlo „gondba” voltam, de fel se merult bennem az a megoldas amit te kersz. Konkretan 1 olyan atalakito kb annyi veszteseget jelentene a kapcsolatban, hogy majdnem ott lennel mint usb1.1-el, a masik pedig hogy az ara kozel annyi lenne mint egy egyszeru 3,5″es keretnek. A fo ok pedig amiert en is vettem egy firewire keretet, mert a PPC-s gepek csak arrol tudnak bootolni. De arrol viszont siman. Es persze a Firewire tobb esetben is jobb es megbizhatobb. Ezert mindenkepp csak azt tudom ajanlani hogy vegyel 1 keretet, ha nem is ujonnan de boltolj az apronetetn.

  11. Hát akkor ez bukta :(. Csak az a baj, hogy nekem az 5.25″ keret a DVD-íróhoz kellet volna. 5.25″ FireWire csatlakozásút olyan nehéz találni.

  12. OOo te :) kicsit elszantabb leszel szetszeded es belerakod az irot. Hiddel nem nagy kaland. Csak ovatosan es okosan kell szetszedni. Az elejen en is tulovatoskodtam, de mar 100szer szetszedtem azota a gepet es egyaltalan nem bantam meg. Es ha csak az irot akarod hasznalni, felesleges egy 5,25″os kerettel szarakodnod ez valo igaz!

  13. Hát lehet, hogy mondasz valamit. :) Rákéne szánni magam egyszer és szétkapni a gépezetet.

  14. Hat en mindenkepp erre osztonoznelek, itt szerintem midnent leirtam amit akkor tapasztaltam. De ha kerdesed lenne csak kerdezz nyugottan. :)

  15. Na hali!

    Megtudnád adni az msn címed (ha van) hogyha valami kérdés lenne azon eltudjalak érni. Ne mindig csak itt beszéljünk :) (Ha nem gond:))

  16. Sziasztok!

    Ma vettem egy iMac G4 17″ 1GHz gépet, régóta szemezgettünk! A kérdésem/kérésem az lenne, hogy amennyiben megvenném az alkatrészeket (HD, CD/DVD írót és a Ramokat) végigcsinálná velem valaki a szétszedést/összerakást?
    Nem merem egyedül és nem is értek hozzá mit kellene vennem.

    Köszönöm!
    Sós László
    30/9271068

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük